Leparkolok a hatalmas ház előtt. Kiveszem a bőröndjeimet a csomagtartóból, majd a bejárat felé igyekszek. Az ajtó előtt lepakolom a cuccaimat és mély levegőt veszek, mielőtt becsengetnék. Pár másodperc múlva nyílik is az ajtó és meglátom a bátyám mosolygós arcát.
- H, jó, hogy végre itt vagy! – mondja, majd azonnal a karjaiba zár.
Bólintok és mélyen beszívom Tim illatát. Mióta is nem láttam már…? Azt hiszem, hogy ha a tegnapi napot nem számítjuk, akkor két éve.
- Köszönöm a meghívást.
Kissé elhúzódik tőlem, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen.
- A húgom vagy, úgyhogy itt mindig lesz neked hely.
Sűrűn rápislogok, mert érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Ezt nyilván Tim is észreveszi, mert megint magához szorít.
- Addig maradsz, ameddig akarsz. – suttogja a hajamba, majd egy idő után elenged – Na, gyere be! Nem akarom, hogy megfázz. - felveszi a csomagjaimat a földről, hogy ne nekem kelljen bajlódnom velük, majd bemegyünk a házba.
A ház nemcsak hatalmasnak látszik, hanem tényleg az. A földszinten van egy nagy nappali, amiből a teraszra is ki lehet menni, egy konyha étkezővel, egy fürdőszoba és egy vendégszoba. Tim az emelet felé veszi az irányt, így követem.
Az emeleten is több helyiség van: Tim dolgozószobája és két hálószoba, amikhez külön fürdőszoba is tartozik. A bal oldali hálót kapom én.
Tim beviszi a bőröndjeimet az újdonsült szobámba. Én tanyát verek az ajtóban és onnan szemrevételezem azt a helyiséget, amely most egy jó darabig a birodalmam lesz.
Ez a szoba is eléggé nagy, egyáltalán nem nevezhető lyuknak. Balra van egy ágy, hozzátartozó éjjeliszekrényekkel, az ággyal szemben egy szekrénysor húzódik, rajta mindenféle High-Tech cuccok, a szoba közepén egy asztal és két fotel, jobbra mellettem pedig van egy ajtó, ami a fürdőbe nyílik.
Ismét körbejártatom a tekintetemet a szobámon és a szemem megakad valamin. Teszek pár lépést előre. Mosolyra húzódik a szám, amikor eltolom az erkélyajtót és kilépek a szabadba.
Az erkélyem a szomszéd házra nyílik, ami még Tim házánál is nagyobb és úgy tűnik, hogy elég jól fel van szerelve. Egy pillanatra meglátok egy szőke pasit, aki épp kocsiba száll, majd elhajt.
Visszamegyek a szobámba, becsukom magam mögött az ajtót – tényleg nem akarok megfázni, de azért kíváncsi voltam – és Timre nézek.
- A te szobádhoz is tartozik erkély?
Tagadólag megrázza a fejét, mire megteszem a köztünk lévő távolságot és megállok előtte.
- Szóval akkor… direkt ezt kaptam?
Mosolyogva bólogat.
- Emlékeztél rá… - motyogom magam elé, de ő is meghallja.
- Hát persze, hogy emlékeztem.
Gyerekkoromban ugyanis mindig az volt az álmom, hogy egyszer majd olyan családi házban fogok lakni, ahol a szobámból egy erkély nyílik…
Jó, lehet, hogy ez másnak talán nem nagy álom, de nekem az volt, tekintve, hogy hogyan éltünk…
Már a viszontlátáskor is teljesen el voltam érzékenyülve, de akkor még vissza tudtam tartani a könnyeimet… most viszont már nem.
Tim megint magához ölel.
- Most már minden rendben lesz. – suttogja megnyugtatóan.
Annyiszor átvertek már és annyiszor hitegettek… de Timnek mindig tudok hinni.
Egy puszit ad a homlokomra, majd ellép tőlem.
- Kicsit magadra hagylak, pakolj ki nyugodtan. Egy óra múlva pedig vacsizhatnánk.
- Rendben.
Leguggolok az egyik bőröndömhöz, hogy elkezdjek kicsomagolni belőle, de Tim hangjára felkapom a fejemet.
- Jó, hogy itt vagy. – mondja mosolyogva, majd elhagyja a szobámat.
Jókedvűen pakolom ki a táskáimat, ám az egyikhez nem nyúlok, azt úgy, ahogy van, berúgom az ágy alá. Abban ugyanis olyan dolgok vannak, amiket nem szívesen nézegetek. Régen persze nélkülözhetetlenek voltak a számomra, de ma már csak emlékek… Emlékek, amikre nem akarok még csak gondolni sem.
Nagyjából készen is vagyok mindennel, mire Tim ismét megjelenik a szobaajtóban.
Vacsorára kínait rendelünk, majd leülünk az étkezőben.
- Szép házad van. – jegyzem meg két falat között.
Amikor utoljára Timnél voltam, még nem itt élt, hanem egy másik városban, úgyhogy most járok először ebben a házban.
- Kösz. Szeretem is… és a környék sem utolsó. Kedvesek a szomszédok és az emberek nem csinálnak nagy ügyet abból, ha esetleg egy-egy hírességgel találkoznak.
Ez jó. Nagyon jó. Nekem pont erre van szükségem. Semmi kedvem itt is autogramokat osztogatni meg ostoba kérdésekre válaszolgatni. Most csak és kizárólag egy teljesen hétköznapi és átlagos lány akarok lenni.
- Ezért is hívtalak meg. Itt tuti, hogy nem fognak úgy kezelni téged, mint egy ismert embert.
Bólintok. Valójában ezért fogadtam el habozás nélkül Tim ajánlatát. Ezért és persze azért is, mert elegem lett mindenből...
- Szóval vannak itt mások is…? – pillantok rá kérdőn.
- Igen. Mondjuk… Kimi. A szomszédban lakik.
Eszembe jut a pasi, akit az erkélyemről láttam.
- Kimi? – homlokráncolva bámulok a bátyámra.
- Räikkönen. Jó fej, néha összejárunk, ha itthon van. Majd megismered.
Elképedve nézek Timre. Még a kajám dobozát is leteszem az asztalra.
- Kimi Räikkönen? Az F-1-es Kimi Räikkönen?
- Aha. – veti ide nekem anélkül, hogy abbahagyná az evést.
- És te ezt csak így mondod?
Kimi ugyanis a kedvenc pilótám a száguldó cirkuszban. Ezt persze Tim pontosan tudja. Lerí róla, hogy csak azért tettet ilyen közönyösséget, mert a reakciómra kíváncsi.
Elgondolkodva folytatom a tésztám elfogyasztását. Régebben talán már most rohantam volna hozzá, hogy kapjak tőle egy autogramot vagy legalább élőben lássam… Régebben, de nem most. Most már én is tudom, hogy milyen gondok lehetnek abból, ha az ember ismert… még akkor is, ha tőlünk függetlenül történnek bizonyos események.
- Elgondolkoztál.
Megint bólintok. Ahogy eszembe jut a berlini életem, elmegy az étvágyam. A dobozom ismét az asztalon landol.
- Ne haragudj! – kérlelem halkan.
Tim szemében értetlenség villan, majd látom rajta, hogy érti, mire gondolok. Végül is miattam nem tartottuk a kapcsolatot… leráztam, mert fontosabb volt a banda… Komolyan, le tudnám köpni magam.
- Ugyan! Nincs miért.
- Nagyon megbocsátó vagy. – állapítom meg halkan.
- Felejteni jöttél, nem? – bátortalanul bólintok, mire folytatja – Akkor miért pont én lennék az, aki felemlegeti neked a múltat? – ő is leteszi az immár kiürült dobozát – Különben meg nekem is van egy s más a rovásomon…
Felállok és Timhez lépek. Hátulról átölelem, mire a kezei az enyémekre csúsznak.
- Tudod, mit? – érdeklődve pislogok rá, majd mellé ülök, mert fogalmam sincs arról, hogy mit akar mondani – Kezdjük tiszta lappal. Hiszen régen jól megvoltunk… Oké?
- Oké. – kedvesen rámosolygok.
Tim elégedetten bólint, majd felpattan a helyéről és egy üveg pezsgővel meg két pohárral tér vissza. Tölt mindkettőnknek, majd az egyik poharat átnyújtja nekem. Átveszem tőle és várakozón nézek rá.
- Az új életünkre!
- Az új életünkre! – ismétlem utána, majd koccintunk és belekortyolunk a pezsgőnkbe.
Mi készen állunk az új életre. A kérdés csak az, hogy az új élet készen áll-e ránk…
- H, jó, hogy végre itt vagy! – mondja, majd azonnal a karjaiba zár.
Bólintok és mélyen beszívom Tim illatát. Mióta is nem láttam már…? Azt hiszem, hogy ha a tegnapi napot nem számítjuk, akkor két éve.
- Köszönöm a meghívást.
Kissé elhúzódik tőlem, de csak annyira, hogy a szemembe nézhessen.
- A húgom vagy, úgyhogy itt mindig lesz neked hely.
Sűrűn rápislogok, mert érzem, hogy könnyek gyűlnek a szemembe. Ezt nyilván Tim is észreveszi, mert megint magához szorít.
- Addig maradsz, ameddig akarsz. – suttogja a hajamba, majd egy idő után elenged – Na, gyere be! Nem akarom, hogy megfázz. - felveszi a csomagjaimat a földről, hogy ne nekem kelljen bajlódnom velük, majd bemegyünk a házba.
Az emeleten is több helyiség van: Tim dolgozószobája és két hálószoba, amikhez külön fürdőszoba is tartozik. A bal oldali hálót kapom én.
Tim beviszi a bőröndjeimet az újdonsült szobámba. Én tanyát verek az ajtóban és onnan szemrevételezem azt a helyiséget, amely most egy jó darabig a birodalmam lesz.
Ez a szoba is eléggé nagy, egyáltalán nem nevezhető lyuknak. Balra van egy ágy, hozzátartozó éjjeliszekrényekkel, az ággyal szemben egy szekrénysor húzódik, rajta mindenféle High-Tech cuccok, a szoba közepén egy asztal és két fotel, jobbra mellettem pedig van egy ajtó, ami a fürdőbe nyílik.
Ismét körbejártatom a tekintetemet a szobámon és a szemem megakad valamin. Teszek pár lépést előre. Mosolyra húzódik a szám, amikor eltolom az erkélyajtót és kilépek a szabadba.
Az erkélyem a szomszéd házra nyílik, ami még Tim házánál is nagyobb és úgy tűnik, hogy elég jól fel van szerelve. Egy pillanatra meglátok egy szőke pasit, aki épp kocsiba száll, majd elhajt.
Visszamegyek a szobámba, becsukom magam mögött az ajtót – tényleg nem akarok megfázni, de azért kíváncsi voltam – és Timre nézek.
- A te szobádhoz is tartozik erkély?
Tagadólag megrázza a fejét, mire megteszem a köztünk lévő távolságot és megállok előtte.
- Szóval akkor… direkt ezt kaptam?
Mosolyogva bólogat.
- Emlékeztél rá… - motyogom magam elé, de ő is meghallja.
- Hát persze, hogy emlékeztem.
Gyerekkoromban ugyanis mindig az volt az álmom, hogy egyszer majd olyan családi házban fogok lakni, ahol a szobámból egy erkély nyílik…
Jó, lehet, hogy ez másnak talán nem nagy álom, de nekem az volt, tekintve, hogy hogyan éltünk…
Már a viszontlátáskor is teljesen el voltam érzékenyülve, de akkor még vissza tudtam tartani a könnyeimet… most viszont már nem.
Tim megint magához ölel.
- Most már minden rendben lesz. – suttogja megnyugtatóan.
Annyiszor átvertek már és annyiszor hitegettek… de Timnek mindig tudok hinni.
Egy puszit ad a homlokomra, majd ellép tőlem.
- Kicsit magadra hagylak, pakolj ki nyugodtan. Egy óra múlva pedig vacsizhatnánk.
- Rendben.
Leguggolok az egyik bőröndömhöz, hogy elkezdjek kicsomagolni belőle, de Tim hangjára felkapom a fejemet.
- Jó, hogy itt vagy. – mondja mosolyogva, majd elhagyja a szobámat.
Jókedvűen pakolom ki a táskáimat, ám az egyikhez nem nyúlok, azt úgy, ahogy van, berúgom az ágy alá. Abban ugyanis olyan dolgok vannak, amiket nem szívesen nézegetek. Régen persze nélkülözhetetlenek voltak a számomra, de ma már csak emlékek… Emlékek, amikre nem akarok még csak gondolni sem.
Nagyjából készen is vagyok mindennel, mire Tim ismét megjelenik a szobaajtóban.
- Szép házad van. – jegyzem meg két falat között.
Amikor utoljára Timnél voltam, még nem itt élt, hanem egy másik városban, úgyhogy most járok először ebben a házban.
- Kösz. Szeretem is… és a környék sem utolsó. Kedvesek a szomszédok és az emberek nem csinálnak nagy ügyet abból, ha esetleg egy-egy hírességgel találkoznak.
Ez jó. Nagyon jó. Nekem pont erre van szükségem. Semmi kedvem itt is autogramokat osztogatni meg ostoba kérdésekre válaszolgatni. Most csak és kizárólag egy teljesen hétköznapi és átlagos lány akarok lenni.
- Ezért is hívtalak meg. Itt tuti, hogy nem fognak úgy kezelni téged, mint egy ismert embert.
Bólintok. Valójában ezért fogadtam el habozás nélkül Tim ajánlatát. Ezért és persze azért is, mert elegem lett mindenből...
- Szóval vannak itt mások is…? – pillantok rá kérdőn.
- Igen. Mondjuk… Kimi. A szomszédban lakik.
Eszembe jut a pasi, akit az erkélyemről láttam.
- Kimi? – homlokráncolva bámulok a bátyámra.
- Räikkönen. Jó fej, néha összejárunk, ha itthon van. Majd megismered.
Elképedve nézek Timre. Még a kajám dobozát is leteszem az asztalra.
- Kimi Räikkönen? Az F-1-es Kimi Räikkönen?
- Aha. – veti ide nekem anélkül, hogy abbahagyná az evést.
- És te ezt csak így mondod?
Kimi ugyanis a kedvenc pilótám a száguldó cirkuszban. Ezt persze Tim pontosan tudja. Lerí róla, hogy csak azért tettet ilyen közönyösséget, mert a reakciómra kíváncsi.
Elgondolkodva folytatom a tésztám elfogyasztását. Régebben talán már most rohantam volna hozzá, hogy kapjak tőle egy autogramot vagy legalább élőben lássam… Régebben, de nem most. Most már én is tudom, hogy milyen gondok lehetnek abból, ha az ember ismert… még akkor is, ha tőlünk függetlenül történnek bizonyos események.
- Elgondolkoztál.
Megint bólintok. Ahogy eszembe jut a berlini életem, elmegy az étvágyam. A dobozom ismét az asztalon landol.
- Ne haragudj! – kérlelem halkan.
Tim szemében értetlenség villan, majd látom rajta, hogy érti, mire gondolok. Végül is miattam nem tartottuk a kapcsolatot… leráztam, mert fontosabb volt a banda… Komolyan, le tudnám köpni magam.
- Ugyan! Nincs miért.
- Nagyon megbocsátó vagy. – állapítom meg halkan.
- Felejteni jöttél, nem? – bátortalanul bólintok, mire folytatja – Akkor miért pont én lennék az, aki felemlegeti neked a múltat? – ő is leteszi az immár kiürült dobozát – Különben meg nekem is van egy s más a rovásomon…
Felállok és Timhez lépek. Hátulról átölelem, mire a kezei az enyémekre csúsznak.
- Tudod, mit? – érdeklődve pislogok rá, majd mellé ülök, mert fogalmam sincs arról, hogy mit akar mondani – Kezdjük tiszta lappal. Hiszen régen jól megvoltunk… Oké?
Tim elégedetten bólint, majd felpattan a helyéről és egy üveg pezsgővel meg két pohárral tér vissza. Tölt mindkettőnknek, majd az egyik poharat átnyújtja nekem. Átveszem tőle és várakozón nézek rá.
- Az új életünkre!
- Az új életünkre! – ismétlem utána, majd koccintunk és belekortyolunk a pezsgőnkbe.
Mi készen állunk az új életre. A kérdés csak az, hogy az új élet készen áll-e ránk…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése