2017. október 27., péntek

4. fejezet

Szeptember 14., szombat

- Szia!
- Szia! Gyere be! 
Mosolyogva beinvitálom Annát a házunkba, majd italokkal és némi nasival felszerelkezve felmegyünk a szobámba. Nyugodtan tudunk majd beszélgetni, mert Jo nincs itthon. Van valami galiba a munkahelyén, úgyhogy kénytelen volt ma is bemenni dolgozni. 
- Hallgatlak. – jegyzem meg, amikor kényelmesen elhelyezkedünk: Anna az egyik fotelban, én pedig az ágyamon.
Bólint. Mielőtt megszólalna, egy darabig töprengve bámul maga elé.
- Tehát… gondolom, tegnap észrevetted, hogy Matt-tel nem túl jó a kapcsolatom. – bólintok, mire folytatja – Igazából mindig is ilyen volt. Talán akkor volt egy kicsit kedvesebb, amikor jártunk…
- Várj! Ti együtt voltatok? – vágok a szavába kíváncsian.
- Igen. Még kilencedikben, de nem tartott sokáig.
- Miért?
- Ugyanazért, amiért Matt kapcsolatai általában rövid életűek: nem igazán hűséges típus.
Bólintok. Hát, sejtettem, hogy ő az a fajta, akit kerülni kell. 
- Az osztályból mással is járt?
- Larát kivéve mindenkivel.
Meglepetten nézek Annára. Most már határozottan jobb, ha kerülöm Mattet… hiszen trófeagyűjtő. Azt persze nem tudhatom, hogy tőlem akar-e egyáltalán valamit, de mindenesetre jobban teszem, ha innentől kezdve megtartom a két lépés távolságot. 
- Miért?
- Azért, mert Lara már évek óta Maxszal jár.
- Értem. És a többiek?
- Ralph is hasonló, mint Matt, bár ő ritkán jön össze valakivel a suliból, Rinát leszámítva. Amolyan se veled, se nélküled kapcsolatuk van. – bekap egy chipset – Aztán ott van még… Leo is. 
- Ő is olyan, mint Matt?
Anna tagadólag megrázza a fejét.
- Egyáltalán nem. Leo nagyon rendes. Majd meglátod.
Már akkor is rendesnek találtam, úgyhogy egy kicsit megnyugszom Leont illetően. Ezek szerint ez az első benyomás dolog mégiscsak működik valamennyire. 
- Fura, hogy ennek ellenére legjobb barátok Matt-tel. – jegyzi meg néhány korty üdítő után Anna.
Bólintok. 
- És Olli?
- Ő… ő is rendes. – mondja kissé elpirulva.
Hirtelen felegyenesedem. Csak nem…? Vagy mégis?
- Tetszik? – kérdezek rá a gyanúmra mosolyogva.
- Igen. Eléggé. – felemeli a mutatóujját – De ez titok. Oké?
- Barátok vagyunk, nem?
- De igen. 
Összemosolygunk, ezzel egy időben pedig megnyugszom. Tényleg jó érzés az, ha az ember új barátokat talál…
- A fiúk közül még Jan van vissza. – emlékeztetem újdonsült barátnőmet.
- Jant nem bírják különösebben.
- Miért?
- Nem tudom. Talán azért, mert… csendesebb típus. Barátai is inkább a másik osztályban vannak. – leteszi a poharát a kezéből – A lányok közül Mel Larával, míg Rina inkább Liával szokta együtt tölteni az idejét. 
- Melt bírom.
- Igen, én is. Jó fej, de csak ritkán jön oda beszélgetni. Általában Larával van, mert így a fiúkkal lehet. – vág egy gyors grimaszt – És ezért van Lia is Rinával. Tudod, Liának már régóta tetszik Leo, de eddig még nem jöttek össze.
- Na és Melnek?
- Melnek a népszerűség tetszik.
- Szóval kétszínű?
- Nem, dehogy. Mel jó fej csaj, csak… csak szereti a nyüzsgést. Ha érted, hogy mire gondolok.
Töprengve bólintok egyet. Igen, azt hiszem értem, hogy mit is akart mondani. 
- És aki előttem járt hozzátok?
- Katja szülei elváltak, ezért az anyjával együtt elköltözött. – megvonja a vállát – Róla nem tudok sokat mondani… nem nagyon volt beszédes fajta. 
Megint biccentek egyet a fejemmel. 
- És amúgy hogy tetszik a suli? – kérdezi mosolyogva.
- Jó. Eddig legalábbis nincs senkivel sem gondom.
Mattet leszámítva… na jó, igazából vele sincs különösebben semmi bajom, de nem hinném, hogy valaha is haverok leszünk, főleg így, hogy megfogadtam, kerülni fogom. 
- Jujj, de jó! Ez az egyik legjobb! Megnézhetem?
- Persze, de… mit? – pillantok rá homlokráncolva.
Anna felpattan és az asztalomhoz megy.
- Hát a gépedet. Mégis mi mást? – kérdőn pillant rám, mintha az engedélyemre várna.
Bólintok, mire elveszi az asztalról a fényképezőgépemet. 
- Szoktál fotózni?
Megvonom a vállamat.
- Igen. Ha van hozzá kedvem.
- És most van? – kérdezi kíváncsian.
Egy pillanatig csak nézem Annát, majd elmosolyodom.
- Ez most egy burkolt célzás akar lenni arra vonatkozóan, hogy csináljunk néhány közös képet?
- Olyasmi. – válaszolja hasonló mosollyal a szája szélén.
- Rendben.
A következő jó fél órát azzal töltjük, hogy össze-vissza pózolunk a gép előtt. Csinálunk egy csomó hülyülős, lökött képet, de természetesen lövünk néhány normálisat is.
Az egyik mindkettőnknek különösen tetszik és elhatározzuk, hogy feltöltjük facebookra. 
- Ismerősnek jelöltek. – jegyzi meg, miután feltöltöttük a képünket.
- Mindjárt megnézem. 
- Oké. – mondja, majd feláll és visszaül a fotelba.
Kérdő tekintetemet látva félszegen elmosolyodik.
- Nem akartam belenézni.
- Nyugodtan maradhattál volna. – válaszolom neki kissé meglepetten.
- Így jobb. Tényleg nem tartozik rám. – beharapja az ajkát – Az osztályból jelölt be valaki?
Összenevetünk, majd végre rámegyek, hogy megnézzem. 
- Bejelöltél. – állapítom meg a nyilvánvalót.
Elkezd bőszen bólogatni.
- Igen. Még az első nap.
- Hát… köszi. – továbbpörgetem a listát – Rajtad kívül még… Jan, Olli, Mel és… Leon.
Nem tudom, hogy miért, de a szívem nagyot dobban erre a felfedezésre, pedig, ha azt vesszük, ez nem nagy szám, de… huh. Azért mégiscsak bejelölt.
Visszaigazolok mindenkinek, amikor jön az újabb üzenet, miszerint Matt is bejelölt és lájkolta a képünket. Ezt a kis tényt megemlítem Annának is, de úgy néz ki, hogy őt ez nem érte váratlanul.
- Mi ezen a meglepő? Új vagy, ráadásul visszaszóltál Mattnek. Várható volt, hogy felkelted az érdeklődését.
Úgy nézek Annára, mintha hirtelen négy karja és három lába nőtt volna.
- Felkeltem az érdeklődését? – hitetlenül megrázom a fejemet – Ezt ugye te sem gondolod komolyan?
- Miért ne? Majd meglátod. – mondja magabiztosan.
Épp elkezdeném megemészteni a hallottakat, amikor hallom, hogy kulcs fordul a zárban és nyílik a bejárati ajtó, majd kisvártatva meghallom a nagybátyám hangját.
- Alex?
- Fent. – kiabálok neki vissza, majd Annára nézek – Úgy tűnik, hazaért a nagybátyám. – világosítom fel vállvonogatva.
Amint Jo felér, köszön nekünk, majd bemutatom őket egymásnak.
- Johannes Kiehling.
- Anna Friedrich.
- Örülök, hogy megismertelek. – Jo melegen Annára mosolyog, majd rám vetül a pillantása – Vacsoráztatok már?
Anna hirtelen a mobiljára néz.
- Hű! Már ennyi az idő? Bocsi, de nekem mennem kell. Jönnek hozzánk. – mondja sajnálkozva.
- Ugyan! Semmi gond. Kikísérlek.
- Köszi.
- Hétfőn megyünk együtt? – kérdezem Annát, amikor leérünk a kapuhoz.
- Persze. Amúgy… nem is mondtad, hogy ilyen helyes a nagybátyád. – jegyzi meg vigyorogva.
- Oh, hát… bocsi. De azt hittem, hogy téged Olli érdekel.
- Olli elérhetőbb. – töprengő arcot vág – Illetve… gondolom. 
Ezután még beszélünk néhány szót, majd elmegy. Már épp indulnék vissza a házba, amikor teljesen váratlanul megpillantom Leont az utca túloldalán. Ő is észrevesz engem. Int egyet, majd némi habozás után átjön hozzám.
- Szia!
Meglepetten pillantok rá.
- Szia! Hát te? 
- Itt lakom. – a házunkra mutat – Gondolom, te meg itt.
- Igen. 
Nem is tudtam, hogy ő is itt lakik, ráadásul pont szemben velünk. 
- Látom, meglepődtél.
- Egy kicsit. – vallom be neki halkan és közben elpirulok, ezért úgy érzem, hogy meg kell védenem magamat – Még nem ismerek itt mindenkit.
- Szóval meg akarsz ismerni?
- Szeretnéd, ha megismernélek? – kérdezek vissza lélegzetvisszafojtva.
- Miért is ne? Kezdetnek mondjuk eljöhetnél hétfőn a kosárra.
Ez már a második meghívásom a kosáredzésre. Amikor Matt javasolta, határozottan nem akartam menni, illetve nem az ő meghívására, de most… végül is semmit sem veszíthetek vele.
- Ott leszek.
- Oké. – lazán elvigyorodik – Most viszont lépek, mert még van egy kis dolgom.
- Rendben.
- Akkor szia.
- Szia, Leon.
Visszafordul és édesen rám mosolyog.
- Leo. – javít ki kedvesen.
- Szerintem a Leon jobban illik hozzád. – közlöm vele komoly képpel azt, amit már legelőször gondoltam a nevéről, majd elmosolyodom.
- Igen? Rendben, de… akkor én sem hívhatlak a beceneveden. Ki kell találnom valami újat.
- Mindegy, hogy hogyan hívsz. – mondom neki közömbösen.
- Tényleg? – az édes vigyor visszakúszik az arcára – Mit szólsz a Pistihez?
Durcás képet vágok.
- Vicces vagy.
- Hétfőn találkozunk… Lex.
Elmosolyodom és bólintok egyet, majd búcsút intek Leonnak és vadul dobogó szívvel bemegyek a házba.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése