Reggel kialvatlanul ébredek, ami a tegnapelőtti, Kimivel való beszélgetésemhez köthető, mert azóta nem alszom túl jól. Amúgy is ideges vagyok a turné és a közelgő első koncert miatt, hiszen ez lesz nemcsak a csapat, de az én visszatérésem is és mindennek rohadtul kell klappolnia ahhoz, hogy ne kerüljünk gyorsan a süllyesztőbe.
Főzök egy adag kávét, amit csendben, a pultnál fogyasztok el, majd gondolataimba merülve átmegyek a fürdőbe, hogy lezuhanyozzak és összekészüljek. Mivel jóval előbb keltem fel, mint ahogyan az ébresztőórám megszólalt volna, ezért bőven van időm arra, hogy szép kényelmesen elkészüljek – az más kérdés, hogy minél előbb kész akarok lenni, mert nem akarok továbbra is egyedül az ostoba gondolataimmal lenni.
Amikor megnyitom a zuhanyzóban a csapot, még akkor is csak a finn jár a fejemben…
Bő egy órával később szólal meg a csengő. Tudom, hogy a fiúk jöttek meg értem, ezért felpattanok és a kezemben tartott könyvvel együtt az ajtóhoz megyek.
- Szia, H! – mondja Leon, amint meglát.
Viszonzom a köszöntését, majd sietve becsúsztatom a kézitáskámba a könyvemet.
- Jó látni, hogy van, ami nem változik. – jegyzi meg mosolyogva, majd látványosan nyög egyet, amikor kissé megemeli a bőröndömet – Már majdnem elfelejtettem, hogy te csak úgy laza 20 kilóval jössz turnézni.
- Nekem sokkal több holmi kell, mint nektek. – kérem ki magamnak azonnal.
- Igen, tudom. – mondja szemforgatva, majd egy pillanatra elengedi a táskámat – És amúgy hogy vagy? Tegnap nem jelentkeztél…
- Szünnap volt, úgy tudtam. – emlékeztetem a saját szavaira.
- Tudom, de… – a hajába túr – Most megint ezt játsszuk? Hogy én kérdezgetlek, te nem válaszolsz, aztán meg mégis?!
Kétségbeesettnek színlelt hangján elmosolyodom.
- Megvagyok, ne aggódj.
- Beszéltél vele?
- Igen, még aznap, amikor az a cikk megjelent.
- És…?
- És majd elmondok mindent a buszban. – az órámra pillantok – De most már nem mehetnénk? – kérdezem kissé izgatottan az előttünk álló útra gondolva.
- A régi lelkes H! Ezt már szeretem. – mondja kacsintva, majd a szavai ellenére könnyedén felkapja a bőröndömet és lesiet a lépcsőn.
Én is követem Leon példáját, de előtte még magamra kapok egy kiskabátot, mert még eléggé hűvös van így kora reggel, majd a kistáskámmal és egy gyors zárás után már én is lent vagyok a srácoknál.
Odalent Markus nagy öleléssel fogad.
- Mint a régi szép időkben, mi? – kérdezi fülig érő szájjal.
- Mi van, ma mindenki szentimentális kicsit? – pillantok rá vigyorogva.
- Ajj, de most miért?! – szól közbe hülyülve Jan – Csoportos ölelést nem kértek?
- Hű, de megváltozott mindenki. – jegyzem meg felhúzott szemöldökkel.
- Új kezdet, új szokások. – feleli vállvonogatva, majd arrébb vonul és rágyújt egy cigire.
- Azt látom. – motyogom inkább csak magamnak, mert Jan eddig határozottan nem volt az a dohányzós fajta.
- Na és mi van veled? – érinti meg a karomat Markus, így rápillantok.
- Hát, az most hosszú lenne… – hárítom finoman az érdeklődését, amúgy is szinte biztos, hogy a buszban majd kifaggatnak – Inkább te mesélj! Hogy bírod itthon hagyni Janát? – kérdem a menyasszonyára utalva.
- Megszokta már, tudod. – feleli kissé komoran, ami nekem egyáltalán nem tetszik, de magamban elhatározom, hogy később még rákérdezek erre… hiszen a buszban is és az első koncert előtt is bőven lesz még időnk.
- Mehetünk? – szólal meg Leon mellettünk.
Egyszerre bólogatunk neki, majd egymás után beszállunk a járműbe. Jan szinte azonnal hátramegy a kényelmes fotelokhoz és a fülhallgatóját magára téve azonnal kizár minket és az egész világot. Ezek szerint van, ami mégsem változik.
Én Markusszal viszonylag előrébb ülök le. Barátom velem szemben foglal helyet. Szerintem sejti, hogy Leon is csatlakozik majd hozzánk, mert amióta az eszemet tudom és koncertezünk – legyen szó egyszerű koncertről vagy komplett turnéról – Leon mindig mellém ül le. Azt mondja, hogy ez neki jó ómen – legalábbis régen így volt.
Leon vált pár szót a sofőrrel és még pár emberrel, akik külön járművel, de elkísérnek minket, majd amint mellém ér, a busz lassan, de biztosan meg is indul. Először kérdőn pillant rám, de az apró, ám határozott bólintásomat követően mellém telepszik.
- Szóval? Mesélj csak, mi volt azzal az idió… izé… pilótával. – javítja ki magát automatikusan szúrós tekintetemet látva.
Mély levegőt veszek, majd elkezdem elmesélni nekik a történteket.
- A próba után, este váratlanul megjelent nálam…
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése