2014. október 12., vasárnap

Áramszünet - 1. rész

Idegesen dobolok az ujjaimmal a térdemen, közben pedig feszülten szuggerálom a falon lévő órát. Mégis meddig kell még várnom Sebre? Már így is késik ötven percet és tuti, hogy nem fogok sokáig itt szobrozni a hotelban. Nekem is van épp elég dolgom és utálom, ha feleslegesen elmegy az időm… jelen esetben pedig épp az történik.
Elégedetlenül felmorranok, amikor Seb helyett Kimi lép be a hotel bejáratán. Semmi kedvem itt és most találkozni az exemmel, de… mivel Seb még mindig nincs itt és fogalmam sincs, hogy merre lehet, kénytelen vagyok tájékozódni Kimitől. 
Felállok, lesimítom a szoknyámat, majd a bőröndömmel együtt utána sietek. 
A lift előtt érem utol. Finoman megérintem a vállát, mire megfordul. Meglepettség látszik a tekintetében. Ami engem illet, én sem hittem, hogy összefutunk, noha ez várható volt, tekintve, hogy egy versenyhétvégére jöttem és ugyebár Kimi is versenyzik. 
- Én… - az ajkamba harapok – Nem tudod, hol van Seb?
Kérdőn pillant rám.
- Beszélgetni akarsz? Tudtommal eddig nem voltál hajlandó meghallgatni. – közli velem gúnyosan.
Mi van? Még neki áll feljebb? Hát komolyan mondom nem normális! 
Megrázom a fejemet, hátat fordítok neki és épp visszaindulnék a fotelhoz, ahol eddig is ültem, de a finn megfogja a karomat, így pedig megállásra késztet. Visszafordulok felé és a kékes-zöldes szempárba nézek.
- Szerintem még a Red Bull home-jában van. – mondja nagyot sóhajtva.
Kelletlenül bólintok. Remek! Mit fogok én addig csinálni? Ugyanis Sebnél van a szoba kulcsa, szóval addig nem is tudok felmenni a szobába, amíg ő meg nem jön.
- Feljöhetsz hozzám is addig. Egymás mellett vannak a szobáink. 
Mintha kitalálta volna a gondolataimat… de vajon jó ötlet ez? Nem hinném, hogy sok jó sülne ki abból, ha mi ketten egy szobában tartózkodunk… Viszont nincs kedvem itt ücsörögni még ki tudja, mennyi ideig…
- Rendben. Köszönöm. – válaszolom halkan.
Kimi bólint egy aprót, majd megnyomja a lift hívógombját. 
Amint megérkezik a lift, beszállunk. A finn előre enged, így én lépek be elsőként. Az ötödik emeletre megyünk. Ezt onnan tudom, hogy odalestem, amikor Kimi benyomta a gombot. Magamban folyamatosan fohászkodom, hogy minél hamarabb felérjünk, mert nem szívesen vagyok a pilótával egy ilyen meglehetősen kicsi helyen. Még mindig hatással van rám, a történtek ellenére is.
Hirtelen furcsa bizsergést érzek a gyomromban, de ez nem Kimi miatt van. Olyan, mintha… mintha megállt volna a lift. Kérdőn pillantok a mellettem állóra, aki szintén értetlenül forgatja a fejét, majd a gombokhoz lép és ismét benyomja rajta az ötös számot, de… semmi. A lift mozdulatlan.
- Hol álltunk meg?
- A negyedik és az ötödik emelet között. – mondja, majd felveszi a telefont, de nem szól bele, hanem simán visszarakja.
- Mi az? – pillantok rá értetlenül.
- Süket.
- Hogy micsoda? Ugye, ezt most nem mondod komolyan? – fakadok ki kissé ingerülten.
- Nézd, Lara, nekem sem tetszik ez az egész, de nem én tehetek arról, hogy elment az a kibaszott áram, világos? – vágja a fejemhez hasonlóan ideges állapotban.
- Erről kivételesen nem te. – jegyzem meg csípősen.
Rideg, már-már fagyos pillantással illet. Lemondóan megrázom a fejemet, majd a zsebembe nyúlok a telefonomért, hogy felhívjam a portát vagy valami, de… nem tehetem, mert lemerült. Most komolyan: mi jön még?
Felsóhajtok és a finnre nézek.
- Te nem tudnál telefonálni?
- Nem. – kérdő tekintetemet látva tovább folytatja – A home-ban hagytam a mobilomat. A hülye riporterek megint faggatni akartak, ezért gyorsan leléptem.
Az ég felé emelem a tekintetemet. Hát, ez egy rohadtul elcseszett nap, az már egyszer biztos. Nem elég, hogy Seb késik, összefutottam Kimivel, ráadásul egy liftben ragadtunk ki tudja, hogy mennyi időre… Remélem, minél előbb megoldják a dolgot.
Akaratlanul is keresztbe fonom a karjaimat a mellkasom előtt, amikor a finn végignéz rajtam. Mindig is utáltam, ha úgy mustrál valaki, mintha a húspiacon lennénk…
A mozdulatom hatására egy halvány mosoly jelenik meg a szája szélén, de amikor ismét a szemembe néz, újra komollyá változik.
- Most, hogy így itt ragadtunk, talán megbeszélhetnénk a dolgokat. Nem gondolod?
Tagadólag megrázom a fejemet.
- Szerintem nincs miről beszélnünk.
A pilóta felsóhajt, majd tesz egy lépést felém. Mivel egy rohadt liftben vagyunk, így olyan közel van hozzám, hogy érzem az arcomon a leheletét. 
- Szerintem meg van. – suttogja halkan, majd az arcával elkezd felém közelíteni.
Nagyot nyelek, hogy uralkodni tudjak magamon. Hiába telt el két hónap, még mindig érzek iránta valamit… pedig tudom, hogy nem kellene.
Hátrálok egy lépést, így pont a lift falának ütközik a hátam, de nem bánom. Inkább rátapadok a falra, csak ne kelljen ilyen közel lennem hozzá.
- Rendben, beszéljünk.
Elvigyorodik és elégedetten bólint egyet. Épp szólásra nyitná a száját, de megelőzöm. Komor arccal nézek vissza a kék szempárba.
- Akkor áruld el nekem, hogy miért is csaltál meg?

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése