Szeptember 20., péntek
A suliba menet összefutunk Mellel, így hármasban megyünk az iskolába. Szokás szerint megállunk a lépcsőnél, ahol a fiúk üldögélnek Larával együtt és, ha jól veszem ki a szavaikból, Müllerről és a mai második óráról, azaz a kémiáról van szó.
- Remélem, ma hanyagolni fog. – jegyzi meg rosszallóan Max.
- Biztos. Tegnap feleltünk. – mondja Matt.
Ralph vigyorogva meglöki Mattet.
- Hát, a tegnapi teljesítményedet nem nevezném felelésnek.
- Nem ez a lényeg. – háborog Matt.
- Neked talán nem. De Nina néni mindig feleltet, hogy javítani tudj.
- Az kéne még!
- Nem készültél, mi?
- Kémiára? – kérdezi Matt csodálkozva – Egy betűt nem tanultam még kémiából.
Amíg Matt és Ralph vitatkozik, Leon feláll és mellém lép.
- Megírtad az angolt?
- Meg.
Mosolyogva bólint.
- És a matek?
- Majd a doga után megmondom.
- Oké. – egy pillanatig habozik, de aztán kiböki – Ha esetleg nem akarsz egyedül gitározni, akkor szólj ám.
- Szólok.
Összemosolygunk. Eddig még totál álmos voltam, de most, Leon mosolyától teljesen éber lettem.
- Miről dumáltok? – kérdezi kíváncsian Ralph, aki láthatóan észrevette, hogy kimaradt a beszélgetésünkből.
- Gitárról. – válaszolja Leon.
Ralph-fal együtt Matt is meglepetten néz rám.
- Tudsz gitározni? – pillant rám kérdőn Ralph.
- Egy kicsit. – felelem neki ugyanazt, amit tegnap Leonnak.
- Ja, persze. – motyogja az orra alatt Leon úgy, hogy csak én halljam.
Rámosolygok és kicsit oldalba lököm, nehogy eláruljon.
- Leon is folyton gitározik, ha átjön. – mondja berzenkedve.
Felhúzott szemöldökkel sandítok Leonra.
- Szóval egy kicsit, mi? – kérdezem tőle halkan.
- Mondhatjuk így is. – vigyorog rám teli szájjal – Még jó, hogy tegnap felfedeztem nálad a gitárt. – rám kacsint – Legalább együtt tudjuk majd borzolni Ralphi idegeit. – mondja az érintett felé fordulva.
- Az kéne még! – látványosan megrázkódik – Az új csaj csak akkor jöhet, ha nincs nála gitár.
- Ez most meghívás volt? – pislogok rá évődve.
- Ja. De megjelenés szigorúan gitár nélkül!
- Oké.
Megszólal a jelzőcsengetés, ezért bemegyünk.
A nyelvtan nyugisan telik, az utána levő szünetben pedig lemegyek a büfébe valami kajáért, ahol ismét összefutok Matt-tel… vagyis ő előttem áll kettővel a sorban.
Kedélyesen beszélget egy barna hajú lánnyal. El tudom képzelni, hogy mi köti össze őket…
Amikor a barna hajú lány elköszön tőle és elmegy, Matt utána fordul, így pedig észrevesz engem. Egy pillanatra meglepődik, de aztán int, hogy menjek oda hozzá.
Egy kicsit habozok, de végül odalépek mellé.
- Köszi.
Legyint egyet.
- Így legalább hamarabb sorra kerülsz.
Bólintok, majd, mivel szörnyen zavarban vagyok, lesütöm a pillantásomat. Feltehetően Matt sem tud mit kezdeni a váratlanul kialakult helyzettel, mert zsebre vágja a kezeit és töprengve néz maga elé.
- Leo segített matekban?
Ráemelem a pillantásomat.
- Igen. Remélem, hogy így már menni fog.
- Nagyon akarod te a jó jegyet. – jegyzi meg gúnyosan.
- Csak arról van szó, hogy nem értem, ahogyan Schneider magyaráz.
Megint legyint egyet.
- Azt senki se érti.
- Köszi. Sokra megyek az ilyen hozzáállással. – mondom csúfondárosan.
- Amúgy nem arról volt szó, hogy tanultok? – oldalról rám sandít, mire bólintok egyet, ezért tovább folytatja – Akkor hogy jön a matekhoz a gitározás?
- Leon észrevette a gitáromat és beszéltünk róla. – értetlenül pislogok rá – Talán tilos? – nem válaszol, mire felsóhajtok – Nem tudom, hogy mi a bajod. Komolyan, teljesen úgy csinálsz, mintha féltékeny lennél… – jegyzem meg óvatosan, mire Matt rögtön félrekapja a fejét.
Csak nem… beletrafáltam? De hát… folyton másképp viselkedik velem…
Halad a sor, ezért előrébb lépünk és kérünk: én egy szendvicset, míg Matt egy kólát, majd elindulunk felfelé a termünkbe.
Arra várok, hogy Matt mondjon valamit, de nem reagál semmit arra, amit mondtam, ezért a terem előtt megfogom a karját.
- Mi van? – kérdezi cseppet sem barátságosan.
- Nem akarod végre elárulni, hogy mi a bajod?
Meglepetten vizslatja az arcomat.
- Nincs semmi bajom.
- Látszik.
- Hát jó. Tényleg érdekel az, hogy mi a bajom?
- Persze.
- Oké. – gúnyosan elmosolyodik – Tudod, jelenleg az a legnagyobb problémám, hogy hogyan szedjem fel Karlát… De ha esetleg van rá valami ötleted, akkor szívesen meghallgatom.
Hirtelen köpni-nyelni nem tudok. Azt hittem, hogy az a gondja, hogy Leonnal kezdek jóban lenni, erre… tényleg az jár a fejében, hogy hogyan szedjen fel egy lányt? Na szép!
Dühösen nézek Mattre, majd beviharzok mellette a terembe.
Sok időm nincs Matten töprengeni – na, nem mintha nagyon akarnék –, mert megjelenik Müller és elkezdődik az óra, az elmaradhatatlan feleltetéssel. Ma Ralphnak és Liának kell felelnie. Ralph kapásból hatost kap, mert ki sem megy a táblához, Lia pedig hármast.
Kémia után jön az angol, aminek az elején rögtön beadjuk a fogalmazásainkat, majd tovább folytatjuk az órát.
Biológián Müller ismét nem kíméli az osztályt, mert megint feleltet: Ant és Ollit. An egy hármassal, míg Olli egy egyessel gazdagodik.
Az ebédszünetet egyedül töltöm az udvaron, mert most képtelen lennék enni, hiszen alig negyed óra múlva már a matek dogát fogom írni. Általában nem vagyok ennyire stresszes egy tantárgy vagy éppen a suli miatt, de matekból majd érettségiznünk kell, szóval nem ártana tisztában lennem az alapokkal.
Szerencsére – és persze Leon segítségének köszönhetően – egész jól boldogulok a dolgozattal.
Óra végén hátrafordulok Leonhoz.
- Hatos tuti nem lesz. – jelentem be neki egy sugárzó mosoly mellett, mire Leon felnevet.
- Szép is lenne, ha hatost kapnál azok után, amennyit segítettem neked.
- Hát igen. Nem hozhatok szégyent a tanáromra.
- Pontosan. – bólogat nem túl meggyőzően.
- Tehát akkor, ha jól értem… ha rossz jegyet kapok rá, nem segítesz többször? – ugratom mosolyogva.
Előrébb hajol, így a leheletét érzem az arcomon, amikor megszólal.
- Mondtam már, hogy bármikor segítek… Pisti.
- Hé!
Nevetve hátradől.
- Megérdemelted.
- Nem is! – kérem ki magamnak kissé gyerekesen.
- De igen, Lex. – ejti ki a nevemet lágyan, amolyan Leonos módon, úgy, ahogyan csak ő tudja.
Legnagyobb sajnálatomra nem tudjuk tovább folytatni a hülyülést, mert megjelenik az ofő, Frau dr. Stein.
Az óra első felében ismerteti a szülői értekezlet idejét, meg felveti, hogy már most kezdjünk el gondolkozni azon, hogy hány napos osztálykirándulást szeretnénk és egyáltalán hová mennénk el szívesen.
Az óra második felében pedig játszunk azért, hogy még jobban megismerjük egymást. Ez igazából csak nekem hasznos, mert én vagyok a legújabb tagja az osztálynak, a többiek viszont már szörnyen unják ezeket a játékokat, ettől függetlenül részt vesznek benne. Igazából olyasmi játékról van szó, mint amit Christinával is játszottunk etikán, szóval semmi extra, de mégis valahogy egész jó.
Órák után Annel és Mellel megyek haza. Igazából Leon és Matt is arrafelé lakik, mint mi (egészen pontosan Matt Meléktől néhány háznyira lakik, szóval ő is a szomszéd faluban él), de ők mindig külön jönnek-mennek a suliba.
De ezt persze egyáltalán nem bánom, mert a lányok is nagyon jó társaságnak számítanak, úgyhogy nem csoda, hogy ennyire megszerettem őket… és ezzel szerencsére ők is így vannak.
- Van ma estére valami terved? – kérdezi Jo, amikor késő délután hazaér a munkából.
- Nincs. Miért? Neked van?
- Pizza és töménytelen mennyiségű film? – veti fel kíváncsian.
- Benne vagyok.
Mindig is szerettem Joval tölteni a szabadidőmet. Mellette soha nem unatkozok.
- Akkor megrendelem a pizzát.
- Forró csokizunk is? – pislogok rá nagy szemekkel.
- Ajajj. – leereszti a kezét a fülétől, amiben már ott lapul a mobilja, hogy hívja a pizzériát – Mi történt?
- Semmi, csak…
- Oké. Mivel ez a mi mozis esténk, a forró csoki is belefér.
- Köszi. – elmosolyodom, Johoz lépek és megölelem.
Egy forró csokival később, a pizzánkkal együtt ülünk a nappaliban a TV előtt.
- Amúgy… tudtad, hogy a lányok odavannak érted?
A TV mellett guggoló nagybátyám abbahagyja a filmkeresést, feláll és rám pillant.
- Milyen lányok?
- Hát An meg Mel. Más lánnyal még nem találkoztál az osztályomból. – töprengő fejet vágok – Illetve… Mellel még nem találkoztál, de meséltem neki rólad, mert annyira faggatott.
- Remek. – mondja közönyösen, majd visszafordul a DVD gyűjteményéhez.
Átnéz egy-két lemezt, majd ismét rám néz.
- De ugye… nem beszéltek ki?
Jo kétségbeesett arcát látva felnevetek.
- Dehogy. Csak a jó tulajdonságaidat mesélem el nekik.
- Még jó. – mondja vigyorogva, majd felmutatja a kezében lévő borítót – Ehhez mit szólsz?
- Tőlem jöhet.
- Rendben.
Jo berakja a lemezt, majd leül mellém, én pedig a vállának döntöm a fejemet. Ebben a pózban, Joval érzem azt, hogy teljes a világom… vagyis csak majdnem.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése