A tegnapi napon Rachékkel voltam. Felixszel nem találkoztam, mert a bandával bent voltak a városban és mivel „pasi napot” tartottak, nem akartam zavarni, de ettől függetlenül este felhívott és pár percet beszéltünk telefonon… vagyis inkább ő beszélt, én hallgattam. Igazából arról volt szó, hogy mennyit hülyültek – különösen Dave. Igaz, hogy még nem töltöttem el sok időt a bandával, de azért az már leesett, hogy a srácok közül Dave a leglököttebb – de persze jó értelemben. Ettől függetlenül én sem unatkoztam. Bernd is itthon volt, úgyhogy tényleg eléggé családias volt a légkör.
A mai délelőtt szokásosan telt - dolgoztam és Lisával játszottam -, majd négy óra körül hazaért Rach, úgyhogy onnan kezdve ő foglalkozott Lisával. Ma kivételesen Felixszel megyek majd az edzésre, mert felvetette, hogy menjünk együtt és én persze nem tudtam nem-et mondani, úgyhogy értesítettem Karint, aki megnyugtatott arról, hogy ez neki nem gond – hiszen eddig mindig vele mentem -, mert ő meg Peterrel jön.
Mivel egy kicsit fúj a szél, a cipő-farmer-hosszú ujjú összeállításom mellé felhúzok egy pulcsit is.
Fél öt felé végre megszólalt a csengő. Természetesen Felix jött. A vállán a már megszokott fekete sporttáska van amit, amikor ajtót nyitok, ledob a földre és rögtön magához húz. Elégedetten sóhajtok, amikor az ajka végre rátalál az enyémre. Végül is tegnap nem láttam… na jó, a hangját hallottam, de azért az nem ugyanaz.
Vigyorogva elenged és a farzsebébe nyúl, majd kivesz belőle egy papírt és felém nyújtja. Kérdőn pillantok rá, de azért elveszem tőle a lapot. Az az oldala, ami felém van, sima fehér, úgyhogy megfordítom… amint meglátom őt a képen, rögtön leesik, hogy egy fényképed adott nekem – magáról.
- Meccsen voltunk a bandával. - közli vállvonogatva.
Bólintok, de úgy, hogy még mindig a képet nézem. Felix megfogja a kezemet, így ránézek.
- Ha nem jó, adhatok másikat is… - mondja habozva.
Lehet, hogy félreértette a hallgatásomat?
- Dehogyis. Ez… nagyon jó kép. – mosolygok rá megnyugtatóan – Nagyon sietünk? Gyorsan kitenném a táblára…
- Belefér.
- Bejössz?
Bólint, felemeli a táskáját és bejön velem a házba. Az előszobában a táskája ismét a földre kerül, mert nem akarja behozni a szobámba. Ez mondjuk teljesen logikus, mert úgyis csak max. egy percig leszünk a szobámban és ezért a rövid időért igazán felesleges cipelnie a táskáját.
Sietősen odamegyek a parafa táblához és pontosan középre kiteszem a képet, amit adott, így most a Karinnal közös képeim fölé került.
Megfordulok és a tekintetünk találkozik. Felix vigyorogva nézi hol a táblámat, hol pedig engem.
- Igen? – odalépek hozzá és átölelem.
- Most már hivatalosan is fontos lettem? – kérdi kaján vigyorral.
Bólintok egy egészen aprót.
- Eddig is az voltál. – mondom már-már suttogva.
A válaszom után rögtön ellágyul a tekintete. Magához ölel és édes csókot ad.
Kéz a kézben megyünk a meccsre. Az oda úton lényegében még mindig a vasárnapról mesél, de igazán nem zavar, mert egyrészt érdekel, hogy mi van vele, másrészt pedig szeretem a hangját.
Amikor odaérünk a pályához, a többiek szinte egy emberként fordulnak felénk.
- Már azt hittem, nem jöttök. – kiállt nekünk Dave.
- Hagytam én már ki edzést? – kérdezi Felix amolyan „Ezt most komolyan kérdezed?” stílusban.
- Nem tudom. Lehet. Szerintem már elittam azt az agysejtemet, amin az infó volt. – közli vigyorogva Dave.
Körbenézek az összegyűlt társaságon. Összenézünk Karinnal és egymásra mosolygunk. A mosolyom határozottan szélesebb lesz, amint meglátom, hogy Peter kezét fogja.
- Miért, voltak egyáltalán agysejtjeid? – mereszt rá nagy szemeket Matt.
- Haha. Vicces vagy. – duzzog Dave – Na, és hogy van Birgit? – vág vissza vigyorogva.
- És a húgod?
Látszik Dave-en, hogy nem szereti, ha felmerül a húga, mint téma. Igazából nem tudom, hogy miért, talán azért, mert félti a húgát a srácoktól. Nyilván ő olyan védelmező típus. Ettől függetlenül talán jobb lenne, ha témát váltanék.
- Nagyon másnapos voltál szombaton? – kérdezem Dave-et.
- Miért, Felix nem mondta?
- Bocs, de általában nem te vagy a téma. – mondja bocsánatkérően Felix.
- Ne már! Ez most komoly? Mi lesz így velem? – siránkozik Dave.
Mi persze csak vigyorgunk rajta. Komolyan hihetetlen, hogy tud ennyire lökött lenni… örök rejtély.
- Szerezz egy csajt. – közli nagy bölcsen Matt.
Matt beszólását hangos röhögés követi. Úgy tűnik, nem csak Dave ennyire poénos.
Felix közelebb húz magához.
- Megyek átöltözni.
A lehelete szinte csiklandozza a nyakamat. Nem is tudok hirtelen megszólalni, úgyhogy csak bólintok egyet.
Felülök a pad támlájára, mert amint Felix kijön, úgyis elkezdik az edzést és akármennyire is érdekel az edzés, azért nem akarom végigácsorogni. Kisvártatva Karin is csatlakozik hozzám.
- Jól néztek ki együtt. – mondom neki vigyorogva.
- Ó… köszi.
A fiúk elindulnak a pályára. Hátrafordulok. Felix pont most lép ki a teremből. Na, így már érthető az, hogy a srácok miért is hagytak itt minket. Valójában eléggé nyilvánvaló az, hogy Felix a csapatkapitány. A többiek szinte lesik a mozdulatait. Egyértelmű, hogy ő van a középpontban, még ha nem is akar ott lenni… és ez nem csak az edzések keretein belül igaz, hanem a közös bandázások alkalmával is. Ez persze egyáltalán nem baj, szerintem jó dolog az, hogy ennyire számíthatnak egymásra… mint egy nagy család.
- Már csak ő hiányzott. – mormogja nekem Karin.
Elfordítom a tekintetem a pályáról és kíváncsian nézek körbe, mert így hirtelen nem tudom, hogy Karin most egészen pontosan kire is gondol.
Amint meglátom Lenát, rögtön görcsbe rándul a gyomrom. Nem is értem, hogy mi a fenének van itt, hiszen láthatóan a fiúk nem nagyon foglalkoznak vele… én legalábbis nem láttam. Szinte megvetően mér végig minket, majd helyet foglal a mellettünk levő padon.
Az edzés első felében nem nagyon beszélgetünk Karinnal. Mindketten a srácokat figyeljük.
Felix az órájára pillant, majd bejelenti, hogy tartsanak szünetet. Vigyorogva jönnek le a pályáról.
Felix idejön mellém, kinyitja a táskáját, kivesz belőle egy üveget és nagyokat kortyol belőle, majd lenéz rám.
- Kérsz? – felém mutatja az üvegét.
- Nem.
Bólint, majd visszadobja az üveget a táskába és leül elém a padra a két lábam közé. Mosolyogva előrehajolok, és hátulról átölelem a nyakát, mire ő nekem dől és megfogja a lábamat.
- Hm… - mormolja csukott szemmel.
- Igen?
Az arcomat az övé mellé teszem, úgy suttogok bele a fülébe.
- Mit szólnál egy tegnapihoz hasonló masszázshoz? – kérdezi ugyanolyan halkan, hogy csak én hallhassam.
- Ne legyél telhetetlen!
- Általában nem vagyok az. Csak… ha rólad van szó.
- Hízelegsz?
- Persze. – mondja huncut mosollyal az arcán.
Dave hangosan köhint, úgyhogy mindketten ránézünk, de nem hagyja abba, hanem tovább csinálja, egészen addig, amíg Karin és Peter is rá nem néz.
- Menj el dokihoz, ha fáj a torkod. – közli lazán Matt.
Dave válaszként csak grimaszol egyet, majd végignéz a társaságunkon.
- Tekintettel lehetnétek ám azokra is, akik jelenleg az egyedülállók táborát erősítik. - mondja drámai hangon.
- Te max. csak a bénák táborát erősítheted. – rötyög fel Matt.
- Nem is vagyok béna.
- Ja, ha a söröskorsó emelgetéséről van szó. – kotyog bele a beszélgetésbe L.
- Nem védene meg esetleg valaki? – kérdezi esdeklően Dave.
Senki sem válaszol, ismét csak vigyorgunk. Dave keresztbe fonja a karjait és így pont úgy néz ki, mint egy hisztis, dühös kisgyerek.
- Senki?
- Hát, öreg, ezt bebuktad. – mondja ki a nyilvánvalót Phil.
- De szemetek vagytok.
Már épp szólásra nyitnám a számat, amikor Dave rám, majd Karinra néz.
- Kivéve a csajokat. Ők jó arcok.
- Ne puncsolj! – Peter összehúzott szemöldökkel méregeti Dave-et.
- Én?! Soha! – elvigyorodik – Azért, ha lecserélnétek a szépfiúkat, csak szóljatok! – kacsint ránk Dave.
- Álmodozz csak! – nevet fel Peter.
- Inkább figyeld a húgodat. – morogja Felix.
Kissé szorosabban ölelem át Felixet, hogy jelezzem neki azt, hogy mondandóm van a számára. Szerencsére érti a jelemet, mert felém fordítja a tekintetét.
- Ne bántsd már szegényt. – súgom neki.
- Nyugi, csak szívatjuk.
- Látom. – húzom el kissé a számat.
Persze tudom, hogy nem szándékosan piszkálják egymást, de azért néha már-már sajnálom szegény Dave-et… legalábbis engem egy idő után ez már tuti, hogy zavarna…
- Hé! – Felix a kezét a karomra csúsztatja – Ne féltsd! Túléli.
Kis mosolyt erőltetek az arcomra és bólintok. Végül is, Dave nyilván szólna, ha már unná ezt az ugratást.
- Folytassuk az edzést! – mondja Felix, mire a srácok beleegyezően hümmögnek és lerakják azt, ami épp a kezükben van – mobil, iPod, szendvics, üveg, Tablet (?) – és elindulnak a pályára. De most komolyan: minek kell edzésre ilyen kütyüket hozni? A végén még laptoppal a hónuk alatt játszanak a pályán.
Felix is feláll, de mielőtt követné a fiúkat, a padra támaszkodik és lehajol hozzám.
- Engem is így féltesz? – kérdi a szokásos kaján vigyorával.
- Nem.
- Tényleg? – kíváncsiság bujkál a szemében.
- Tényleg.
- Szabadna tudnom, hogy miért?
- Téged nem piszkálnak semmivel. – mondom közönyösen, de mosolyogva.
- Ez mondjuk igaz. – egy pillanatig töprengve mered maga elé, majd megint a szemembe néz - Akkor gyorsan el kell bénázzak valamit.
- Dehogy kell.
- Nem? Akkor jó. Én ugyanis képtelen vagyok bénázni. – közli nagy komolyan.
- Te szegény! A végén még megsajnállak. – most már vigyorgok.
- Jól is teszed. Ezért a pimaszságért igazán adhatnál egy csókot.
- Tényleg? – ismétlem meg egy korábbi kérdését.
- Bizony.
Nevetve adok neki egy csókot. Elégedetten bólint, majd a többiekhez megy a pályára.
- Jól működik a kémia köztetek. – állapítja meg Karin széles vigyorral az arcán.
- Hát, te se panaszkodhatsz. – lököm oldalba.
- Igaz. Mázlisták vagyunk.
Éppen válaszolnék, de Lena beleszól a beszélgetésünkbe.
- Örüljetek csak addig, amíg még lehet. – veti oda nekünk félvállról.
Összenézünk Karinnal, majd Lenára pillantunk. Nem figyel ránk – a mobilját nyomogatja. Barátnőm megint rám néz, majd közönyösen vállat von.
- Nem hallottam semmit. Te?
- Semmit. – mondom nagy meggyőződéssel.
- Fogalmam sincs, hogy mit esznek rajtatok a fiúk. – Lena felnéz a telefonjából.
A szemében nincs semmi biztató, az már egyszer biztos.
- Azt mi se tudjuk, hogy mit bírtak benned. – néz dühösen Karin Lenára.
- Kérdezzétek csak meg őket.
- Kösz, inkább kihagyjuk.
Összeráncolt homlokkal méregetem Lenát. Nem tudom, hogy mit akar tőlünk vagy hogy egyáltalán minek szólt hozzánk, de van egy sejtésem… nyilván savanyú neki a szőlő, amiért a fiúk most velünk vannak.
- Az egy dolog, hogy Felix kavar veled. – Lena rám mutat – Te még friss hús vagy… De ami téged illet – Karinra bök -, lövésem sincs. Komolyan. Végül is ki akarna a kiközösített húgával járni?
Karin hirtelen lesápad. A fenébe! Ezt egyáltalán nem kellett volna felhoznia.
Nyilvánvalóan látszik az arcomon, hogy Lena pontosan tudom, miről beszél – hiába na, soha nem volt pókerarcom -, mert rám vigyorog.
- Na mi az, nem mondtad el a kis barátnődnek a sztorit?
Karin felém fordul.
- Ez meg miről beszél, Sam?
- Karin… én…
Tulajdonképpen nem tudom, hogyan is mondjam el neki ezt, de nem is kell sokat töprengenem rajta, mert Lena megint közbeszól.
- A drágalátos bátyókád elbliccelte a meccseket, úgyhogy kirúgták. – elégedetten néz a barátnőmre, mielőtt folytatná – Mégpedig Felix.
- Ez… igaz? – kérdezi kétségbeesetten Karin.
Az alsó ajkamba harapok és bólintok. Annyira sajnálom azt, hogy pont így tudta meg azt, hogy mi a helyzet…
- Mióta tudod? – faggat tovább Karin.
- Egy ideje. Nézd, én… el akartam mondani, de…
- Barátnők vagyunk, nem? A barátnők mindent megbeszélnek egymással.
- De igen, de…
- Tudod mit? Most már marhára nem érdekel!
Karin dühösen felpattan mellőlem és elviharzik. Felállok és elindulok utána.
- Karin, várj már!
Hirtelen megtorpan, majd megfordul.
- Mit akarsz? Most már kár magyarázkodnod. Csalódtam benned, Sam. – mondja keserűen, majd hátat fordít nekem és elmegy.
Lehunyom a szemem. Fel akarok ébredni! Ez csak egy rossz álom lehet. Pár másodperccel később kinyitom a szemem, de ez sajnos nem jött be. Nagyon megkedveltem Karint, úgyhogy ez most baromira fáj, még ha igaza is van…
Ökölbe szorítom a kezemet és visszasétálok a padhoz. Lena önelégült fejét látva elfog a düh. Egyenesen odamegyek hozzá.
- Ezt most muszáj volt?
- Miért nem mondtad el neki? – vállat von.
- Egyáltalán mire volt ez jó? Ugye, itt most nem is Karinról van szó? Hanem sokkal inkább rólad! Rólad és arról, hogy nem bírod elviselni azt, hogy a fiúkat nem érdekled! – üvöltöm neki mérgesen.
- Na és aztán? Akkor mi van? – Lena felkel a padról – Nagy hibát követnek el, amiért veletek vannak… és én itt leszek, amikor erre rájönnek.
Mi van? Úgy nézek Lenára, mint akinek nincs ki mind a négy kereke.
- Mondd: te hallod magad egyáltalán? – kérdezem hitetlenkedve.
- Tuti nem.
Megborzongok a hangra. Kivételesen most azért, mert nem számítottam arra, hogy Felix itt áll mögöttem és beleszól a vitánkba.
Megfordulok. Felix megfogja a karomat, maga mellé húz és átöleli a derekamat.
- Jobb lenne, ha lelépnél, Lena. – mondja határozottan.
Felixet nézem, amíg Lenához beszél. A szeme teljesen sötétkék színű. Megint megborzongok, amikor eszembe jut a vitám Felixszel. Akkor is pontosan ilyen sötét színben játszott a szeme a megszokott tengerkék helyett.
- Mi? – látszik rajta, hogy nem számított arra, hogy Felix elküldi.
- Jól hallottad. Semmi keresnivalód nincs itt.
Félelmetes, hogy mennyi él van a hangjában. Még jó, hogy nem velem beszél így.
Lena dühösen felkapja a táskáját a padról.
- Ezt még nagyon megbánod. – sziszegi mérgesen, majd itt hagy minket.
Felix az egész testével felém fordul, de nem enged el az öleléséből.
- Mi volt ez az egész?
- Lena beszólt nekünk, aztán elmondta, hogy kirúgtad Holgert. Karin nem tudott erről… és most haragszik rám, amiért ezt elhallgattam előle. – hadarom kissé idegesen.
- Semmi baj. Majd megbékél.
Közelebb von magához, én pedig nagyot sóhajtva hozzábújok.
- Elszúrtam.
- Ez nem igaz. Bachmann-nak meg kellett volna mondania az igazat. Ez nem a te hibád.
- Gondolod?
Végül is… van benne valami. Bár, ettől még beavathattam volna Karint… Á, hülye helyzet úgy, ahogy van.
- Igen.
- Karin hová ment? – kérdezi a mellettem álló Peter.
Kissé elhúzódok Felixtől, mielőtt válaszolnék.
- Nem tudom. Talán… haza. Legalábbis arrafelé indult.
- Hé, Felix! Gáz lenne, ha most elmennék?
- Dehogy. Menj csak! – hátrafordul a többiekhez – A mai edzésnek annyi. Szerdán alapból tovább maradunk.
Mindenki egyetértően bólogat és elindulnak átöltözni.
- Egy perc, oké?
Bólintok. Ad egy puszit a hajamba, majd gyorsan a többiek után siet.
Hamarosan már megint itt van mellettem. Elköszönünk a srácoktól, majd kézen fogva hazamegyünk.
Szokás szerint Felixékhez megyünk, mert itt legalább kettesben vagyunk. Most lent vagyunk a nappaliban. Vagyis csak én, Felix épp a konyhába ment innivalóért.
Felpillantok, amikor megjelenik a gyümölcslémmel a kezében. Egy hálás pillantás kíséretében átveszem tőle a poharat és nagyot kortyolok belőle, majd leteszem az előttem álló asztalra. Felix is iszik, majd lerakja és leül mellém. A kezét a támlára teszi, így hozzá tudok kucorogni. Felhúzom a lábamat és átölelem a derekát.
- Sajnálom, hogy elszúrtam az edzést. – mondom halkan.
- Nem te szúrtad el.
- A többiek sem haragszanak rám?
- Rád? Ugyan miért?
Nem felelek, csak még inkább hozzábújok.
- Nézd! Mindenki levágta, hogy mi a helyzet. Lena eléggé… idegesítő tud lenni.
- Nekem mondod? – kérdezem sóhajtva.
- Figyelj! Karin a barátnőd, nem?
- De.
- Hát akkor meg? Ha lenyugszik, akkor meg tudjátok beszélni ezt az egészet.
- Tudom, de… el kellett volna mondanom neki már rég, de egyszerűen nem tudtam.
- Miért?
- Mert… olyan szeretettel mesélt Holgerről és arról, hogy kiállt mellette… és… nem volt szívem megmondani neki. Nem akartam, hogy csalódjon a bátyjában. Tudod… nekem fontos a család, főleg most, hogy alig van olyan, akire számíthatok.
- Nem hibáztál. Már mondtam neked: Bachmann-nak kellett volna elmondania az igazat ahelyett, hogy össze-vissza kamuzik itt mindenfélét. Nem tehetsz róla. Hallod?
Bólintok, majd egyenesen Felix szemébe nézek, amely most az eredeti színében pompázik.
- Szóval… szerinted Karin megbékél?
- Biztos.
- Kösz, hogy ilyen rendes vagy.
- Nincs mit. Egyébként…
- Igen?
- Ugye tudod, hogy rám is számíthatsz?
Mosolyogva bólogatok. Felix lehajtja a fejét az enyémhez és megcsókol.
Miután elválunk, a fejemet a mellkasára hajtom és töprengve nézek magam elé. Csend telepszik közénk. Egyedül csak a szívverését hallom, ami egyenletesen dübörög a fülembe. Felix néha végig-végigsimít a hátamon. Ettől a kettős egyhangúságtól teljesen elálmosodom, pedig még nem akarok aludni... Igazából folyton Lena gúnytól csöpögő szavai járnak a fejemben. Meg persze Karin. Holnap beszélnem kell vele... mindenképpen. Valójában Lenát is jól kiosztanám, de nem akarok azért annyira lealacsonyodni a szintjére...
- Elgondolkoztál. - jegyzi meg Felix, majd egy puszit nyom a hajamba.
Alig észrevehetően bólintok.
- Tulajdonképpen... - kezdem el tétován a mondanivalómat.
- Igen?
Felemelem a fejemet a mellkasáról, hogy a szemébe nézhessek.
- Az egész zűrről Lena tehet. Ha nem mondja azt, amit, akkor Karin nem pöccen be és ez az egész szarság ki se derül. - mondom nagyot sóhajtva.
- Mit mondott? - elsötétül a pillantása és komoran néz rám.
- Azt, hogy... nem érti, hogy Peter miért van Karinnal, amikor Holger...
Nem fejezem be a mondatot, de Felix persze így is érti, hogy mire akarok kilyukadni. Nem mond erre semmit, reakcióként egyszerűen csak felmordul. Így nyilvánítja ki a nemtetszését.
Az ajkamba harapok, mert egyelőre nem tudom, hogy elmondjam-e neki azt is, amit az a szőke csaj róla/rólunk mondott. Azért hezitálok, mert nem biztos, hogy érdemes-e ezzel foglalkoznom...
A tanácstalanságomra Felix adja meg a választ.
- Van még valami? - a hangja kedvesen cseng, de az arca ugyanolyan komor.
Kibontakozok az öleléséből és lehajtom a fejemet.
- Azt mondta, hogy csak azért vagy velem, mert új vagyok itt. - suttogom.
Jó ideig nem válaszol, csupán engem bámul. Ezt onnan tudom, hogy érzem magamon a tekintetét. Egy fáradt sóhaj kíséretében felé fordulok. Szinte pókerarccal néz rám, nem látok semmilyen érzelmet rajta.
- És te ezt elhiszed? - kérdezi halkan, de dühösen.
- Nem, dehogy. Szerintem Lena csak azért mondta ezeket, mert féltékeny.
- Féltékeny? - néz rám értetlenül.
Bólintok.
- Karin korábban elmondta, hogy Peter járt vele... és te is. - vállat vonok.
- Lena alapból szeret kavarni.
- Ezért szakítottatok vele?
Jó, tudom, ez most így hülyén hangzik, de végül is van igazság tartalma...
- Nézd, Lena... - a kezét az állára simítja - hogy úgy mondjam... nem igazán hűséges típus.
- És emellett baromira gonosz is. - lemondóan legyintek - Sosem fogom megérteni az ilyen embereket.
- Nem is kell.
Magához húz és a homlokát az enyémnek támasztja.
- Ugye nem hagyod, hogy Lena befolyásoljon? - kérdi nagyon halkan.
- Nem. Ahhoz túl fontos vagy nekem... - vallom be kissé elpirulva.
- Akkor jó. - lágyan elmosolyodik.
Apró csókokat hint a számra, majd amikor odaadóan simulok hozzá, a csókjai felerősödnek.
Ez az édes intimitás feledteti velem a ma délután történteket...
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése