Tegnap csak futólag találkoztam Felixszel, mert délelőtt ugyebár dolgozott, délután és este pedig edzettek. Az edzésre végül mégsem mentem el, hogy maximálisan a focira tudjanak koncentrálni. Velem együtt Karin is kihagyta az edzést, úgyhogy átjött hozzám és egészen estig nálam volt. Azért hiányoltam Felixet, mert megszoktam, hogy a délutánjainkat együtt töltjük, de nem akarok panaszkodni – így is örülök annak, hogy egyáltalán pár percre láttam. Ez is több a semminél.
Délelőtt Karinéknál voltam, mert úgy beszéltük meg, hogy együtt megyünk a meccsre, mivel a fiúk már reggel óta a pályán edzettek és értelemszerűen ők nem tudtak minket elkísérni. Ettől függetlenül azért váltottunk Felixszel néhány gyors sms-t.
Ebéd után rögtön elindulunk a pályára. A srácok épp a padoknál – és előtte a földön – ülnek és beszélgetnek. Elsőként Dave vesz észre minket.
- Sziasztok, lányok!
Visszaintünk Dave-nek, majd Karin leül Peter mellé, én pedig – mivel már nincs nagyon sehol sem hely – megállok Felix mellett. Egy pillanatra felhunyorog rám – erősen süt a Nap –, majd egészen egyszerűen az ölébe húz.
- Így jobb, nem? – suttogja a fülembe.
Mosolyogva bólintok.
- Sokkal. – suttogom bele halkan a fülébe.
Legszívesebben adnék neki egy „jó pár órája nem láttalak” csókot, de a többiek előtt nem igazán szoktunk smárolni. Na, nem mintha szégyenlősek lennénk vagy ilyesmi… csak nem szeretnénk, ha a többiek rajtunk poénkodnának – lásd Dave –, ezért általában csak akkor szoktunk elmerülni egymásban, ha kettesben vagyunk.
Szerintem Felixnek is hasonló gondolatok járnak a fejében, mert felváltva néz hol a szemembe, hol a számra és közben pedig kajánul vigyorog. Amilyen közel vagyunk most egymáshoz, simán történhetne bármi, de Felix nem közeledik… és én tudom, hogy nem a többiek miatt, hanem azért, mert szórakozni akar velem. Kár, hogy nem tudja, hogy ehhez a játékhoz ketten kellenek…
Sóhajtva beleharapok az alsó ajkamba és ártatlan szemeket meresztek Felixre, aki ösztönösen közelebb húz magához és megigézve nézi a számat. Elégedett mosollyal nyugtázom a kialakult helyzetet.
További játszadozásra azonban már nincs idő, mert Dave nekiáll siránkozni.
- Gyerekek, menjetek szobára vagy csináljatok már valami mást!
Dave-re pillantok, mert úgy gondolom, hogy ezt nekünk címezte. Mivel Dave nem kimondottan csak ránk néz, én is körbehordozom a tekintetem a társaságon. Nos, nem csak nekünk mondta: Karin is veszélyesen közel van Peterhez és Matt is valami csajjal van elfoglalva nem messze tőlünk. Gyanítom, ő lehet Birgit…
Reagálásként a srácok megdobálják Dave-et.
- Törődj már magaddal, Dave! – mondja Peter jól hangsúlyozva a szavakat, amin Phil és L jót derül.
- Bekaphatod, Siewert! – morogja dühösen Dave Peternek.
- Csak teutánad, Müller!
- Befejeznétek? – szólok közbe a lassan kialakuló vitába. Máskor nem zavar, ha ugratják egymást, de ez már kezdett komolyba fordulni, mert Dave megindult Peter felé. Az kéne még, hogy összeverekedjenek, főleg így a meccs előtt.
- Ja, majd akkor, ha Siewert bocsánatot kér.
- Álmodozz csak!
- Nehezedre esne? – néz kihívóan Dave Peterre.
- A húgod hogy van?
A végén még tényleg egymásnak ugranak. Segélykérően pillantok Felixre, aki rögtön erélyesen utasítja a srácokat.
- Fejezzétek már be! Nem most kéne itt keménykedni.
- Nézzétek, kik vannak ott! – szólal meg a pillanatnyi csendet kihasználva L.
Odanézek én is, amerre L mutat. Szinte leesik az állam, amikor meglátom Lenát…
…egy számomra ismeretlen pasival smárolni.
A párocska igencsak el van foglalva egymással. Szerintem ha egy atombomba robbanna fel itt és most, még azt se vennék észre.
- Undorító. – közli L.
- Zsák meg a foltja. – jegyzi meg Peter.
- Hát, hamar túltette magát rajtatok. – mondja Dave arra utalva, hogy Lena járt Peterrel is és Felixszel is. Azért az mondjuk érdekelne, hogy mi is történt pontosan…
- Hála a jó égnek. – mormogja Felix, mire ránézek. Fürkésző pillantásokkal méreget, talán azt próbálja meg megfejteni, hogy mi járhat most a fejemben.
Hogy őszinte legyek, fogalmam sincs arról, hogy mit gondoljak. Igazából nem izgat különösebben, hogy kivel kavar Lena, amíg az az illető nem Felix.
Lena és a srác elengedi egymást, a srác vált néhány szót a mellette állókkal, majd a srác egyenesen elindul felénk.
- Na, már csak ez hiányzott. – mondja Dave és gyorsan hátat fordít neki - Hátha nem vesz észre minket. – teszi hozzá még gyorsan, amikor meglátja a csodálkozó tekinteteinket.
- Elkéstél. – morog Peter, de ez a morgás most nem Dave-nek szól.
Mindenki lenézően méricskéli a srácot.
- Sziasztok! – köszön a srác, amint ideérnek hozzánk.
- Ne strapáld magad, Wiese! Nem áll jól. – jegyzi meg epésen Peter.
A srác védekezően feltartja a kezét.
- Mitől vagy ilyen indulatos? Csak nem rájöttél arra, hogy a kis barátnőd tesója a legjobb haverom? – kérdezi vigyorogva Petert, majd a barátnőm felé fordul – Tényleg, Karin, miért nem jössz oda inkább hozzánk?
Peter dühösen felpattan. Felix karjai megfeszülnek körülöttem. Nyilvánvalóan ő is feszült a kialakult helyzettől. Aggódva pillantok rá, de ő most csak a srácot lesi.
- Szállj le Karinról, Wiese! – mondja mérgesen Peter.
- Miért, szerinted most rajta vagyok? Bár, ha jobban belegondolok… nem lehet olyan rossz…
Szinte csak kapkodom a fejemet a társaságunk tagjai között, annyi minden történik egyszerre: Peter neki akar ugrani Wiesenek, Phil és L megpróbálják visszafogni, Karin kétségbeesetten néz rám, majd eltörik nála a mécses, ezért odamegyek hozzá és vigasztalásként átölelem, Matt otthagyja a lányt, akivel eddig beszélt és idejön hozzánk, hogy lenyugtassa Petert, Felix pedig…
…Felix pedig teljes nyugalomban feláll és odasétál Wiesehez.
- A pályán találkozunk. Most tűnés.
A hangja határozottan és keményen szól. Igaz, hogy már vitatkoztam Felixszel – nem is egyszer –, de örülök annak, hogy velem még így nem beszélt. Remélem, hogy nem is fog. Ha a pillantásával ölni tudna, Wiese már réges rég nem élne.
A srác vigyorogva néz farkasszemet Felixszel. Szólásra nyitja a száját, de Felix felemeli a kezét, hogy félbeszakítsa.
- Most.
Nem kiabál, nem ordít, mégis tekintélyt parancsoló a hangja. Ha nem lennék ideges a kialakult helyzet miatt, most teljesen lenyűgözne Felix magabiztos fellépése.
A srác egy ideig még állja Felix tekintetét, majd ránk téved a pillantása. Nem mond semmit, egy szó nélkül sarkon fordul és visszaslattyog a csapatához.
Peter szinte azonnal idejön hozzám és Karinhoz. Egy néma pillantást váltunk, majd a gondjaira bízom a még mindig hüppögő barátnőmet, én pedig Felixhez lépek.
A vállára teszem a kezemet. Az ujjaim alatt érzem, hogy meg vannak feszítve az izmai. Biztosan az előző feszült percek miatt. Teljesen olyannak tűnik, mint aki ugrásra készen vár és figyel.
- Hé!
Végre valahára oldalra fordítja a fejét és rám néz.
- Jól vagy? – kérdezi, majd megfogja a vállán nyugvó kezemet és magához húz.
Mélyen belélegzem az illatát, mielőtt válaszolnék.
- Igen, persze. – felemelem a fejemet – Ez ki volt?
- Johann Wiese személyesen. – szinte ugyanolyan megvetéssel beszél róla, mint Holgerről.
- Mi baja van veletek?
- Kérdezd meg tőle! – veti nekem ide mérgesen.
Felhúzott szemöldökkel meredek rá. Először nem érti, hogy mi van, de aztán leesik neki szavainak kétértelműsége.
- Mármint… nem úgy értettem. – nagyot sóhajt – Nem beszélhetnénk meg ezt inkább a meccs után? Semmi kedvem most Johannról beszélgetni.
Bólintok, inkább nem mondok semmit. Még mindig eléggé ingerült a hangja és nem akarom, hogy a Johann iránt táplált indulatait rajtam vezesse le.
Ellépek tőle és visszasétálok a többiekhez. Leguggolok Karin elé.
- Hogy vagy?
- Hát… jobban. De nem értem, hogy miért szemétkedett velem…
- Azért, mert tudja, hogy ha téged bánt, akkor azzal felhúzza Petert is… és ha egy játékos ideges és nincs száz százalékban ott a pályán, akkor használhatatlan és egészen egyszerűen veszítünk. – mondja Dave.
- Ja. Rohadt kis tetű. – Peter sóhajtva szorosabban magához vonja Karint – Nagyon ért a kavaráshoz.
- Akárcsak Lena. – int L a fejével a nevezett személy felé.
- Szép kis társaság. – puffog Phil is.
Felix is csatlakozik hozzánk és végignéz a társaságunkon.
- Nemsokára kezdődik a meccs. Most ne foglalkozzatok azokkal. – a fejével hátrafelé bök – Koncentráljatok a meccsre.
- Mindig arra szoktunk. – veti oda dühösen Dave.
- Higgadj már le, Dave! Jó lenne, ha nem cirkuszolnál itt még te is.
- Járok egyet. – közli velünk még mindig dühösen, majd elindul az utca felé.
- Most hová megy? – kérdezem a többiektől.
- Passz. Gondolom, kiszellőzteti a fejét. – mondja Phil.
Felix visszamegy oda, ahol korábban is ült, leül és nagyot húz az üvegéből. Követem Felix példáját és helyet foglalok mellette a padon. Felém tartja az üvegét.
- Kérsz?
- Kösz, nem.
Tudom, hogy talán már nem kellene tovább feszítenem a húrt, de aggódok Dave-ért, amiért csak úgy elment… és a többiekért is.
- Nem kellene Dave után menni?
- Minek? Majd visszajön.
- Nem is aggódsz érte? – nézek rá csodálkozva.
- Te megteszed helyettem is. Nem igaz?
Egy másodpercig köpni-nyelni nem tudok. Most mi van? Miért is beszél velem ilyen flegma stílusban? Nem én szóltam be neki. Most pontosan úgy viselkedik, mint mielőtt járni kezdtünk egymással. Akkor volt ennyire bunkó és arrogáns.
- Már kezdett hiányozni az egoista stílusod. – jegyzem meg kissé epésen.
- Bocs, ha nem tudok megfelelni az igényeidnek. – morogja félhangosan anélkül, hogy rám nézne.
- Hallod te magad egyáltalán? Én… - mély levegőt veszek – áh, inkább nem mondok semmit.
Dühösen felpattanok és elindulok arra, amerre utoljára Dave-et láttam.
Az utcára érve körbenézek, de egyelőre nem találom Dave-et. Rövid töprengés után elindulok jobbra. Pár lépés után rögtön felfedezem. Oda-vissza mászkál egy pad előtt. Néha megáll, olyankor belerúg egy-egy kavicsba, majd ismét előröl kezdi a mászkálást. Eléggé nyugtalannak tűnik.
- Dave? – szólítom a nevén, mire megfordul. Kissé meggyötörtnek látszik.
- Hát te? Minden oké? – közelebb jön hozzám.
- Én is kérdezhetném tőled ugyanezt.
Nem törődötten legyint egyet.
- Velem minden rendben. Ez már máskor is előfordult.
- Mármint az, hogy csak úgy otthagysz mindenkit?
- Nem tehetek róla, de Johann az agyamra megy. Nincs még egy olyan ember a Földön, akit ennyire utálok.
- De azért visszamész a meccsre, nem?
- Persze. Soha nem hagyok ki egy meccset sem. Tudod, milyen jó érzés nyerni? – elvigyorodik – És a legjobb az egészben az, hogy láthatom Johann dühtől lila arcát, amikor veszít.
- Kárörvendés? – kérdezem mosolyogva.
Beleegyezően bólint.
- Naná. Ezt senki sem hagyná ki.
- Igaz.
- Egyébként... – tesz felém még egy lépést – hogyhogy utánam jöttél?
- Hát… – kezdek bele a magyarázkodásomba – mindenki olyan ideges volt… te meg csak úgy leléptél… és…
- Kösz. – szakítja félbe a habogásomat mosolyogva.
Rámosolygok és szégyenlősen megrántom a vállamat.
- Én már csak ilyen vagyok.
- Tudom. Felixnek szerencséje van veled. – közli velem úgy, mintha csak az időjárásról fecsegnénk, de a megváltozott hangszínére felkapom a fejemet.
Szinte önkéntelenül teszek hátrafelé egy lépést. Csak nem… bejövök neki? Áh, nem hiszem. Nem akarom megbántani Dave-et és én egyébként is Felixszel járok… legalábbis eddig jártunk. Bízom abban, hogy a mai nap nem befolyásol köztünk semmit annak ellenére, hogy ma voltak összezördüléseink. És egyébként is: lehet, hogy félreértettem Dave-et… remélem, hogy igen.
Dave megteszi a köztünk lévő távolságot és megérinti a karomat.
- Sam, én…
Nem fejezi be az elkezdett mondatát, hanem elnéz mellettem, majd elenged és hátrál. Megfordulok, hogy lássam, kit vagy mit vett észre…
…a focipálya felé vezető úton ott áll Felix a mellkasán keresztbe font karokkal.
Hitetlenkedve elröhögi magát, majd hátat fordít nekünk és visszamegy a pályára.
Nagy sóhaj kíséretében visszapillantok Dave-re.
- Nekünk is mennünk kellene, nem?
Dave megnézi a bal csuklóján lévő óráját.
- Ja, nem ártana.
Egymás mellett lépkedve megyünk vissza a többiekhez. Mielőtt rákanyarodnánk a pályához vezető útra, Dave megállít.
- Rendben vagyunk?
- Persze.
- Figyelj, ha gondolod, beszélek Felixszel. – Dave gondterhelt pillantásokkal méreget.
- Ne! Nem kell. Megoldom.
- Jól van. De ha meggondolnád magad…
- Szólok.
Dave mosolyogva bólint, majd továbbmegyünk a pályára.
Amint visszaérünk, Dave rögtön odamegy a srácokhoz, én pedig lehuppanok Karin mellé.
- Felix?
- Nem tudom. Elindult utánad, aztán amikor visszajött, tökre pipa volt és bement. – int a fejével a tornaterem felé.
Remek! Már csak ez hiányzott. Tuti, hogy elvonult duzzogni, amikor nem is volt semmi… Pasik.
- Merre voltatok Dave-vel?
Elmesélem neki, hogy pontosan mi is történt. Azt persze kihagyom a sztoriból, hogy mit akart mondani nekem Dave… vagy hogy mit nem. Feleslegesen nem kavarnék semmit.
Karin bólint néhányat meg hümmög pár sort. Igazából ő sem talál semmi kifogásolnivalót a történtekben. Csak azt nem érti, hogy mitől pöccent be Felix…
Meg kellene keresnem, hogy ne túráztassa magát a semmiért. A gondolatomat már majdnem tettekre cserélem fel, amikor meglátom kijönni az épületből. Ám ahelyett, hogy idejönne hozzánk/hozzám, megáll és beszélgetésbe elegyedik…
…Lenával.
Úgy látszik, hogy ez a nap a meglepetésekről szól. Hát, jó tudni, hogy hányadán is állunk. Legszívesebben most rögtön fognám magam és hazamennénk, de ezt nem tehetem meg a többiekkel… annyira örültek, hogy itt vagyok, nem akarom cserbenhagyni őket, így némán nézek magam elé. Inkább bámulom a füvet, semmint azt, hogy ők ketten mit művelnek.
Egy kis idő múltán a többiek is észreveszik őket és nemtetszésüket fejezik ki, amiket én szótlanul hallgatok. Mit is mondhatnék? Különben sem lenne semmi értelme annak, ha én most nekiállnék cirkuszolni.
- Na ne már! – suttogja Karin mellettem.
- Mi van? – úgy teszem fel a kérdést, hogy nem nézek fel.
- Nézd meg! Ezt nem lehet szavakba önteni…
Követem barátnőm javaslatát és az említettek felé tekintek.
Olyan, mintha valaki visszapörgette volna az idő kerekét és mintha megint azon a bizonyos edzésen lennék, amikor is Lena és Felix csókolóztak… Most ugyanis Lena ismét Felixre vetette magát – szó szerint. Annak ellenére, hogy elméletileg Johann-nal jár, most mégis Felixre van rátapadva. Elszorult torokkal nézem őket és képtelen vagyok elvonni a figyelmemet róluk. Sok minden fordul meg a fejemben: árulás, szomorúság, fájdalom… bosszú.
Amikor szétválnak, Felix egyenesen rám néz. A tekintete kihívást sugároz. Most rajtam a sor, hogy hitetlenkedve nézzek: szóval erre ment ki a játék? Féltékennyé akar tenni?
Szerencsére a bíró jelez, hogy jó lenne már elkezdeni a mérkőzést, úgyhogy mindenki a pálya felé indul. Így is elég volt megkapni a sajnálkozó pillantásaikat. Egyedül Dave marad még itt velem és Karinnal. Dave megérinti a vállamat, mire felpillantok rá.
- Ha esetleg elmennél… mi megértjük.
Már ez is felmerült bennem, mint lehetőség, de tagadólag megrázom a fejemet.
- Maradok. Végül is a meccs miatt jöttem. – mondom határozottan.
Dave és Karin is kétkedve pillant rám, de nem törődöm velük. Most már csak azért is kibírom. Ki kell bírnom.
Muszáj.
Az első félidő gól nélkül telt el. A srácok kissé kifáradva jönnek le a pályáról és amint ideérnek hozzánk, rögtön előkerülnek a vizes üvegeik. Mindenkire nézek, kivéve Felixre. Azt hiszem, hogy az önuralmamnak rögtön annyi lenne, ha a szemébe pillantanék.
Karin meglöki a lábamat és kérdőn néz rám, mire én megnyugtatóan bólintok egy aprót. Nagyon kedves tőle az, hogy ennyire foglalkozik velem. És Dave is, aki elsőként ért ide hozzánk és azonnal leült mellém. Ő nyilván így próbál meg védeni engem.
A srácok – Felix kivételével – a játékról és a taktikáról beszélgetnek, mi lányok pedig csak hallgatjuk őket. Igazából ha tudnék, se szólnék bele a megbeszélésbe, mert ez az ő meccsük és semmi jogom nincs beledumálni.
Folyamatosan magamon érzem Felix pillantását, de próbálom figyelmen kívül hagyni. Azt hiszem, hogy elkerülhetetlen lesz az, hogy beszéljünk, pedig semmi kedvem hozzá. Már épp elégszer hallgattam a magyarázkodásait…
A bíró megint jelez és így kezdetét veszi a második félidő.
Most sem született gól, így tizenegyesekkel döntik el a meccs végkimenetelét. Szerencsére nem lesz hosszabbítás. Semmi kedvem még több időt Felix társaságában tölteni.
A srácok sorban felsorakoznak; elsőként Dave áll a labda mögé, aki be is lövi az első gólt. Igaz, hogy egy hajszálon múlt, de legalább bement. Az ellenfél játékosa után L következik, majd Matt és Phil. Mindhárman betalálnak a kapuba, akárcsak a másik csapat tagjai. Utoljára marad Felix és Johann.
Szinte érezni a feszültséget a levegőben. Mindenki arra vár, hogy Felix berúgja és hogy Johann meg kihagyja. Mindenki egytől egyig bízik Felixben. Annak ellenére, hogy mik történtek ma, én is úgy gondolom, hogy belövi.
Pár pillanattal később nekifut és belerúg a labdába. A labda pedig…
…elszáguld a kapu felett.
Azonnal látni mindenkin a csalódottságot, különösen akkor, amikor Johann gólt lő és így az ő csapatuk nyeri a mai meccset.
A srácokon látszik a csalódottság. Meg akarták mutatni Johannéknak, hogy ők a jobbak, erre meg kikaptak.
Amint Felix lejön a pályáról, a srácok azonnal odamennek hozzá, de ő mogorván utat tör magának köztük, felkapja a táskáját és faképnél hagy minket.
A fiúk értetlenül bámulnak utána. Elsőként Dave mozdul meg; nekiáll összepakolni a cuccait. Kisvártatva a többiek is követik a példáját. Karinnal megbeszéljük, hogy mi is hazamegyünk, de külön-külön, mert ő Peterrel megy.
Szótlanul indulunk el hazafelé. Már az utcán járunk, de még mindig halljuk Johannék örömittas üvöltéseiket.
A kereszteződésnél elköszönünk egymástól és mindenki megy a maga dolgára.
Hát, nem éppen ilyennek képzeltem el ezt a mai napot.
Lekanyarodok a házunk felé. Felix a ház előtti lépcsőkön ül. Látszik rajta, hogy nem erre a meccs-végkifejletre számított.
Amint észrevesz, feláll és tesz felém egy tétova lépést. Nem mond semmit, csak bámul. A szeme sötét színű és fogalmam sincs, hogy mire gondol most. Sajnálom, hogy így alakult a játék, de nem tudom figyelmen kívül hagyni azt, ahogyan ma viselkedett.
- Végeztünk. – mondom neki halkan, majd elmegyek mellette, egyenesen be a házba.
Mire a szobámba érek, már nem tudom visszafojtani a zokogásomat.
Hát ennyi lett volna? Csak ennyi járt volna nekünk? Ilyen rövid idő?
Miért kell mindig történnie valaminek?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése