5. rész

Meglepetten nézek Joshra, majd, mivel nagyon úgy néz ki, hogy kénytelen vagyok valamit válaszolni, felsóhajtok.

- Carlos külföldön van. – megvonom a vállamat – És amúgy sem volt semmi fontos dolgom.

Grimaszol egyet.

- Úgy értem, hogy miért egyeztél bele abba, hogy az anyám megpróbáljon összeboronálni minket?

Beharapom az ajkamat. Mi a fenét mondjak Joshnak, amivel kielégítem a kíváncsiságát, viszont Amandát sem árulom el?

- Talán tudtad, hogy Amanda az én anyám?

- Nem, dehogy. – tiltakozok gyorsan.

- Akkor? Nem tűnsz olyannak, aki kétségbeesetten férjhez akar menni. – állapítja meg homlokráncolva – Vagy mégis?

- Hogy kétségbeesetten férjhez akarok-e menni? Nem.

- Jelenleg van valakid?

Meghökkenve nézek Joshra. A tekintetünk egy pillanatra egymásba fonódik. Valamiért az az érzésem, hogy egy feneketlen, sötét kútba tekintek.

Megkönnyebbülten felsóhajtok, amikor a lámpa zöldet mutat és Josh ismét az útra szegezi a tekintetét.

- Igen. – válaszolok tétován – Honnan tudtad?

- Neked akkor nincs barátod, ha nem akarsz. És nem úgy nézel ki, mint aki pillanatnyilag férfi nélkül van.

- Köszönöm. Már, ha ezt bóknak szántad.

Josh kissé erőltetetten felnevet, majd ismét komollyá válik az arca.

- Tehát újra megkérdezem: miért vettél részt az anyám kis játékában? 

Az agyam sebesen pörög, hogy eszembe jusson valami értelmes válasz.

- Úgy gondolod, hogy Amanda azért hívott meg, hogy összeboronáljon minket? – kérdezem végül.

Azt mondjuk nem tudom, hogy Amanda miket mondott a fiának rólam, de, ahogy ismerem Josht, hamarosan megtudom.

- Tudom, mert mondta nekem. Már lélekben felkészültem arra, hogy megint találkozok egy nagy mellű szőkével… mondjuk olyasvalakivel, mint Veronica. – indexel, közben pedig rám néz – Ehhez képest… megjelentél te.

Felhúzott szemöldökkel nézek Josh profiljára.

- Szóval a nagy mellű szőke az eseted? – kérdezem mosolyogva.

- Nekem nincs „esetem”. – jelenti ki határozottan – Amíg viszont az anyám azt hiszi, hogy van, mindig tudom, ha egy nőt azért hív meg, hogy a nyakamba varrja.

- Egyszer talán csak sikerül megházasítania. – jegyzem meg közömbösen, de a szívem azért elszorul egy pillanatra.

- Talán igen. De kitértél a kérdésem elől. Miért jöttél el?

Nem válaszolok azonnal, mire Josh felsóhajt.

- Tehát miért? Nikki, tudom, hogy nem akarsz válaszolni, de addig keringek veled a városban, amíg nem kapok normális választ.

Nem lenne tisztességes Amandával szemben, ha elárulnám neki a teljes igazságot. Veronica amúgy is még lehetséges jelölt és a dolog kútba esne, ha Josh értesülne az anyja valódi tervéről, ezért úgy határozok, hogy a féligazsággal próbálkozok.

- Kedvelem Amandát és ő azt akarta, hogy jöjjek el. – az egyik hajtincsemet a fülem mögé tűröm – És talán azért, mert megszerettem annyira, hogy nem bánnám, ha ő lenne az anyósom. – megvonom a vállamat – Valójában nem tudom.

Az utcai lámpák fénye épp Josh arcára hullik, amikor rám néz. A levegő azonnal megtelik feszültséggel és valamilyen különös vibrálással. A pillantása szinte a lelkem mélyéig hatol.

- Hogy is hívják azt a fickót, akivel jelenleg jársz?

- Ray.

- Szegény Ray.

- Miért lenne szegény? – kérdezem meglepetten.

- Mert nem fog téged megtartani, jóllehet azt hiszi, hogy képes rá. – dühösen villan a szemem és szólásra nyitom a számat, de Josh leint – Ne vesztegesd arra az idődet, hogy méltatlankodni kezdj! Mindjárt megérkezünk és nekem lenne egy ajánlatom. Van még öt perced a számomra? – kérdezi, majd a lakásom előtt leállítja a motort.

Mégis mi a fészkes fenét képzel magáról? Miért hiszi azt, hogy pusztán azért, mert régen együtt voltunk, most bírálhatja a vőlegényemet? Hiszen nem is ismeri! Na, nem mintha össze akarnám ismertetni őket, de akkor is. Úgy tűnik, hogy Josh nem sokat változott azóta, hogy nem láttam. 

- Rendben. – sziszegem mérgesen.

Legszívesebben jól megmondanám neki a magamét, de kíváncsi vagyok arra, hogy mi jár a fejében. És öt perc tényleg nem sok idő…

- Szívesen rászedném az anyámat és erre te lennél a legalkalmasabb személy. – szólal meg magabiztosan.

Váratlanul a lélegzetem is eláll, rögtön utána pedig egy kisebbfajta köhögési roham jön rám. Te jó ég! Először Amanda kéri a segítségemet, hogy rászedhesse Josht, most meg fordítva. Bolond egy család!

- Te teljes megőrültél. – jelentem ki tárgyilagosan – Mégis mire gondolsz?

- Azt szeretném, ha néhány hónapon át péntek esténként eljönnél velem a családi vacsorákra és azt a látszatot keltenénk, mintha rendszeresen találkozgatnánk. Ez minden. Nem kell úgy tenned, mintha szerelmesek volnánk egymásba vagy mintha a szeretőm lennél.

- Ki hinné el, hogy rendszeres találkozgatsz valakivel és közben nem fekszel le vele? – kérdezem gúnyosan, mielőtt belegondoltam volna abba, hogy valójában miről is beszélek.

- Nem érdekel, hogy mások mit hisznek. Amíg találkozgatunk, az anyám nem fog meghívni több nagy mellű szőkét, akikből, úgy tűnik, kimeríthetetlen készlettel rendelkezik és én végre ismét jól érezhetném magam a családom körében. – hadarja egy szuszra – Nem tudod, hogy milyen egy anya, aki folyton meg akarja házasítani a gyerekét.

- Tényleg nem. – válaszolom halkan, közben pedig a szüleimre gondolok, akik már nem lehetnek itt velem és a bátyámmal, Carlosszal.

Legnagyobb meglepetésre Josh előrenyúl és megfogja a kezemet.

- Sajnálom. El is felejtettem, hogy…

- Nem számít. – vágok közbe halkan és elhúzom a kezemet.

- Tudom, hogy alapjában véve szerencsés fickó vagyok.

- Ez igaz.

- Tehát megteszed? Le tudna mondani rólad Ray egy ideig péntek esténként? Persze, ha olykor-olykor közbejön valami, az nem gond. Mindenkinek lehet sürgős munkája, ettől még megőrizhetnénk a látszatot.

- De miért kívánod ezt tőlem?

- Mondtam már: egyszerűen csak együtt szeretnék lenni a családommal anélkül, hogy az anyám szüntelenül egy idegen nő jövendőbeli férjeként méregetne.

- Miért nem mutatod be neki a barátnődet? – kérdezem gunyorosan.

Hiszen engem se mutatott be soha… Igaz, hogy mire hazajöttünk volna, szétmentünk, de… de legalább mesélhetett volna rólam vagy valami. Végül is nem két napig voltunk együtt…

- Mert az anyám mindegyik nővel, aki csak felbukkan a közelében, a házasságról kezd beszélni. Nem számít, ha megkérem rá, hogy fogja be a száját. Az eredmény, hogy az illetőt vagy örökre elriasztja és az többé szóba sem áll velem vagy a lány tervezgetni kezdi, hogy először fiúnk vagy lányunk szülessen-e.

- Sosem próbáltad meg figyelmeztetni a barátnőidet, mielőtt találkoztak volna az édesanyáddal?

- Próbálj meg figyelmeztetni egy nőt, akit az anyám mindenképp rá akar beszélni a házasságra. – Josh fáradtan megdörzsöli a tarkóját – Tehát? Mi a válaszod?

- Ez az egész… miért érné meg nekem? – kérdezem végül némi töprengés után.

- Te mondtad, hogy megkedvelted az anyámat és így továbbra is találkozhatsz vele.

Igaza van Joshnak. Tényleg jól éreztem magam a családjánál és szívesen elmennék hozzájuk máskor is… És az sem utolsó szempont, hogy Josh szinte könyörgő tekintettel néz rám, így, ha belemegyek, gyakorlatilag szívességet teszek neki.

Csak az az egyetlen egy bajom ezzel az egésszel, hogy meg kellene játszanom magam Amanda előtt, ráadásul úgy kellene tennem, mintha együtt lennék Josh-sal… viszont, az is érdekel, hogy mi sül ki ebből a szörnyen furcsa és bizarr helyzetből.

- Rendben. – válaszolom, miután eldöntöttem magamban a dolgot.

- Helyes. Még valami… 

Mielőtt bármit is csinálhatnék, Josh átölel.

- Mit művelsz? 

Magamban átkozódok, amiért a hangom ennyire remegett, pedig most sokkal inkább dühösnek kéne lennem.

- Az anyám meg fogja kérdezni, hogy megcsókoltalak-e, ha visszamegyek. – mondja halkan – Holnap pedig téged is meg fog kérdezni. – kisfiúsan elvigyorodik – Ez a legegyszerűbb módja annak, hogy ugyanúgy adjuk elő a történetet.

Josh előrehajol és az ajka édes, gyengéd csókot lehel a számra.