2016. június 17., péntek

8. fejezet - Katasztrófa sújtotta övezet

Jaz

Egy szempillantás alatt elfelejtem, hogy mit művelt velem az előbb Sean, mert leragadtam a bocsánatkérését megelőző bóknál. Igen, ez határozottan egy bók volt. De ha ilyen rendes is tud lenni, akkor miért táncol folyamatosan az idegeimen?
- Komolyan mondod?
- Hát persze, hogy komolyan. – tesz felém egy tétova lépést – Haragszol?
- Nem. – felelem nagyot sóhajtva, mire Sean elmosolyodik és tovább folytatja a felszerelésének elrámolását.
Én még mindig a bókjára gondolok. Elképzelem magam, ahogy itt állok egy csodálatosan puha műszőrme bundában és alatta nem viselek semmit… és akkor jön Sean, hogy…
Ugyan már! Miért jönne? Jobb lesz, ha mielőbb észhez térek. Én nem jelentek semmit sem Seannak, csak egy fényképezni való tárgy vagyok a sok közül. Különben is Sean bejelentette már jó előre, hogy ezentúl távol óhajtja tartani a munkájától a személyes érzelmeit. Úgy látszik azonban, hogy nála a széptevés ebbe nem számít bele. Persze, neki ez csak egy ártatlan játék, amelyből nyilvánvaló, hogy nem lesz semmi. A baj pusztán annyi, hogy amíg Sean olyan könnyedén csapja nekem a szelet, addig nekem jóformán sejtelmem sincs arról, hogyan kell a férfiakkal bánni.
- Szóval, mit gondolsz, Sean? – kérdezem, csak hogy kiszakadjak a kusza gondolataim közül – Szerinted jól sikerültek a felvételek? 
- Majd meglátjuk, de szerintem jók lettek. Főleg azok a fekete-fehér képek, amelyeket a falnál csináltunk. A többire nem is igazán lesz szükség. Azokat csak azért kattogtattam el, mert sohasem bírok ellenállni a kísértésnek, hogy ne fényképezzek le valami szépet, ami a gépem elé kerül. – elmosolyodik – Én már csak ilyen vagyok. – megvonja a vállát – Még ha ehhez a cikkhez nem is használjuk fel, érzem, hogy remek képek lesznek.
- Tényleg? – pillantok rá meglepetten.
Jól értettem? Sean szerint szép vagyok? 
- Figyelj rám, Sean!
- Igen, Jaz?
- Csak azt szeretném… - hirtelen megállok, mert valójában fogalmam sincs arról, hogy mit akarok mondani.
- Kérdezni akartál valamit? – kérdezi türelmetlenkedve Sean.
Legszívesebben valami ilyesmit mondanék neki: Csak azt szerettem volna kérni, hogy ne nézz már rám így azzal a gyönyörű kék szemeddel, mert akkor nem vagyok képes odafigyelni semmire… De ehelyett azt mondom:
- Szerinted most hogyan tovább? Tudom, nem szeretnéd megtervezni a dolgokat, de arra gondoltam, hogy legalább a következő lépést érdemes lenne mindig előre megbeszélni.
- Szerintem erre semmi szükség, de ha ragaszkodsz hozzá, tőlem készíthetsz valami tervet.
- Én? – fogalmam sincs, hogy mivel kéne elkezdeni ezt az egészet – Biztosan van neked is egy-két ötleted, elvégre te vagy a szakértő. Úgy értem, nemcsak azért, mert te csinálod majd a képeket, hanem mert… mert szerintem a magazin olvasói pont egy ilyen férfit szeretnének elcsábítani.
- Igazán? – lepődik meg Sean, nem kis gúnnyal a hangjában.
- Hát persze. Magabiztos vagy, tehetséges, jóképű és… - az ajkamba harapva kényszerítem magam, hogy elhallgassak végre.
Hogy is lehetek ilyen ostoba? Ennyire nem adhatja ki magát egy öntudatos nő! Kész katasztrófához vezetne az, ha Sean megtudná, hogy mit is gondolok róla valójában…
- Szerinted én ilyen vagyok? – érdeklődik Sean nevetve – Ha majd reklámozni akarom magam, biztosan téged foglak felkérni, hogy írd meg a szöveget hozzá.
- Aha. – nyögöm ki roppant értelmesen.
Úristen! Nem elég, hogy bénázok, össze-vissza fecsegek, még egy értelmes mondatot sem vagyok képes összerakni válaszként? Ezek után már nem is akarom tudni, hogy Seannak mi a véleménye Jasmine Vreelandről, mint újságíróról…
- Tényleg jó lenne, ha megbeszélnénk a további teendőket. – Sean szólásra nyitja a száját, de leintem – Nem kell, hogy komoly terv legyen, de valahonnan azért csak el kell indulni.
- Azt hiszem, tényleg nem árt, ha pár lépéssel előre gondolkozunk. – feleli Sean és lehuppan a kanapéra.
Előrehajol, magához húzza az asztalon fekvő papírokat és olvasni kezdi az első oldalt.
Közelebb húzódok hozzá, hogy én is rálássak a lapokra, de a tekintetem elkalandozik és akaratlanul is Sean izmos karját meg vállát figyelem.
- Nincs egy ollód? – kérdezi Sean hirtelen.
- De van. Mindjárt hozom. – felelem zavartan, majd gyorsan teljesítem Sean kérését, aki rögtön nekiesik a listámnak és vékony csíkokra vágja azt – Mi az ördögöt csinálsz?! Ez az egyetlen darab van belőle! – kiáltok fel, miközben próbálom összeszedni a lehulló darabkákat.
- Így már sokkal jobb. – sóhajt fel Sean elégedetten, amikor befejezi a vagdosást, majd szinte kitépi a kezemből a papír fecniket – Elmagyarázom, mire gondoltam. Célszerűbb lenne csoportosítani őket. Például a vörös haj meg a feltűnő smink kerüljön egy helyre a szűk ruhával és a magas sarkú cipővel. Ezek a tanácsok nem érnek semmit külön-külön, így viszont kiegészítik egymást és mindig más stílust alakíthatunk ki.
- Tényleg?
- Hát persze. – válaszolja, de nem néz rám, hanem továbbra is a papírcsíkokat nézi – Igen… a miniszoknya pedig… a bubifrizurához meg az erős szemfestékhez illik.
Sean ténykedése közben én csak a kanapén ülök és magam elé meredek. Már meg sem próbálom érteni, mire jó ez az egész. Úgy érzem, egyszerre minden megváltozott körülöttem. Sean Sanders fenekestül felfordította az életemet. Először szó nélkül beállít hozzám és csapja nekem a szelet, azután nekiáll papírt vagdosni a szoba közepén, amíg lassanként már az egész lakás kész csatatérre nem hasonlít. Vágy és zűrzavar… eddig ezek a dolgok kimaradtak az életemből. Vajon mi jöhet még ezután?
- Az a lényeg, hogy nem egy nagy átváltozás lesz, hanem sok kis apró, így mindig más lehetsz. Például vad motoros lány… nézzük csak, ide a bőrruha kerül majd… - morogja Sean, miközben tovább rendezgeti a papírokat – Ültél már motoron, Jaz?
Behunyom a szemem, mielőtt válaszolnék.
- Soha. És azt hiszem, nem is akarom kipróbálni.
- Pedig biztosan nagyon élveznéd. – duruzsolja a fülembe Sean.
- Mit? Hogy homok megy a szemembe és apró bogarak ragadnak a hajamba? Nem, ez aligha tetszene…
- Jól van. Ha nem, hát nem. Akkor nézzünk valami mást! Mit szólnál, mondjuk, az „ifjú filmcsillag” stílushoz, csillogó estélyi ruhával? Az ehhez tartozó ötleteket ide csoportosítottam. – mutat Sean egy halom papírcsíkra.
- Motorozás meg csillogó estélyi ruha? Azt hiszem, ez nekem egy kicsit sok. – hátradőlök a kanapén – Azt viszont még mindig nem beszéltük meg, hogy mivel fogjuk kezdeni. – mondom makacsul.
- Jó, akkor beszéljünk erről. – sóhajt fel mellettem kissé beletörődötten Sean – Először is átnézzük a másik listát a kozmetikai szalonokról. Te kiválasztod, amelyik a legjobban tetszik és én elviszlek oda. Ott csinálnak veled egy-két dolgot és ezzel már néhányat ki is próbáltál a listán található tanácsok közül. – hanyagul megvonja a vállát – Közben készítek egy-két képet, ahogy haladunk a tippekkel, te pedig megírhatod az első fejezetet az átváltozásod történetéből.
- Rendben. Ez menni fog. – bólintok határozottan – És mi jön utána?
- A szépségszalon után? Azt hiszem, a vásárlás. Szükségünk lesz új ruhákra és kiegészítőkre. – gyors grimaszt vág – Ezt biztosan nagyon fogod élvezni, én viszont valószínűleg kevésbé. Minden eddigi barátnőm azt mondta, hogy a nők számára a vásárlás valami olyan élvezetet jelent, amelyet a férfiak sohasem érthetnek meg.
- Én utálok vásárolni.
Sean felhúzza a szemöldökét.
- Micsoda? Egy nő, aki utál vásárolni? Ilyenről még nem is hallottam.
- Pedig így van. Te magad mondtad, hogy a férfiak mennyire nem tudják élvezni, ha egy nő vásárol. Én is pontosan így vagyok vele. Utálom, ha napokig az üzleteket kell járnom valamiért.
- Ezt akár meg is írhatnád majd a cikkben. Hogy milyen szenvedés végigjárni a város legelegánsabb boltjait meg a bevásárlóközpontokat a zsebedben egy halom pénzzel, amelyet bármire elkölthetsz, ami megtetszik. Úgy sajnállak, szegény Jaz! – csapja össze a kezét megjátszott együttérzéssel.
- Nagyon tévedsz, ha azt hiszed, hogy ez ilyen egyszerű. A múltkor, amikor bementem egy elegáns üzletbe, az eladó folyamatosan ott loholt mögöttem és minden lépésemet leste.
- Ne aggódj, megígérem, hogy most majd nyugodtan válogathatsz! Nem fognak zavarni. – magabiztosan elmosolyodik – Ezúttal én is ott leszek.
Hát persze, vele minden eladónő udvarias szokott lenni. Ebben biztos vagyok. 
- Hova megyünk először? – kérdezem kissé határozottabb hangon.
- Azt hiszem, a legegyszerűbb, ha alulról haladunk felfelé.
- Mire gondolsz? Kezdjük a cipővel?
- Nem. Úgy értem, először azt vegyük meg, amit a ruha alatt viselsz. Vagyis a fehérneműt.
Érzem, hogy összeszorul a torkom.
- Még… még korai lenne szerintem a fehérneművel foglalkozni – hebegem – Én szívesebben kezdeném a ruhákkal. Már csak azért is jobb lenne így, mert amíg nincs meg a ruha, úgysem tudnám eldönteni, hogy milyen fehérnemű illik hozzá, nem igaz? A pántoshoz például másfajta való, mint a pánt nélkülihez és a színe sem mindegy… fehér ruha alatt nem viselhetek feketét.
- Elismerem, az ilyenhez te jobban értesz.
Hát, ebben én egyáltalán nem vagyok olyan biztos, de most legalább egy időre megfeledkezik a fehérneműről.
- A képek készen vannak, most jön a kozmetikai szalon: haj, arckikészítés, és még ki tudja, mi minden. – felnézek a papírjaimból és gyors pillantást vetek Seanra – A harmadik teendő a ruhavásárlás. – felsóhajtok – Rágondolni is ijesztő, hogyan fogok kinézni ezekben a maskarákban…
- A negyedik pont a csábos fehérnemű. El ne felejtkezz róla! – veti közbe Sean, miközben megpróbál ártatlan fejet vágni, de én átlátok rajta – Mára végeztünk is. – állapítja meg a fotós, majd feláll és összeszedi a cuccait – Holnap korán reggel érted jövök.
- Várj! Nem mehetsz el csak így… 
- Miért? – pillant rám meglepődve – Azt hittem, hogy mindent megbeszéltünk.
- Igen, de… nem hagyhatod így itt ezt a rendetlenséget. Minden tiszta papírfecni.
- Ugyan már. Mire taxiba szállok, rég összeragasztod őket. – jelenti ki nevetve, majd az ajtóhoz lép – Jó pakolást, Jaz. – mondja kacsintva, majd elviharzik.
A fejemet ingatva bezárom az ajtót. Mi lesz még itt…

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése