Reggel Rach kelt. Álmosan kitámolygok a konyhába. Lisa már a reggeli kakaóját issza.
- Jó reggelt!
Válaszként Lisa rám vigyorog.
- Bernd? – kérdezem Racht.
- Már elment.
- Tényleg?
- Igen. Valami baj van az egyik géppel, azt kell megnéznie.
- Értem.
Hát, akkor ma tuti nem tudok átmenni Felixhez. Legfeljebb délután.
- Te mikor jössz?
- Ahogy szoktam. Miért?
- Csak kérdeztem. – mondom vállvonogatva.
Rach bólint.
- Most rohanok, így is késésben vagyok. Legyetek jók és írj, ha van valami.
- Rendben.
Int egyet és el is tűnik.
Megreggelizek Lisával, majd felöltöztetem és én is felveszek valami kényelmeset – azaz egy melegítőt és egy V kivágású pólót.
- Mit szeretnél játszani?
- Menjünk ki a kertbe!
- Jól van.
Mielőtt kimennénk, kiveszek a szekrényből egy pulcsit Lisának és magamnak is, hátha hűvös van még kint, elvégre reggel van.
Amint kiérünk a kertbe, Lisa rögtön elszalad egy játékért, én pedig leülök a padra. Jólesően nyújtózkodok egyet a kellemes augusztusi napsütésben.
Kis idő múlva Lisa feje jelenik meg a fészer ajtajában.
- Sammy, játszhatok a homokozóban?
- Persze.
Lisa megint eltűnik a szemem elől, majd amikor újra meglátom, már egy kis vödörrel jön vissza. Odamegy a homokozóhoz és leül a szélére. Kiönti a vödör tartalmát a homokra, majd elkezd ásni.
- Nem fázol?
- Nem. Építek neked egy várat, jó?
- Oké. – bólintok mosolyogva.
Csendben figyelem, ahogyan Lisa játszik. A tekintetem közben néha-néha Felixék háza felé terelődik. Hirtelen eszembe jut, hogy nem is írtam még meg neki azt, hogy mi a helyzet, úgyhogy előkapom a mobilomat a zsebemből.
Szia! Bocs, de nem tudok átmenni, mert Bernd nincs itthon. Talán majd máskor.
Mást nem írok neki, pedig sok mondanivalóm lenne. Inkább Lisát nézem és néha bólogatok, amikor megmutatja, hogy éppen hol tart. Két bólogatás között megrezzen a zsebemben a telefonom. Dobogó szívvel megnézem – Felix válaszolt.
Semmi gond. Mit csináltok?
Mosolyogva pötyögöm be a válaszomat.
A kertben vagyunk, Lisa játszik. Miért?
Hiába várok, nem érkezik válasz. Talán nem vette észre, hogy írtam. Vagy csak nem ér rá. Mindegy, én válaszoltam. Végül is nem kötelező visszaírnia…
Kábé eddig jutok a tanakodásban, amikor meghallom, hogy nyílik Felixék házának ajtaja. Arra fordulok, így látom, hogy Felix kijön a házból és a kerítéshez jön. Lassan átmászik rajta, majd megáll egy-két lépésre előttem.
Mosolyogva bólintok és a padra mutatok. Felix leül mellém és kinyújtja a lábát.
- Nem gondoltam volna, hogy átjössz.
Megvonja a vállát.
- Hát, te nem tudtál jönni.
- Ez igaz.
Milyen jó látni! Pedig alig pár órája, tegnap este láttam utoljára és mégis hogy hiányzott. Hiába, ebből is látszik, hogy tényleg fontossá vált a számomra.
- Szia, Felix! – Lisa feláll, majd idejön hozzánk.
- Szia! – köszön mosolyogva Felix.
- Jössz játszani?
- Most nem tudok.
- Miért?
Közelebb húzom magamhoz Lisát és betűröm a pólóját a nadrágjába, mert így kint volt a dereka és nem akarom, hogy beteg legyen.
- Felixnek fáj a lába, úgyhogy most nem tud játszani veled. – magyarázom Lisának.
- És holnap?
- Talán majd a jövő héten. – válaszolja Felix.
- Oké. Akkor építek neked is valamit, jó?
- Rendben.
Lisa visszaszalad a homokozóba.
- Bocs. Egy kicsit… eleven.
- A kisgyerekek mindig ilyenek, nem?
- Igaz.
Egy darabig mindketten csak Lisát nézzük. Elsőként Felix szólal meg.
- Holnap is itt lesztek kint?
- Nem tudom. Az időtől függ.
- Írj és akkor jövök.
Ránézek Felixre.
- Átjönnél?
- Miért ne?
- És a lábad?
- Most sem erőltetem.
Elmosolyodom. Felix közelebb csúszik hozzám a padon, így most pont hozzámér. A lábával meglöki az enyémet.
- Most nem akarsz arrébb menni? – kérdezi ártatlan arccal.
- Nem. – válaszolom grimaszolva.
- Helyes.
Elégedetten bólogat és át akar ölelni, de a mozdulata megszakad, amikor Lisa feláll és megint elindul felénk. A kezét visszaejti az ölébe, de ettől függetlenül nem húzódik el, sőt, inkább még közelebb húzódik hozzám.
- Sammy, szomjas vagyok.
- Jó, mindjárt hozok ki neked inni.
Felállok és Felixre pillantok.
- Te kérsz valamit?
- Kóla van?
- Biztos. Addig figyelnél rá? – Lisára mutatok.
- Persze.
Gyorsan beszaladok a házba az innivalókért, majd sietek is vissza a kertbe. Odaadom a poharakat Lisának és Felixnek, majd megint helyet foglalok a padon – ezúttal viszont nem ér össze semmim Felixszel. Lisa a kezembe nyomja a sajátját, majd megint elmegy játszani. Hátrafordulok és lerakom a párkányra a poharat. Csak aztán nehogy véletlenül itt kint hagyjam…
Felix is követi a példámat és leteszi a poharát Lisaé mellé, majd felém fordul.
- Egész délelőtt kint lesztek?
- Nem tudom. Lisától függ. Miért?
- Csak úgy.
Elfordítja rólam a tekintetét és Lisára néz.
- Talán jobb is így, hogy most találkoztunk. Délután átjön az egyik haverom.
Bólintok és közben megpróbálok nem csalódott fejet vágni. Tulajdonképpen azért, mert nekem tetszik Felix, az még nem jelenti azt, hogy ő is érez irántam valamit. Az a helyzet, hogy nem merek semmit sem lépni addig, amíg Felix nem ad valami jelet. Jó, persze lehet, hogy valakinek a csókok is jelnek számítanak, de ő azt mondta még korábban, hogy számára nincs jelentősége… legalábbis Lena esetében. Ez pedig nem utal egyértelműen arra, hogy az én esetemben más lenne a helyzet. Tényleg nem tudom, hogy most mi is a helyzet. Talán nem is kellene ezen töprengenem… talán hagynom kéne, hogy az események maguktól történjenek… talán most a kivárás a legjobb dolog, amit tehetek.
Felix keze megérinti az enyémet.
- Nos?
Homlokráncolva nézek rá.
- Tessék? Bocs, elgondolkoztam. – mentegetőzök, majd elhúzom a kezemet.
- Észrevettem. Na és min?
Igyekszem kerülni Felix kutató pillantását. Inkább Lisára összpontosítok.
- Mindenfélén. Nem érdekes. – közlöm kitérően.
Végül is nem kell tudnia arról, hogy milyen hülyeségeken jár az eszem.
Ezúttal nemcsak megérinti, hanem meg is fogja a kezemet, mire ránézek.
- Biztos?
- Igen. Szóval… mit is kérdeztél?
- Azt, hogy hétfőn eljössz-e az edzésre.
- Mikor lesz?
- Hétfőn. – mondja vigyorogva.
- Nem úgy értettem. – válaszolom fintorogva.
- Délután. Ötkor.
- És hol szokott lenni?
- Ha jó az idő, kint a pályán, ha meg nem, akkor a szomszéd falu termében.
- Miért nem az itteniben?
Emlékszem, hogy a pálya mellett van egy tornaterem.
- Az túl kicsi és általában foglalt.
- Értem.
Azt nem tudtam, hogy foglalt szokott lenni, de azt igen, hogy kicsi. Legalábbis kívülről kicsinek tűnik, de ez egy kis falu, szóval ez nem túl meglepő. Bár, az is igaz, hogy a szomszéd falu sincs túl messze. Gyakorlatilag az utca végén át kell menni az úton az óvoda mellett és onnantól kezdődik a másik falu. Hát igen. Mondtam, hogy ez egy kicsi falu. És körülöttünk is kicsi faluk vannak. A legközelebbi nagyobb város innen kocsival húsz perc.
- Hát, ha lesz, aki vigyázzon Lisára… akkor elmehetek.
- Oké. Majd írj.
- Szoktam. – mondom mosolyogva.
- Tudom.
Felix a felsőtestével felém fordul – közben nem engedi el a kezemet -, a másik karját ráteszi a pad támlájára és mélyen a szemembe néz. Ez a nézése – na, jó, valójában az egész lénye – annyira hatással van rám… ilyenkor a szívem rögtön ezerszer gyorsabban ver, mint általában. Csoda, hogy még nem kaptam szívbajt…
- Sam, én… - kezdi el habozva Felix.
- Igen? – kérdezem suttogva.
Válasz helyett elkezdi felém közelíteni az arcát. Titkon már alig várom, hogy megcsókoljon… talán most…
A pillanatot Lisa rontja el, mert a nevemet kiáltja. Egy pillanatra lehunyom a szememet és mély levegőt veszek, mielőtt Lisára néznék.
- A fenébe! – morogja kissé dühösen Felix.
Bármennyire is szeretem az unokahúgomat, egyetértek Felixszel. Igazán várhatott volna egy kicsit… legalább egy percet.
Elhúzódok Felixtől és megvárom, amíg Lisa ideér hozzánk.
- Mit szeretnél? – fordulok Lisa felé.
- Mindjárt kész vagyok. Megnézed, hogy mit csináltam?
- Persze… de majd csak akkor, ha már készen vagy. Jó?
- Oké.
És Lisa már szalad is vissza játszani. Ráteszem a kezemet Felix alkarjára, amit még mindig a padon pihentet.
- Ez aztán fontos volt. – jegyzem meg ironikusan.
- Ja. Jobbkor nem is szólhatott volna.
- Csalódott vagy?
Nem tehetek róla, de muszáj mosolyognom. Már-már gyerekesnek hat az, hogy Felix szabályosan duzzog.
- Úgy nézek ki?
- Ööö… igen.
Lefelé görbíti a száját és kölyökkutya-képpel bámul rám. Elnevetem magam és az arcára teszem a kezemet, majd kissé felfelé húzom a szája szélét, hogy úgy tűnjön, mintha mosolyogna. Erre már ő is elneveti magát és elhúzza a fejét.
- Jó, talán egy kicsit az vagyok.
- Majd elmúlik.
Nem törődötten legyintek, de közben elvigyorodom. Felix nyilván veszi a lapot, hogy csak ugratom, mert a kezeit a derekamra teszi és közel húz magához. Teljesen közel.
- Remélem, minél előbb.
Az orra az orromnak ér. A szívem persze már megint őrülten össze-vissza kalapál.
- Én is.
Egészen halk a hangom. Szerencsére Felix így is érti, mert bólint egy aprót.
- Sammy? Jössz?
Hát persze! Már megint Lisa. De hát nem tehet róla… végül is még kicsi.
- Megyek! – válaszolom neki, de még mindig Felixet nézem.
Kicsit sajnálkozva pillantok rá, majd felállok, de mielőtt odamennék a homokozóhoz, lehajolok hozzá és a fülébe súgok.
- Talán majd eljön a mi időnk is.
Felix felhúzza a szemöldökét.
- Mikor?! – kérdi kissé elkeseredetten.
Végigsimítok a vállán – nemcsak a közelségét szeretem -, majd Lisához megyek, aki még mindig nagyban serénykedik a homokozóban.
- Kész lett. Azt neked csináltam, azt pedig Felixnek. – mutat előbb az egyik, majd a másik vár-formájú homokkupacra.
- Ügyes vagy.
Adok egy puszit a homlokára.
- Felix! Te nem nézed meg? – kérdezi Lisa a még mindig kissé bosszús Felixet.
- De, persze.
Felállok, hogy Felix is ideférjen és láthassa Lisa művét. Megáll mellettem – guggolni még nem tud a lába miatt – és bőszen bólintgat.
- Szép. És most mit csinálsz?
- Várat. Anyának. – közli fontoskodva Lisa.
- Jobb, ha nem szólsz hozzá, amikor „alkot”. - avatom be Felixet.
- Ó, oké.
Egy ideig némán figyeljük Lisa ténykedését, majd Felix megfogja a könyökömet.
- Én… lassan mennem kell. Nemsokára jön a haverom.
- Jól van. Szerintem mi is bemegyünk.
Leguggolok Lisához.
- Lisa! Gyere, menjünk be!
- Aj már! Most?
- Igen. Pakold össze a játékokat!
Felállok és Felixre lesek.
- Amúgy ha akarsz, ebédelhetsz velünk.
- Á, nem. De azért kösz.
Lisa ideszalad hozzám és átöleli az egyik lábamat.
- Elraktam mindent.
- Oké. Menj be, én is megyek mindjárt.
Kedvenc és egyetlen unokahúgom elköszön Felixtől, majd beviharzik a házba.
Felixre pillantok, amikor megérzem a kezét a derekamon. Nem látom magam, de ezer százalék, hogy csillog a szemem. Lassan magához von és végre megcsókol.
- Ideje volt. – mondom, miközben átölelem a nyakát.
- Hát igen. Lisa mindig közbeszólt.
- Igaz, de… jobb később, mint soha.
- Egyetértek. – közli a szokásos vigyorral az arcán, majd megint ad egy csókot. – Most viszont tényleg megyek.
Szomorúan bólintok. Hogy elrepült az idő! Legszívesebben mindig Felixszel lennék… na, jó, azért nem akarom kisajátítani és rászállni, de jobban örülnék annak, ha többször láthatnám.
- Akkor szia!
- Szia!
Addig maradok kint a kertben, amíg Felix lassan elsétál és a kerítésen át átmegy a saját kertjükbe, majd mielőtt bemenne a házba, int egyet. Úgy tűnik, ez a kerítés dolog tényleg a mániájává vált.
Eléggé nagy a csend, úgyhogy felkapom a poharakat a párkányról és én is besietek Lisa után.
Délután átjött Karin Lukasszal. Amíg a srácok játszottak, én meséltem új legjobb barátnőmnek Felixről. Aztán persze én is kifaggattam őt Peterről. Szegény eléggé bele lehet zúgva, legalábbis én úgy vettem ki a szavaiból.
Amikor persze megtudta, hogy hétfőn megyek az edzésükre, Karin is rögtön jönni akart. Azt mondtam neki, hogy megkérdezem Felixet, hogy nem gond-e, ha ő is jön.
Este, amikor már ágyban vagyok, gyorsan írok Felixnek, hogy Karin is jöhet-e az edzésre, mert Karin a lelkemre kötötte, hogy még ma kérdezzem meg.
Alig pár perc elteltével érkezik is a válasz.
Persze. Jöhet ő is. A lényeg, hogy te itt legyél.
Rövid időn belül el is küldöm az sms-em.
Ha valaki itthon marad Lisával, akkor mindenképpen megyek.
Pont leraknám a mobilomat az éjjeli szekrényre, amikor megrezzen.
Remélem, hogy el tudsz jönni.
Írok neki választ, majd lerakom a telefonomat.
Én is.
Az elalvás előtti utolsó gondolatom természetesen Felix.
Ki más is lehetne?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése