Jaz
Sean most bőrkabátot visel a farmerhoz, de ebben is ugyanolyan szívdöglesztő, mint pólóban.
- Mit keresel te itt? – kérdezem meglepetten.
- Amikor beültél a taxiba, abban maradtunk, hogy később találkozunk és elkezdjük a munkát. – emlékeztet a fotós.
- És?
Sean kissé meghökkenve pillant rám.
- Most már később van.
- De nem annyival később.
- Ezen nem veszünk össze. – legyint Sean, majd besétál az ajtón a kezében egy táskával – Szép kis lakás.
- Igen, én is szeretem. – válaszolom zavartan.
Persze nagyon jól tudom, hogy a lakás kicsi és nem is valami szép. Vagy túl hideg van benne vagy túl meleg, éjszakánként pedig nyikorognak a csövek, de ettől függetlenül vidám kis hely, szép nagy ablakkal, ahová Tigris mindig kiül, ha éppen átmászik hozzám, ugyanis a barátnőm, Rose, akié a macska, a szomszédomban lakik, így emiatt is élek pont itt.
És ami a lényeg: kevésbe kerül. Igazán nem várhatom el, hogy a híres Sean Sanders el legyen ájulva egy olyan lakástól, amelynek az ablaka egy parkolóra néz, de én szeretek itt élni és szerintem ez a legfontosabb.
A fotós körbejárja a lakást, mindenhová benéz, még a hűtőmágnes-gyűjteményemet is alaposan szemügyre veszi.
Csodálkozó tekintettel figyelem a ténykedését.
- Jól van, világos, most már „később” van, de akkor sem értem, hogy kerülsz ide. Az szóba se jött, hogy itt találkoznánk.
A férfi megvonja a vállát.
- Gondoltam, így a legegyszerűbb.
Teljesen meglep, hogy Sean csak így beállított hozzám. Először is telefonálnia kellett volna, azután udvariasan elbeszélgettünk volna, majd egyeztettünk volna egy időpontot. Persze nem ide és nem mostanra.
- Honnan vetted egyáltalán, hogy itthon találsz?
- Arra gondoltam, biztosan átnézed az anyagot a cikkhez. – válaszolja Sean nevetve és az asztalon heverő papírokra mutat – Úgy látszik, ebben nem is tévedtem. – feleli, majd egy mozdulattal ledobja a táskáját meg a kabátját és kényelmesen elnyújtózik a kanapén.
- Igen, de mi lett volna, ha éppen valami dolgom van? Nem tudhattad biztosan, hogy itthon leszek.
Sean mosolyogva kinyújtja a lábát.
- Kockáztattam. Általában bejön.
- Értem. – bólintok bizonytalanul.
Nem vagyok hozzászokva ahhoz, hogy felborítsák a napirendemet. Általában mindent gondosan megtervezek és azt pontról pontra be is tartom. Erre most Sean Sanders olyan hirtelen és váratlanul állított be hozzám, akár egy hurrikán… És ennek a hurrikánnak a modora egyáltalán nincs ínyemre.
- Akkor kezdhetjük, Jaz?
- Igen, persze. – válaszolom, majd leülök Seannal szembe a fotelbe.
Újból a kezembe veszem a papírokat és magamban olvasni kezdem a listát. A szavak azonban összefolynak a szemem előtt és csak arra tudok gondolni, hogy milyen ideges vagyok.
- Szóval… - megköszörülöm a torkomat és érzem, hogy közben elpirulok – Talán először válasszunk ki egypár szépségtanácsot és beszéljük meg, milyen képek illenének a legjobban hozzájuk.
- Szerintem ne szaladjunk ennyire előre! Majd menet közben minden kialakul.
- Nem kellene mégis valami tervet készítenünk?
Hiába várok, Sean nem válaszol. Úgy tűnik, hogy még egyszer alaposan szemügyre veszi a lakás minden apró részletét.
- A hűtő előtt csináljuk. Tetszenek ezek a hűtőmágnesek.
- Most mégis miről beszélsz?
Sean azonban nem figyel rám, hanem feláll és töprengve körbenéz.
- Talán mégis inkább az ablaknál kellene, ott jobbak a fényviszonyok. – folytatja, majd a táskájából kiveszi a fényképezőgépet és az állványt.
Csodálkozva figyelem, hogy Sean elhúzza a függönyt, megigazítja a virágok leveleit, majd egy ülőalkalmatosságot tesz az ablakhoz.
- Van háziállatod?
- Nincs, de a barátnőm macskájára most én vigyázok…
- Hol van? – vág a szavamba azonnal – Jól mutatna a képen.
- Most meg mit csinálsz? – érdeklődök elképedve.
- Azt hittem, már rájöttél. – válaszolja Sean – Gyere, ülj ide! Most készítek pár képet rólad. Tudod, ezek alá írjuk majd, hogy: ilyen volt előtte. Mielőtt még bomba nőt varázsoltunk volna belőled.
- Most? Itt? Na de hát…
- Mindjárt kezdhetünk is. Egy perc és készen vagyok. – Sean bátorítóan néz rám – Nem kell aggódnod! Csak légy önmagad, olyan, amilyen lenni szoktál. – elmosolyodik – Gyerünk, ismételd utánam: Nem kell mindig mindent előre megtervezni!
- De én nem így gondolom.
Végignéz rajtam és tűnődve méreget.
- Igen, ez a póló jó lesz. Pont ilyesmire van szükségünk ezekhez a képekhez.
- Micsoda?! Ebben az ócska rongyban akarsz lefényképezni?
- Ez így tökéletes. Majd meglátod!
- Hát, te tudod…
Miközben Sean a pólómat nézegeti, ösztönösen keresztbe teszem a karomat a mellem előtt és azon töröm a fejemet, hogyan terelhetném másra a szót.
- Nekem tetszik. – jegyzi meg Sean kaján vigyorral az arcán.
Nem tudom eldönteni, hogy most a ruhadarabra gondol vagy arra, ami alatta van. Akárhogy is értette, kellemetlenül érzem magam.
A tekintetünk végre-valahára találkozik.
- És mi lesz a macskával?
- Hogyhogy a macskával?
- Általában a fotóalanyok könnyebben feloldódnak, ha valamilyen állatot tartanak a kezükben. – Sean körbepillant a szobában – Hol vagy, cicus?
- Azt hiszem, a hálószobában lehet, de vigyázz vele, mert nem valami barátságos az idegenekkel!
Sean helyeslően biccent egyet.
- A macskák általában nem kedvelik az idegeneket, de ne aggódj! Engem mindig szeretnek.
Szóval Sean még a cicákhoz is ért. Vagy csak túlságosan is arrogáns és beképzelt?
Átmegyek a hálóba, hogy előkerítsem Tigrist. Mint ahogyan azt már korábban is sejtettem, a cica az ágy alatt fekszik és nagyon nem akaródzik kijönni onnan. Szinte élvezet lesz majd végignézni azt, ahogyan Tigris szétkarmolja Seant. Akkor talán egy kicsit kisebb lesz az arca…Végül nagy nehezen sikerül a karjaimba vennem a macskát, majd visszamegyek a nappaliba Seanhoz.
Arra számítok, hogy Tigris hadakozni kezd, ha Sean felé közelít, de nem tesz semmi ehhez hasonlót. Sean megsimogatja a cicát, majd átveszi tőlem, miközben Tigris hangosan elkezd dorombolni.
- Jól van, gyere szépen! – duruzsolja halkan Sean.
Ez meg hogy lehet? Szóhoz sem jutok. Tigris a gazdáján kívül eddig egyedül csak engem tűrt meg maga mellett, ezért is vigyázok rá mindig én, ha esetleg Rose-nak el kell utaznia. Talán a gyárban nyugtatót kevertek Tigris kajájába? Vagy Sean Sanders tényleg minden nőnemű lényre hatással van?
Annyira meglepődök a macska viselkedésén, hogy minden tiltakozás nélkül leülök a Sean által a falhoz készített székre.
Sean beállítja a képet, majd a kezembe nyomja a macskát. Ezután rögtön a gép mögé lép és kattogtatni kezd, miközben én felveszek valamiféle pózt, de magamban szemrehányást teszek Tigrisnek, amiért nem állt ki mellettem.
Pár perc múlva Sean abbahagyja a fotózást.
- Ez így nem lesz jó.
- Talán rosszul tartom magam? – kérdezem, mert tudom, hogy nem vagyok modellalkat, de azért bízok abban, hogy képes vagyok megcsinálni ezt a feladatot.
- Nem, nem ez a baj. – gondterhelten körbenéz a szobában – Az a baj, hogy túl jól nézel ki. Ahogy ott ül a macska az öledben, ahogy mosolyogsz, ahogy a fény megvilágítja az arcodat… egyszerűen tökéletes. Bármelyik reklámügynökség kapva kapna egy ilyen fotón.
- Nahát! – bököm ki mosolyogva, mert ilyen dolgot jól esik hallani.
- Meggondoltam magam. Mégsem kell a macska, viszont a szemüvegedet vedd fel! És ne mosolyogj, csak nézz előre egyenesen!
Követem az utasításait, bár egy kicsit kezdem kényelmetlenül érezni magam. Elsősorban azért, mert Sean közelebb jön hozzám és már a kezében tartja a gépét, miközben néha megigazítja a hajamat vagy halkan utasítgat arra, hogy mit csináljak.
Igaz, hogy nem ér hozzám túl sokszor, de amikor igen, furcsa bizsergés lesz úrrá rajtam. Vajon milyen érzés lehet átölelni vagy hozzábújni?
- Figyelj rám, Jaz! – szakítja félbe Sean az álmodozásomat – Mi jár most a fejedben?
- Semmi. – hazudom gyorsan – Miért kérdezed?
- Mert a nézésedben van valami vadság, ami nem illik ehhez a „bátortalan, magányos nő” szerephez, amit a képeknek kellene sugallniuk. Tehát? – Sean lehajol hozzám, így amikor újra megszólal, a leheletét az arcomon érzem – Mire gondolsz most?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése