2014. november 25., kedd

14. fejezet - Hírek

Jogi gondok a Kontaktnál?

Amióta a Kontakt két alapító tagja, Leon Fischer (27) és Heidi Schmidt (25) a rendőrségen járt, egyre furcsább dolgok történnek az együttes körül.
Először is az énekesnő rejtélyes módon eltűnt, senki sem tudja, hogy jelenleg hol tartózkodik. Ezután a banda lemondott egy, majd egy egész havi előre betervezett koncertet. 
A java viszont még csak most jön: az együttes kiadója közleményt adott ki, melyben néhány jogi kérdést boncolgatnak.
„A Kontaktnak az énekesnő, Heidi Schmidt írja a dalokat, így ezek a jogok őt illetik. Ezeket a dalokat viszont a banda közösen adja elő, így a dalok, fellépések, koncertek után járó bevéte-len természetesen közösen osztoznak a tagok.”
Feltehetően azért adták ki ezt a kis közleményt, mert pár nappal ezelőtt az együttes frontem-bere, Leon a magáénak mondta a dalokat, ez pedig nyilvánvalóan nem tetszett az énekesnő-nek, mert ugyebár más nincs, akit zavart volna ez a kijelentés.
Viszont ha az énekesnőt még érdekli a bandája, akkor miért nincs jelen a banda életében?

www.bravo.de/stars/vip/2014/04-jogi-gondok-a-kontaktnal


Happy Birthday!

A mai születésnaposunk nem más, mint a Kontakt zűrös, de meglehetősen jóképű frontembere, Leon Fischer.
Leon 1987. április 11.-én, azaz éppen ma 27 éve látta meg a napvilágot Münchenben, akit e jeles alkalom miatt felkerestünk és feltettünk neki néhány kérdést.

OK: Korábban gondoltad volna, hogy 27 évesen egy sikeres és népszerű banda vezetője le-szel?
Leon: Nem. De azt sem mondhatom, hogy nem gondoltam erre. Amikor megalapítottuk a bandát, természetesen bennem volt az, hogy talán egy szép napon mi is benne leszünk majd a német zenei világban…

OK: Úgy tűnik, hogy ez a bizonyos „egy szép napon” már több, mint 7 éve tart.
Leon: Igen, ez így van. Jó tudni, hogy még ennyi idő után is kíváncsiak ránk az emberek.

OK: Tudom, hogy ez a kérdés már a könyöködön jön ki neked is és az együttes többi tagjának is de… szerinted mi miatt vagytok ennyire népszerűek?
Leon: Ezt valóban elég sokszor kérdezték és kérdezik meg tőlünk, de most sem mondhatok mást: a zenénk sokakra hatással van és úgy vélem, hogy emiatt érdemes ezt csinálnunk.

OK: A családod mit szólt ahhoz, amikor bejelentetted nekik, hogy énekes és zenész leszel?
Leon: Szerencsére maximálisan támogattak mindenben, bár az tény, hogy először meglepőd-tek ezen. Azt hitték, hogy valami „normális” foglalkozásom lesz, de… úgy tűnik, hogy az idő engem igazol.

OK: A családod is muzikális beállítottságú?
Leon: Dehogy. Persze ők is szeretik a zenét, de itt körülbelül véget is ér a muzikalitásuk. 

OK: Akkor miért pont ezt a hivatást választottad?
Leon: Gyerekkorom óta gitározok és a haverjaim is játszanak hangszereken, szóval… adta magát az, hogy összeálljunk és meglássuk, hogy mire vagyunk együtt képesek.

Reméljük, hogy mihamarabb átlendülnek ezen a kis válságon, amiben most vannak és a to-vábbiakban is megmutatják még nekünk a tehetségüket…
De addig is: Happy Birthday, Leon!

www.ok-magazin.de/2014/04-happy-birthday/ article140047001-leon-fischer


Hivatalos: Markus Richter megnősül!

Mint ahogyan azt már a múlt hónapban megírtuk, Markus egy ékszerüzletben járt. Az eset után ki is faggattuk azzal kapcsolatban, hogy mit keresett ott, de akkor még nem kaptunk tőle kielégítő választ – egészen mostanáig. 
Markus ugyanis – megkeresésünk utánk – kiadott egy rövid nyilatkozatot. 
„Nos, túl sok mindent nem tudok mondani. A hír igaz, valóban megkértem Jana kezét, aki szerencsére igen-t mondott, de a lánykérés módjáról és körülményeiről nem szeretnék sem én, sem pedig Jana beszélni, mert úgy véljük, hogy ez tényleg csak ránk és a családjainkra, barátainkra tartozik.”
Megkérdeztük tőle azt is, hogy kitűzték-e már az esküvő időpontját, de Markus ezzel kapcso-latban már nem akart mondani semmit. 
Természetesen tiszteletben tartjuk azt, hogy a nyilvánosság kizárásával szeretnék élni az életüket, de, mivel Markus az igencsak sikeres együttes, a Kontakt tagja, ez nem lesz egysze-rű.
Mi azért bízunk abban, hogy időben megtudjuk a fontos részleteket, amiket közölni is fogunk Önökkel!

www.stern.de/kultur/stars/2014/04-hivatalos-markus-richter-megnosul

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése