Szeptember 18., szerda
Mel, aki eddig a fiúkkal beszélgetett a lépcsőnél, elénk jön, amikor mi Annel átlépjük a suli kapuját.
- Máskor is futunk együtt?
- Persze. – válaszolom mosolyogva.
- Hogy bírtok ennyit futni? – pillant ránk szörnyülködve An, miután odamegyünk a srácokhoz.
- Neked se ártana. – jegyzi meg közömbösen Matt.
Haragosan pillantok rá, de nem zavartatja magát: kedvesen mosolyog vissza rám.
Megbántam, hogy tegnap megkértem Mattet arra, hogy legyen normálisabb Annel, mert most láthatóan még inkább bunkóbb. Remek! Egyszer akarok valami jót tenni, akkor se sikerül.
Elfordítom a fejemet és inkább a lányokra nézek. Ha ő nem akar engem levegőnek nézni, akkor majd én nézem őt annak.
- Órák után mit csináltok? – érdeklődök kíváncsian szintén szőke barátnőimtől.
Hát igen. Ezt is megéltem: kezd bővülni a baráti köröm. Az persze teljesen a véletlen műve, hogy mindegyikünket világos lobonccal áldottak meg az égiek.
- Ugyanazt, mint hétfőn? – kérdez vissza puhatolózva Mel.
- Én benne vagyok.
- Miben? – kotnyeleskedik bele a beszélgetésünkbe Matt.
- Ma is jöttök edzésre? – kérdezi tőlem Ralph.
- Igen.
- Én nem. – szólal meg halkan mellettem An – Sajna más dolgom van.
- Milyen kár. – jegyzi meg csúfondárosan Matt – Mi lesz így most velünk?! – kérdezi tettetett kétségbeeséssel a hangjában, mire Ralph felröhög.
Mattre nézek. Ha tekintettel ölni lehetne, tuti, hogy már nem élne. Azt hiszem, kénytelen leszek elbeszélgetni vele, ha nem akarom Ant még kellemetlenebb helyzetbe hozni.
- Bemegyünk? – fordulok An felé.
Kissé bánatosan bólint, ezért belekarolok, majd mielőtt itt hagynánk a többieket, vetek egy utolsó gyilkos pillantást Mattre.
- Jól vagy? – sandítok rá óvatosan.
- Persze. – felsóhajt – Már megszoktam.
- Nem kéne eltűrnöd.
- Tudom, de… sosem voltam az a visszaszólós típus.
Barátságosan megölelem.
- Majd én segítek.
- Köszi. – pislog rám hálásan, majd felmegyünk a termünkbe.
Matekon kissé gondterhelten pislogok a táblára. Egyszerűen nem értem, ahogyan Schneider magyaráz. Hiába próbálok meg odafigyelni… mintha kínaiul beszélne. Az sem könnyít a helyzetemen, hogy pénteken dogát írunk. Nagyon úgy fest, hogy matekból kapom meg az első rossz jegyemet.
Megkönnyebbülten fellélegzek, amikor Schneider elhagyja a termet. Hátradőlök és a plafonra pillantok. Most mit csináljak?
Leon megbök hátulról, így hátrafordulok.
- Minden oké?
- Azt leszámítva, hogy egy kukkot sem értek az egész anyagból… igen, persze. Minden a legnagyobb rendben. – mondom ironikusan.
- Segítsek?
- Ne mondd, hogy te ezt érted. – nézek rá kissé döbbenten.
Leon halkan felnevet.
- Pedig de. Tehát?
Töprengő fejet vágok.
- Végül is… miért is ne? Amúgy is lógsz nekem eggyel a „Pistizés” miatt.
- Ez igaz. – mondja vigyorogva, majd a vigyora kisebb mosollyá szelídül – Mikor érsz rá?
- Nekem bármikor jó.
- Holnap délután?
- Oké. Köszönöm.
- Majd a doga után köszönd. – rám mosolyog, majd feláll a helyéről és kimegy Maxszal együtt.
Hú! Úgy tűnik, hogy meg vagyok mentve… és persze az sem mellékes, hogy a holnap délutánt Leonnal töltöm…
Mivel még van vissza a szünetből, ezért lemegyek a büfébe. A lányok már rég az udvaron vannak, de így jár az, aki nem hoz magával kaját.
Beállok a sorba, de nem sokáig vagyok egyedül.
- Mi a helyzet? – szólal meg Matt közvetlenül a fülem mellett.
Összerezzenek a váratlanul ért kérdéstől. Kissé dühösen pillantok hátra.
- Mi lenne, ha nem ijesztgetnél?!
Megadóan feltartja a kezét.
- Bocs. Nem tudtam, hogy ennyire ijedős vagy.
Megrázom a fejemet és előre fordulok.
- Amúgy… gondolkoztál az üzletünkön?
- Nem volt min gondolkoznom. – sziszegem neki dühösen.
- Kár. – mellém lép és ártatlanul pislog rám – Akkor ki kell találnom, hogy mivel bosszanthatom még a kis Anna barátnődet…
- Miért csinálod ezt? – vágok a szavába bosszúsan.
- Miért ne?
A sor előrehalad, így én következem. Veszek egy szendvicset, majd egyenesen visszamegyek a termünkbe. Nem várom meg Mattet – így legalább megspórolok magamnak egy kiakadást.
A nyelvtan és a töri eseménytelenül telik, majd jön a fizika, ahol is Frau dr. Stein feleléssel kezdi az órát – egészen pontosan nekem kell felelnem. Még jó, hogy készültem tegnap, így hamar lefelelek és egész könnyedén bezsebelek egy egyest.
Fizika után az ebédlőbe megyünk, ahol a hármasunkat kiegészíti Olli is. Egyébként elég fura az, hogy Ollival általában itt, ebéd közben szoktam beszélgetni, máskor nem igazán. Ebben mondjuk közrejátszik az is, hogy én inkább a lányokkal vagyok, ő meg Jannal vagy néhány olyan sráccal tölti az idejét, akiket én nem ismerek.
- Ügyes voltál. – mondja mosolyogva a fizika feleletemre utalva.
- Köszi. Igazából nem volt túlságosan nehéz a téma – még nekem sem.
- Ne becsüld alá magad! – javasolja kedvesen.
Mellel előbb befejezzük az ebédet, ezért magára hagyjuk Ant és Ollit. Annek amúgy is tetszik Olli, úgyhogy legalább van egy kis lehetőségük arra, hogy kettesben legyenek. Én egyébként nem maradok Mellel, mert nincs kész a spanyol házija, úgyhogy felmegy a termünkbe, hogy megcsinálja, én pedig – jobb híján – kimegyek az udvarra. Most nincs tesi órája senkinek sem, úgyhogy az udvar szabad terep.
Előveszem a fülesemet és zenét hallgatok a mobilomon. Amikor mozgolódást látok az ajtó felől, felpillantok – Matt az, Ralph társaságában.
Gyorsan lehajtom a fejemet, hogy nehogy észrevegyenek, de láthatóan elkéstem, mert Matt mond valamit Ralphnak, mire Ralph bólint egyet és bemegy, Matt pedig idejön hozzám.
- Nem vagyok kíváncsi a hülye dumádra. – vágom a fejéhez közömbösen.
Válaszképp mond valamit, de nem értem, mert még mindig szól a zene a mobilomból. Kiveszem a fülhallgatóimat és kérdőn Mattre nézek.
- Azt kérdeztem, hogy jössz kosárra?
- Igen. Leonnal már lebeszéltem.
- Leoval? – pillant le rám homlokráncolva.
- Igen. – megvonom a vállamat – Tegnap rám írt, úgyhogy…
- Szóval megint Leo. – állapítja meg komoran.
- Fontos az, hogy kivel beszélem meg?
- Nekem soha nem mondasz igent. – jegyzi meg kissé rosszallóan.
- Ne csodálkozz ezen. Gyakorlatilag zsarolsz, szóval…
- Én nem nevezném zsarolásnak.
- Nem?
- Nem.
- Akkor minek hívnád?
Leül mellém és féloldalasan elmosolyodik.
- Mondjuk úgy, hogy több időt szeretnék veled tölteni és…
- És szerinted ez a legjobb megoldás? – vágok a szavába homlokráncolva.
- Belehalnál, ha találkoznod kellene velem a sulin kívül? – kérdezi komolyan.
Egy pillanatra elakad a szavam. Ezek szerint Matt… találkozni akar velem? Akkor miért nem ezzel kezdte? Mi értelme volt Ant bántani?
- Te találkozni akarsz velem?
- Azt hittem, hogy egyértelmű. – jegyzi meg felhúzott szemöldökkel.
- Hát, nem az.
- Amúgy… mit hallgatsz?
Átnyújtom neki az egyik fülest. Éppen Kygo diktálja az ütemet, meglehetősen jól.
Matt belehallgat a számba, majd bólogat néhányat.
- Ez jó szám.
- Igen, szerintem is.
Visszaadja a fülesemet és amikor érte nyúlok, az ujjaink összeérnek. Gyorsan visszakapom a kezemet és az ölembe ejtem.
- Miért pont Ant piszkálod?
- Talán, mert hagyja magát?
- Arra nem gondolsz, hogy ez rosszul esik neki? – pillantok rá felháborodottan.
Megvonja a vállát.
- Eddig még nem mondta, hogy bármi baja lenne.
Hitetlenül megrázom a fejemet, majd felkelek a padról.
Matt megfogja a csuklómat, így visszapillantok rá.
- Nem hagyhatnánk ki a barátnődet ebből?
- Te nem hagyod őt békén!
- Gyere el velem valahová. – javasolja egykedvűen.
Mialatt beszélgetünk – vagy inkább vitatkozunk –, végig Matt szemébe nézek. Olyan… megfejthetetlen ez a kékes-szürkés forgatag – akárcsak maga Matt. Ráadásul még mindig fogja a csuklómat, úgyhogy duplán nehezemre esik gondolkozni.
- Még meggondolom.
Bólint, majd elenged és ő is feláll a padról. Kérdő tekintetemet látva felmutatja az óráját.
- Mindjárt becsengetnek.
Egymás mellett, szótlanul megyünk be az iskola épületébe.
Azt szeretném, hogy a spanyol óra soha ne érjen véget. A következő óra ugyanis infó, ahol ismét Matt közelébe kerülök és szinte száz százalékig biztos vagyok abban, hogy szóba fogja hozni a meghívását, nekem pedig fogalmam sincs arról, hogy mit válaszoljak neki.
Egy részem elküldené a fenébe, de a másik részem… a másik részem találkozna vele – természetesen csak is és kizárólag An miatt.
Néma imám nem hallgattatik meg, mert az óra véget ér és mindenki elkezd szedelőzködni, hogy lemenjünk az infó terembe.
Infón feladatot kapunk, úgyhogy mindenki azzal van elfoglalva – még Matt is.
Már majdnem készen vagyok, de egy formázást képtelen vagyok megcsinálni. Anre sandítok, de ő sem nagyon boldogul ezzel a résszel. Automatikusan átnézek Mattre, aki épp valami autós oldalt nézeget. Hát persze, ő már biztosan készen van, ugyanis Lehmann azt mondta, hogy aki végzett a feladattal, netezhet.
Matt észreveszi, hogy nézem, mert felém fordítja a fejét.
- Én… nem boldogulok. – mondom neki tétován.
- Add oda az egeret!
Eleget teszek a kérésének, mire Matt kattint párat és már készen is van a feladatsor. Visszatolja elém az egeret és ismét a monitorára figyel.
- Köszi. – mondom neki halkan.
Megvonja a vállát.
- Nincs mit.
Meglepetten nézem Matt profilját. Ez a segítőkész viselkedés eléggé nagy újdonság. Semmi pimasz vigyor vagy beképzelt megjegyzés… semmi.
A kosáredzés alatt Mellel és Larával beszélgetek. Az osztályból itt van még Rina és Lia is, de ők eléggé messze ülnek tőlünk.
Az edzés végén beszélünk még néhány szót, majd mindenki megy a maga útjára… vagyis majdnem.
Matt tétován megáll mellettem.
- Merre mész?
Megmondom neki a buszom számát, meg hogy hová megyek, mire bólint egyet és szokás szerint zsebre vágja a kezét.
- Megyünk együtt?
- Ha szeretnél…
- Igen. – mondja határozottan.
- Oké.
Elmegyünk a buszmegállóba, felszállunk a buszra, majd leszállunk a buszról – mindezt úgy, hogy Matt nem szól egy szót sem, csak engem néz.
- Nem akarsz… végre mondani valamit? – sóhajtok fel kissé türelmetlenül.
Nem értem, hogy mi értelme volt együtt jönnünk, ha ő az úton egyetlen szót sem szólt, csak engem méregetett.
- Gondolkodtál azon, hogy találkozhatnánk?
Furán pislogok fel rá.
- Ami azt illeti… – beletörődötten felsóhajtok – Mikor akarnál találkozni?
- Holnap?
- Holnap suli.
Az ég felé emeli a tekintetét.
- Úgy értem, suli után.
- Nem jó. Leonnal leszek.
Matt tekintete komorrá változik, majd gúnyos vigyor kúszik a szájára.
- Már megint Leon…
- Korrepetál.
- Ja, persze.
- Segít matekból. – magyarázom neki, noha nem értem, hogy miért, hiszen nincs semmi köztünk, ami miatt magyarázkodnom kellene.
- És szerinted én ezt be is veszem?
- Engem nem érdekel, hogy mit hiszel és mit nem, de ez az igazság.
- Jó, mindegy. – mondja türelmetlenül – Felejtsd el ezt az egész találkozós dolgot. – javasolja komolyan, majd hátat fordít nekem és gyakorlatilag faképnél hagy.
Ha nem ismerném már egy kicsit, azt hinném, hogy féltékeny… de hát miért lenne az? Egyrészt, nincs semmi Leon és köztem, másrészt nincs semmi közte és köztem.
Tanácstalanul nézek Matt távolodó alakja után, majd megvonom a vállamat és hazamegyek. Biztos, hogy nem fogok itt ácsorogni senki miatt…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése