2014. november 27., csütörtök

36. fejezet - Szerda

Másnap kipihenten ébredek. Szinte automatikusan az ágy másik oldala felé fordulok, ahol Felix még mindig alszik. 
Egy ideig nézem, ahogy alszik, majd, mivel szomjas vagyok, halkan felkelek és úgy, ahogy vagyok, pizsamában lemegyek a konyhába, hogy igyak valamit.
Meglepetésemre Adele már ott van. Az asztalnál ül és feltehetően a reggeli újságot olvassa.
- Jó reggelt! – köszönök neki.
Adele felnéz és elmosolyodik.
- Neked is. Csatlakozol?
Bólintok, majd leülök Adele-lel szemben. Az asztalon van üres pohár és gyümölcslé is, úgyhogy öntök magamnak.
- Mit olvasol?
- Csak a napi híreket. – becsukja a lapot – Tényleg, te milyen cikkeket is írsz?
Tegnap már meséltem neki arról, hogy újságíró vagyok, de annyira mélyen nem mentem bele, úgyhogy most itt az ideje annak, hogy ezt részletesebben is kifejtsem. Ezzel persze nincsen semmi gond, szívesen mesélek neki a munkámról, különösen így, hogy látom rajta azt, hogy valóban érdekli a mondandóm.
Először általánosságban mondok neki néhány dolgot, majd megemlítem neki azt is, hogy mi az újabb cikkem témája.
Úgy tűnik, hogy felkeltettem az érdeklődését, mert kíváncsian közelebb hajol hozzám.
- És tudod már, hogy mit fogsz írni ezzel kapcsolatban?
- Őszintén? Fogalmam sincs. – belekortyolok az innivalómba – De ha esetleg van valami ötleted, akkor szívesen meghallgatom.
Egy darabig töprengve néz maga elé, csak azután szólal meg.
- Írhatnál akár magadról is. 
Bólintok. 
- Nekem is ez volt az első, ami eszembe jutott, de… azért még gondolkozok rajta.
- Vagy akár írhatnál rólam is. – jegyzi meg olyan egyszerűen, mintha csak az időjárásról fecsegnénk.
Nagy szemeket meresztve nézek rá.
- Rólad?
Lazán megvonja a vállát.
- Miért is ne? Férjhez mentem, lett egy fiam, aztán elváltam és új országba költöztem. Ez is egyfajta újrakezdés.
Nem túl határozottan, de azért bólintok egyet. Végül is igaza van, de… tényleg írjam le az ő esetét? 
Tulajdonképpen azért gondolkozok ezen ennyit, mert – most már – ismerem őt és megszerettem és… mi van, ha rá ismer valaki? Persze a nevet megváltoztatnám, de… 
- Hát itt vagy? – Felix hangjára az ajtó irányába fordulok – Jó reggelt!
- Gondolkozz rajta, addig készítek valami reggelit. – mondja Adele, majd feláll és a pulthoz lép.
Felix leül mellém és ad egy puszit az arcomra.
- Miről van szó? 
- A következő cikkemről. 
Felhúzott szemöldökkel pillant rám.
- Vagyis?
Épp szólásra nyitom a számat, hogy válaszoljak neki, de Adele megelőz.
- Felvetettem Samnek, hogy írhatna rólam.
Felix kérdő tekintetét látva kiegészítem az anyukája szavait.
- Az újrakezdés a témám.
- Értem. – az anyukájára néz – Komolyan benne akarsz lenni az újságban?
Adele kinyitja a hűtő ajtaját, kivesz belőle néhány tojást, majd visszacsukja azt.
- Samnek ötlet kellett. – mondja mosolyogva, majd hátat fordít nekünk, hogy inkább a tojásoknak és a leendő reggelinknek szentelje a figyelmét.
Megérintem Felix combját.
- Figyelj! Ha téged zavar, akkor… 
- Dehogyis. Ha anyának ez oké, akkor nekem is.
Hálás mosolyt villantok a barátom felé. Így azért mégiscsak jobb, hogy egyiküknek sincs kivetnivalója ezzel kapcsolatban…


- Mit terveztél mára, anya? – kérdezi Felix az anyukáját.
Amióta itt vagyunk, most először látom Adele-t zavarban. Olyan, mintha… elpirult volna. Vajon miről lehet szó? Bár, azért van némi sejtésem…
- Van egy fotós ismerősöm és… elmehetnénk hozzá. 
Felix homlokráncolva méregeti az anyukáját.
- Ki az?
- Még nem ismered. Gregnek hívják. – mondja mosolyogva.
Olyan a tekintete, mint Kariné, amikor Peterről beszél… Miért van olyan érzésem, hogy Adele és Greg nem pusztán ismerősök?
- Szívesen megismerném. – mondom Adele-nek bíztatóan, mivel Felix láthatóan tartózkodóan fogadja az új ismerőst és a vele való találkozást.
Adele elégedetten összecsapja a két tenyerét.
- Remek! Akkor fel is hívom. – közli velünk, majd átmegy a nappaliba a telefonért.
Felix a szemével követi Adele-t.
- Kíváncsi vagyok arra, hogy milyen ez a Greg. – jegyzi meg felém fordulva.
- Én is. De gondolom hamarosan megismerjük. 
- Anyáról van szó, szóval szerintem öt perc múlva már indulunk is.
Először azt hiszem, hogy viccel, de amikor Adele megint csatlakozik hozzánk és azt mondja, hogy vegyük a kabátjainkat, mert indulunk, már semmi kétségem sincs afelől, hogy Felix ezt a mondatát bizony teljesen komolyan gondolta.


A műterem előtt egy meglehetősen jóképű férfi áll, aki, amint meglát minket, szélesen elvigyorodik és egy gyors bemutatkozás után beinvitál minket a birodalmába.
Körbevezet minket, néhány dologhoz hozzáfűz egy-két megjegyzést, majd, a kis túránk végén letelepszünk egy kis nyugodtabb sarokba, ami gyakorlatilag úgy néz ki, mint egy mini nappali.
Mivel Felix ellenségesen méregeti Greget azóta, hogy megérkeztünk, úgy döntök, hogy beszédbe elegyedek Greggel azért, hogy ne üljünk itt ilyen kínos csendben. 
- Régóta vagy fotós? – kérdezem Gregtől. 
- Igen. Közel harminc éve.
- Milyen képeket szoktál csinálni?
Greg körbemutat a hatalmas helyiségben.
- Mint láthatod, mindenfélét. 
- Greg az egyik legjobb a szakmájában. – jegyzi meg mosolyogva Adele.
Bólintok, majd pont nekifognék valami értelmesnek tűnő válasznak, amikor Felix váratlanul megszólal mellettem.
- Na és mióta ismeritek egymást anyával?
Uhh. Szinte érzem, hogy egy tizedmásodperc alatt feszült lett a levegő… vagy mégsem? Nagyon úgy tűnik, hogy egyedül csak nekem, mert Greg ugyanolyan lazán és közvetlenül válaszol, mint eddig.
- Jó néhány éve. Egy közös barátunk mutatott be minket egymásnak. – mondja Felixnek, majd rám pillant.
Kíváncsian nézek rá, mert arra várok, hogy megszólaljon, de… semmi. Nem mond semmit, csak néz. 
Végül, amikor már kezdem tényleg kellemetlenül érezni magam, feláll és a kezét nyújtja felém. 
Tétován megfogom a kezét, mire felsegít a fotelból és lazán megforgat.
- Segíthetek? – szól közbe Felix kissé dühösen.
- Téged fotóztak már? – kérdezi tőlem Greg teljesen nyugodtan. 
Ezek szerint nem igazán hatja meg az, hogy Felix nem nagyon örül a kialakult helyzetnek. 
Ami azt illeti, én sem, mert nem tudom, hogy Greg mit forgathat a fejében.
- Nem. – bizonytalanul pillantok rá – Miért?
- Csinálnék rólad néhány képet. 
- Oh, hát én nem is tudom…
- Persze, csak ha a barátod nem bánja. – mondja, majd a mondandója végén Felixre néz.
Felix egy rövid ideig még méregeti Greget, de aztán beleegyezik, így Greg szinte magával húz a műterem másik felébe.


- Nagyon fotogén vagy. – jegyzi meg Greg barátságosan, majd átnyújtja nekem az elkészült képeket. 
Mivel Felix mellett ülök, így egyszerre ketten is meg tudjuk nézni az elkészült alkotásokat.
- Na? – kíváncsian várom Felix reakcióját.
- Nagyon dögös vagy. – mondja vigyorogva, majd kapok az arcomra egy puszit.
- Köszönöm. – válaszolom elpirulva, majd továbbadjuk a képeket Adele-nek, hogy ő is megnézhesse őket.
- Tényleg jó képek lettek, Sam. 
- Greget illeti a dicséret, nem engem. – mondom kissé szégyenlősen.
Nem igazán szoktam meg, hogy én vagyok a középpontban – ráadásul ennyire. 
- Nem engem fényképeztek. 
Bólintok. Egyre inkább kezdem megkedvelni Greget is.
Természetesen nem azért, mert csinált rólam néhány képet, noha odáig vagyok értük, mert ilyen profi képek tényleg nem nagyon készültek még rólam, de mindettől függetlenül Greg valóban jó fej és úgy fest, hogy már Felixnek sincs túl sok kivetnivalója Greg ellen.


A műteremben töltött idő után hazamentünk Greggel együtt, mert Adele kitalálta, hogy csináljunk valami sütit köszönetképp a fotóimért. 
A javaslattal mindenki egyet értett, ezért amíg Felix Greggel beszélgetett a nappaliban, addig én segítettem Adele-nek elkészíteni a sütit. 


A süti után a nappaliba megyünk, hogy egy kicsit még beszélgessünk, mielőtt Gregnek vissza kell mennie a műtermébe, mert hamarosan mennek hozzá ügyfelek.
- Én… szeretnék mondani valamit… mindkettőtöknek. – szólal meg váratlanul Adele.
Mindketten kíváncsian pillantunk rá, bár akkor, amikor megfogja Greg kezét, nagyjából sejtem, hogy mi következik most.
- Mi… együtt vagyunk. 
Mosolyogva bólintok, ami egy kicsit megnyugtatja Adele-t, de szerintem mindketten tudjuk, hogy nem tőlem kellett tartania, hanem a fiától. 
Mindannyian Felixre pillantunk, akit úgy tűnik, szintén nem ért váratlanul a bejelentés.
- Ezt már eddig is gondoltam. – közli az anyukájával egyszerűen, de a szemén látni, hogy mosolyog.
Biztos jót szórakozik magában Adele zavarán.
Greg köhint egyet, hogy magára vonja a figyelmünket.
- Megkértem anyád kezét…
- És én igen-t mondtam. – fejezi be Greg mondatát Adele sugárzó mosollyal az arcán.
Hű! Ez még engem is váratlanul ért.
- Gratulálok! – mondom mosolyogva, majd felállok és megölelem őket.
Amikor Felix is feláll, azt hiszem, hogy ő is gratulálni fog, de ehelyett…
…egyetlen szó nélkül fogja magát és kimegy a házból.


- Én… utána megyek. 
Adele nyugtalanul bólint egyet.
- És… ne aggódj! Csak… - az agyam sebesen pörög, hogy valami értelmes választ ki tudjak nyögni ebben a váratlan helyzetben – Új neki még a helyzet.
- Köszönöm, Sam.
Biccentek, majd az előszobában magamra kapom a kabátomat – odakint esik az eső –, majd Felix kabátjával együtt követem a barátomat. 
Remélem, hogy nem ment túl messzire, mert egyelőre még nem igazán ismerem ki magamat itt.


Szerencsére hamar megtalálom Felixet. Az utca végén lévő kisebb hídnál áll.
Megérintem a hátát, majd átnyújtom neki a kabátját.
- Kösz.
- Miért jöttél el?
- Te nem hallottad?
- De igen. Összeházasodnak. Mi ezzel a gond? – pillantok rá értetlenül.
- Azt se tudtam, hogy van barátja, erre meg… bejelenti, hogy hozzá is megy? Jó, hogy nem akkor értesít, amikor már a nászútjukon van. – fújtat mellettem mérgesen.
Mondjuk, valamilyen szinten igaza van, mert Adele tényleg szólhatott volna neki minimum arról, hogy van valakije, de… biztosan meg volt az oka arra, hogy ezt nem tette meg.
- Talán… talán nem akarta ezt veled a telefonban közölni.
- Ugyan már, Sam! Nem vagyok ötéves.
- Most mégis úgy viselkedsz. – felsóhajtok – Nem akarok veled veszekedni. Gyere vissza és beszéld meg ezt az egészet anyukáddal. 
- Nem teszem be a lábamat abba a házba, amíg az a fazon ott van.
Olyan aranyos, ahogy itt fújtat meg hisztizik előttem, hogy önkéntelenül is muszáj elmosolyodnom, ami nem igazán nyeri el Felix tetszését.
- Jól szórakozol rajtam?
Megrázom a fejemet és válasz helyett inkább megcsókolom, amit tiltakozás nélkül vesz tudomásul, sőt, szorosan magához húz és még jobban elmélyíti a csókunkat.
Hiába, van, aki ennek nem tud ellenállni…


- Hol van? – kérdezi Felix az anyukáját, amikor visszaérünk.
- Elment. 
- Anya, én… - bizonytalanul rám pillant, mire egy bátorító mosolyt küldök felé – Beszélhetnénk?
- Persze.
- Én addig felmegyek telefonálni. – hazudom nekik, hogy kettesben maradhassanak, majd felszaladok a lépcsőn a szobánkba.


- Ez… nagyon szép. – állapítom meg mosolyogva, amikor Adele megmutatja az ujján csillogó eljegyzési gyűrűjét.
- Köszönöm. – megérinti a kezemet – Tényleg nagyon hálás vagyok neked, Sam.
Bólintok, noha azért nem teljesen nekem köszönheti azt, hogy újra szent a béke, ugyanis Felix, miután beszélt Adele-lel, felkereste Greget és vele is tisztázott mindent, így most már Adele büszkén hordja a jegygyűrűjét. 
- Lehet, hogy hamarosan rajtad is lesz egy ilyen. – jegyzi meg a szokásos közvetlen és egyszerű stílusában.
Érzem, hogy lassan, de biztosan, elpirulok. Mit is mondhat egy ilyen mondatra az ember?
- Lehet. – szólal meg mellettem Felix, mire még inkább elpirulok.
Mit is mondhat egy ilyen egyszerű, de mégis oly sokat jelentő szóra az ember?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése