Már kora reggel fent vagyok. Valójában elég pocsékul aludtam, szinte óránként felébredtem. Igazából eléggé bánt az, ahogyan Felixszel viselkedtem tegnap. Itt elsősorban arra gondolok, amikor a fejéhez vágtam, hogy nem mondja ki, hogy mit érez - vagy éppen mit nem. De ezután persze eszembe jut az edzésen történt incidens - azaz a csók Lenával - és ilyenkor úgy érzem, hogy teljesen jogosan fakadtam ki neki. Persze lehet, hogy higgadtabban és megfontoltabban kellett volna intéznem a tegnap esti beszélgetésünket, de néha bizony engem is elragad a hév és az indulat és ilyenkor néha bántó dolgokat is szoktam mondani. Természetesen nem direkt. Sokkal inkább azért, mert ha megbántanak, akkor azt valahogy vissza kell adnom. Tudom, hogy ez nem szép dolog, de... azt hiszem, ilyen szempontból ösztönös ember vagyok.
Kimászok az ágyból és felöltözök a szokásos melegítő-póló összeállításomba. Persze, ha olyan alkalom van vagy el kell mennem valahová, akkor ki szoktam öltözni vagy legalábbis rendes cuccot veszek fel, de itthon megteszi ez is.
Amint kilépek a szobámból, azonnal megérzem a kávé semmihez sem hasonlítható isteni illatát, így rögtön a konyha felé veszem az irányt. Bernd az asztalnál ül és éppen reggelizik.
- 'Reggelt! - néz fel a kávéjából kissé álmosan.
- Jó reggelt! - mosolygok fáradtan Berndre.
Kiveszek egy tányért és egy bögrét a szekrényből, majd leülök Bernddel szembe. Elemelek egy croissant-t a kosárból és kávét öntök a bögrémbe.
- Fáradtnak tűnsz. - jegyzem meg két korty kávé között.
- Te is.
Vállat vonok.
- Nem aludtam jól.
- Felix miatt?
Kérdőn pillantok Berndre. Ő ártatlan szemeket mereszt rám.
- Hogy jön most ide Felix? - kérdezem közömbösen.
- Hát... tegnap vele beszéltél nem?
- És?
- Összevesztetek?
- Miért is faggatsz?
- Na jó. Valójában a nagynénéd aggódik érted... és én is.
Felvont szemöldökkel meredek Berndre.
- Rach?
Bernd bólint egyet, majd ő is elvesz egy croissant-t a kosárból.
- Ugye tudod, hogy bármit elmondhatsz nekünk?
- Persze. De minden oké.
- Tényleg?
- Megoldom. - mondom megadóan.
- Jól van.
Feláll és a tányérját meg a bögréjét a mosogatógépbe teszi, majd visszafordul felém.
- Én most megyek, felkeltem Rachelt. Megleszel addig egyedül?
- Igen, menj csak.
Bernd kifelé menet ad egy puszit a fejem tetejére, majd kimegy a konyhából. Gyorsan eltüntetem a reggelim és a kávém maradékát, elpakolok magam után, majd visszamegyek a szobámba.
Leülök a laptopom elé azért, hogy egy kicsit dolgozzak. Mostanában elhanyagoltam a munkámat és egy kicsit le vagyok maradva. Ez persze köszönhető annak, hogy Lisa mellett nem tudok dolgozni. Tegnap meg ugye arra a hülye edzésre mentünk, úgyhogy akkor is kihagytam egy lehetőséget a munkára, de most gyorsan megírom a cikket, amire a főnököm kért.
Pont készen vagyok a cikkel, amikor Rach benyit a szobámba.
- Sam! Megyek dolgozni.
Lecsukom a laptop fedelét.
- Jól van.
- Lisa még reggelizik.
- Oké, mindjárt kimegyek hozzá.
Rach bólint és kiviharzik a szobámból. Intek neki egyet, amikor elhagyja a házat, majd csatlakozok Lisához. Amíg Lisa csendben - kivételes alkalom - eszeget, addig írok egy sms-t Karinnak.
Szia! Ráérsz? Átjöhetnétek.
Jó lenne most beszélgetni Karinnal, csak azt nem tudom, hogy ma be kell-e mennie dolgozni vagy sem. Ezt tegnap elfelejtettem megkérdezni tőle, annyira el voltam foglalva Felixszel.
Amikor Lisa végez a reggelijével, elrakok mindent a helyére. Épp a hűtőbe pakolom vissza a vajat, amikor megrezzen az asztalon a mobilom.
Szia! Persze. Tíz perc, oké?
- Képzeld! Karin és Lukas átjönnek.
- Tényleg? De jó! És mikor?
- Nemsokára.
- Oké, addig játszol velem?
- Hát persze.
Egészen addig kártyázunk, amíg Karinék meg nem jönnek. Akkor Lisa kitalálja, hogy menjünk ki a kertbe, úgyhogy adok rá egy pulcsit meg én is felkapok egy zipzáras, kapucnis melegítő felsőt, mert kicsit be van borulva és a szél is elkezdett fújni.
Odakint Lisa és Lukas rögtön elkezd focizni, mi meg Karinnal letelepszünk a padra. Elmesélem neki, hogy mi történt tegnap, de csak nagy vonalakban. Karin nem reagál azonnal, bólogat egy sort és csak utána szólal meg.
- Nem lehet, hogy beszélned kéne vele?
- Úgy gondolod?
- Igen. Talán meg tudja magyarázni…
- De hát mit kell megmagyarázni egy csókon?! Nem úgy tűnt, mint akinek annyira ellenére lenne…
- Nézd, Lena eléggé… hogy is mondjam… tapadós típus.
- Tapadós?
- Igen. Peterrel is járt.
- Tényleg? – nézek csodálkozva Karinra – Mikor?
- Még Felix előtt.
- Ezt nem tudtam.
- Nem is tudhattad. Lena megcsalta Petert, úgyhogy ezért Peter dobta.
- És Felixszel miért lett vége?
- Hát… azt nem tudom. Nem nagyon szoktam beszélni Felixszel.
Karin töprengve néz maga elé és látni rajta, hogy erősen gondolkozik valamin.
- Tudod… Felix általában a haverjaival szokott lógni. Megvan a kialakult baráti köre.
- Hozzám mégis hozzám szólt.
- Talán azért, mert érdekled.
Ezen elgondolkozok. Lehet, hogy túlreagáltam volna tegnap? Végül is az is lehet, hogy Felix nem tud vagy nem akar beszélni az érzéseiről… de attól még adhatott volna valami jelet. Talán félreértettem volna őt? Beszélnem kell majd vele… valamikor. Már ha egyáltalán még hajlandó szóba állni velem.
- Na és te meg Peter?
- Á… nem hiszem, hogy lenne esélyem. – legyint lemondóan Karin.
- Miért?
- Hát, amíg Holger is velük focizott, nem volt gond, mert így én is benne voltam a bandában, de most, hogy Holger már kiszállt… nem nagyon foglalkoznak velem.
- Holger miatt?
- Szerintem igen.
Hirtelen eszembe jut az, amit még Felix mesélt Holgerről. Valóban ezért kerülnék Karint is? De hát miért? Ő nem tehet arról, hogy a bátyja kiszállt… Akkor meg miért bánnak vele így? Úgy látszik, most már tényleg beszélnem kell Felixszel. Ő talán magyarázatot tud adni… legalább erre.
Hangzavarra leszek figyelmes. Karin kérdőn rám néz, de én csak a vállamat vonogatom.
Fogalmam sincs, hogy honnan ered a hang, amíg meg nem látom Felixet a kertjükben… Peterrel. Még jó, hogy nem Lenával van… bár, ha vele lenne is, akkor se lehetne semmi kifogásom, hiszen nem járunk… vagy ilyesmi.
Felix észrevesz minket és int egyet, majd bemegy Peterrel a házba.
Fura, hogy szemüveg van rajta, mert eddig még soha nem láttam szemüvegben, de meg kell hagyni, jól áll neki.
- Láttad? Peterrel van. – mondja Karin ábrándosan.
- Igen, láttam.
Barátnőmre lesek, aki szerelmesen néz maga elé.
- Hé! Te tényleg bele vagy zúgva! – mondom kedvesen és oldalba lököm Karint.
- Nem is.
Felhúzom a szemöldökömet, mire Karin kissé beletörődötten helyesbíti magát.
- Na jó. Talán. Á, nem is tudom. Hát… már régóta tetszik, de… nem hiszem, hogy bármi is lehetne köztünk…
Megértően bólogatok. Valójában egészen pontosan értem, hogy mit akar mondani. Én is ugyanígy nem tudom megfogalmazni azt, hogy mi minden kavarog bennem Felixszel kapcsolatban.
- Nézd! Kijönnek!
Karin egy kicsit meglöki a karomat, mire én a szomszéd kertbe lesek. Igaza volt – Felix és Peter kijönnek a kertbe, majd vigyorogva elkezdenek beszélgetni. Amikor Felix felém néz, gyorsan elkapom a tekintetemet és inkább a gyerekekre nézek. Ez mondjuk nem tart túl sokáig, mert Karin hozzám szól és felé kell forduljak. Ezzel persze még nem is lenne semmi baj, a bökkenő ott van, hogy Karin ül a jobb oldalon, így ha felé fordulok, akkor mögötte látom, hogy mi is történik a szomszéd kertben.
- Na? Mit csinálnak? – suttogja izgatottan Karin.
Ő persze nem látja őket, mert háttal van nekik, úgyhogy most én vagyok a közvetítő.
- Beszélgetnek. – közlöm egyszerűen.
- Olyan helyes, nem?
- Peter?
- Persze. Ki más? Vagyis… mindketten azok.
Bólintok és megint Karin háta mögé lesek.
- És most? Mit csinálnak?
- Még mindig beszélgetnek. Bár…
- Igen? Mi az? – kérdezi izgatottan Karin.
- Elég sűrűn felénk fordulnak.
- Tényleg? Hű, de jó!
- Ugyan… honnan tudod, hogy miről beszélnek?
- Igaz. De akkor is… Hű.
Mosolyogva csóválom a fejemet. Még sosem láttam ilyennek Karint. Tényleg totál bele van esve Peterbe. Mivel a legjobb barátnőm, komolyan szeretném, ha összejönnének. És ha ehhez az kell, hogy beszéljek Felixszel… akkor beszélni fogok. Bár, először talán jobban járnék, ha tisztáznék mindent vele, mielőtt megemlítem Karint… Á, minek is tervezgetek? Úgyse lesz belőle semmi.
- Karin, én… bemehetnénk.
- Miért?
- Hát… tegnap eléggé összekaptunk Felixszel és…
- Zavar, hogy itt van és látod?
- Úgy valahogy.
- Megértem. Néha én is így vagyok Peterrel. Akkor talán menjünk be.
- Köszi.
- Ugyan. Barátnők vagyunk, nem? – kérdezi mosolyogva, mire én bólintok.
- Lisa! – szólítom az unokahúgomat, mire ő rám figyel – Bemegyünk.
- Ne! Még játszani akarunk.
- Bent is játszhattok.
Karin Lukas kérdő tekintetét látva egyszerűen csak bólint. Felállunk a padról.
- Rakjátok el a labdákat!
- Jó!
A gyerekek eltűnnek a fészerben. Karinra nézek.
- Biztos nem baj?
- Dehogy. Tudod, Peter miatt én sem bánom, ha bemegyünk.
- Oké.
Mialatt várjuk a gyerekeket, szinte magamon érzem Felix tekintetét. Ha kettesben lennénk, akkor talán beszélnék vele, de így…
- És mi lesz veled meg Felixszel? Beszélsz vele?
- Talán. Attól függ, hogy meghallgat-e.
- Biztos meg fog. Nézz rá, hogy bámul téged.
- Komolyan?
Kérdőn meredek Karinra, majd Felixre pillantok. Szokás szerint kifürkészhetetlen a tekintete és a szeme sötét színben pompázik. Szinte elgyengül a lábam, ahogyan megrohannak a vele kapcsolatos érzések.
- Hű! Szinte szikrázik köztetek a levegő! – súgja nekem Karin.
- Tényleg? – kérdezem tőle, de úgy, hogy még mindig Felixszet nézem.
- Igen. Tuti, hogy bír téged.
- Gondolod?
- Száz százalék. Higgy nekem!
A gyerekek kijönnek a fészerből és idejönnek hozzánk.
- Elpakoltunk.
Elszakítom a tekintetemet Felixétől és lenézek Lisára.
- Jól van. – Karinra sandítok – Mehetünk?
- Persze.
Elindulunk befelé. Utoljára még Felixre pillantok, de már csak a hátát látom.
Ebédig játszottunk a gyerekekkel, majd Karin és az öccse itt ebédelt nálunk. Végül is, Rach tegnap egy egész hadseregre való kaját főzött, úgyhogy jutott mindenkinek bőven. Sőt, még maradt is, bár nem akarom egész héten ezt enni, akármennyire is finom.
Délután Karinék hazamentek, úgyhogy kettesben maradtam Lisával, de ez nem tartott sokáig, mert Rach ma előbb hazaért.
Már nem is tudom pontosan, hogy mikor voltam utoljára futni, úgyhogy elhatározom, hogy ma elmegyek. Rach úgyis itthon van, szóval most van egy kis időm magamra is.
Nem öltözök át, mivel melegítőben vagyok. A mostani szerelésem tökéletes lesz a futáshoz.
Szólok Rachnek, hogy elmegyek. Csak kulcsot viszek magammal, mobilt nem. Egyrészt, nem hiszem, hogy bármi is történne velem, amíg elvagyok – ez kicsi falu ugyebár, itt nem szoktak bűnözni vagy ilyesmi -, másrészt pedig úgy könnyebben tudok futni, ha nem húzza a zsebemet a telefon.
Kilépek az ajtón és elindulok a földutak felé. Amikor Felixék házához érek, lopva belesek a kertbe. Felix ott ül a bejárat előtti lépcsőn. Talán megérzi, hogy nézem vagy valami más oka lehet, de mindenesetre felém pillant. Kissé bénán intek neki, majd – mivel lebuktam, hogy nézek – továbbindulok. Felix utánam szól.
- Sam!
Megállok és megfordulok. Felix a kapuhoz sétál.
- Merre mész?
- A földutak felé. – Felix értetlen tekintetét látva hozzáteszem. – Futni.
- Csatlakozhatok?
Végignézek rajta.
- Hát, én nem szeretek futni farmerban, de ha te igen…
Elmosolyodik.
- Átöltözök. Öt perc. Nos?
- Megvárlak.
Bólint és gyorsan bemegy a házba. Szerintem az egész átöltözése nem tartott három percig sem, nemhogy ötig. Ugyanúgy melegítő van rajta is, mint rajtam és egy feliratos kapucnis pulcsi.
- Így már jó leszek?
- Persze.
Egymás mellett lépkedünk a földutakig. Csak akkor állunk meg, amikor odaérünk, ahol együtt futottunk. Az egész utat – alig volt pár perc – csendben tettük meg.
Felixre pillantok.
- Versenyezni akarsz?
- Miért, te szeretnél?
Megvonom a vállamat.
- Azt hittem, ki akarsz hívni, mint múltkor.
- Sok mindent hiszel. – rám sandít.
- Tényleg?
- Igen.
- Lehet. – hagyom rá.
- Tőlem versenyezhetünk.
- Oké, de előre szólok, hogy nem vagyok túl jó formában. Mostanában nem nagyon voltam futni.
- Majd meglátjuk.
- A búzatábláig?
- Aha. Háromra.
Bólintok. Felix elkezd számolni.
Amikor meghallom a hármat, elindulok. Most is néha én vezetek, néha ő. A búzatáblához persze megint egyszerre érkezünk meg. Felix lehuppan a földre, hogy kifújja magát és én is követem a példáját. Felhúzom a térdemet és rátámaszkodok.
- És még te nem vagy formában?
- Leelőzhettél volna, ha nagyon akartál volna.
- Hé! Egy hétig nem sportoltam. Sőt, szinte alig mozogtam, úgyhogy ez még nem az igazi.
- Hát… ezek szerint egyformán bénák vagyunk.
- Lehet.
Ránézek, de ő csak a földet bámulja, így elfordulok tőle és hátul megtámasztom magam a karjaimmal. Tulajdonképpen sokban hasonlít a mostani a korábbi futásunkhoz, csak valahogy a hangulat olyan más. Igazából nem telt el sok idő a két futásunk között, mégis olyan távolinak érzem Felixet. Ami, persze lehet, hogy az én hibám is, de tuti, hogy nem egyedül az enyém.
Felix meglöki a lábamat.
- Elgondolkoztál.
Bólintok és megint ránézek.
- Min?
- Mindenfélén.
- Feltűnt. – mondja kissé nyersen.
- Ezt hogy érted? – kérdezem értetlenül.
- Hát, mostanában elég sokat kombinálsz.
- Csodálkozol?
Nem felel, inkább elkapja a tekintetét. Remek! Miért nem tudunk normálisan kommunikálni egymással?!
- Lena már a múlt. – közli halkan.
- Akkor miért hagytad, hogy megcsókoljon?
- Nem tudtam, hogy mit akar. Totál lefagytam.
- Én is. – mondom ugyanolyan halkan.
- Tényleg sajnálom.
Végre rám pillant. A szemében látom, hogy komolyan bánja.
- És mi lesz legközelebb, ha találkozol vele?
- Megmondtam neki, hogy felejtsen el.
- Igazán?
- Igen.
- Mást nem mondtál neki?
- De. Azt, hogy…
- Hogy? – kérdezem lélegzet-visszafojtva.
Válasz helyett felém fordul és a jobb karját átteszi a testem bal oldalára, majd rám hajol és megcsókol.
Lehet még fokozni a csókok közti különbséget? Mert ez most még lágyabb és gyengédebb volt, mint az előzőek. Sokkal… intimebb volt.
Amikor elválunk, újra leül mellém, de most sokkal közelebb ül hozzám. Felülök rendesen és megint a térdemre támaszkodok.
- Szóval?
- Mi az, hogy „szóval”? – kérdi értetlenül.
- Mit mondtál neki?
- Azt, hogy van valaki, aki fontos nekem.
A szavaitól rögtön felmelegszik a szívem.
- Tényleg?
- Igen. Tudod, hogy ki az?
- Na ki?
A szívem már megint ezerrel kalapál össze-vissza.
- A pizza futárom.
- Mi? – kérdezem homlokráncolva.
- Bizony.
Azt hittem, hogy valaki mást mond. Ezt most nem igazán értem.
Felix hangosan elneveti magát.
- Ha látnád a képed…
Megbántottan ránézek.
- El tudom képzelni, hogy milyen lehet. De te tudod, hogy mit fogsz látni? Azt, hogy most fogom magam és itt hagylak a fenébe!
Dühösen felállok és elindulok visszafelé. Még hallom Felix nevetését a hátam mögött. Tök jó, hogy mindig hülyét csinál belőlem. Jó, lehet, hogy én reagálom túl – megint -, de ez azért már sok. Megint minden olyan… kusza.
Felix megfogja a karomat, majd elém áll.
- Hé, csak poén volt.
- Látod rajtam, hogy röhögök?!
- Ugyan már, Sam! Ne csináld!
Szomorúan a szemébe nézek.
- Elmennél az útból?
- Muszáj mindent komolyan venned? – kérdezi nagyot sóhajtva.
- Nem. De ilyennel nem szoktam viccelődni.
- Nézd, én… - a hajába túr, mielőtt folytatná – Nehezen beszélek az érzéseimről.
- Észrevettem.
Felix az ajkába harap és látom rajta, hogy tanakodik, csak azt nem tudom, hogy min.
- Fontos vagy nekem. – mondja hirtelen.
- Komolyan?
- Igen. Sam, én… nem szoktam megcsókolni akárkit.
- Valóban?
Határozottan bólint egyet.
- Ami Lenával történt… az egy félreértés volt. És egyébként is… ő csókolt meg engem. Már korábban is mondtam neked, hogy az nem jelent semmit. Most már… hiszel nekem?
Szívesen mondanék neki igen-t, de egy kérdéses dolog még mindig van bennem.
- És mit szeretnél tőlem?
- Együtt lenni veled. Azt hittem, hogy ez egyértelmű.
Hát, jeleket akartam. Most megkaptam. Már csak az az egy a kérdés, hogy képes vagyok-e teljesen megbízni Felixben és hogy én együtt akarok-e lenni vele.
Ezeken persze egy percig sem kell gondolkoznom, mert már nagyon régóta tudom rájuk a választ és azt, hogy mit érzek iránta. Csupán kellett egy kis bátorítás – jelen esetben legalább egy jel. És most többet is kaptam.
Két kezembe fogom Felix arcát és kivételesen most én kezdeményezek és megcsókolom.
Amikor szétválunk, kérdőn, de vigyorogva néz rám.
- Nos? Mi a válaszod?
- Én is… együtt akarok lenni veled.
- Akkor… szent a béke?
- Persze. Tudod... én sem csókolok meg akárkit.
Elvigyorodik, bólint, majd megcsókol és kéz a kézben indulunk el visszafelé.
Amint visszaérünk, a tekintetem Karinék házára vetődik és hirtelen eszembe jut, hogy még ki akarom faggatni Felixet Karinnal kapcsolatban.
- Ráérsz még? – kérdezi Felix.
- Igen.
- Bejössz hozzám?
Bólintok, így bemegyünk a kapun, majd a házba. Odabent egyenesen Felix szobája felé vesszük az irányt.
- Mit szeretnél csinálni?
- Én… kérdezni szeretnék valamit.
- Mondd csak!
Felix leül az ágyára, nekidől a támlának és az ölébe húz. Én fél oldalvást telepszek le, így legalább látom az arcát. Átölelem a nyakát; ő a kezeit a derekamon pihenteti.
- Tehát? Mit akarsz kérdezni?
- Bírod Karint?
Látom rajta, hogy meglepődik a kérdésemen.
- Miért?
- Csak… úgy.
- Csak úgy megkérdezed, hogy bírom-e a barátnődet? – kérdezi vigyorogva.
Megadóan sóhajtok.
- Jól van. Karin mesélte, hogy ő is veletek lógott, amikor még a bátyja focizott.
- Ez így is van, de fogalmam sincs arról, hogy hová akarsz kilyukadni.
- Szóval? Bírod?
- Karint igen. A bátyjáról meg már tudod, hogy mi a véleményem.
Biccentek egyet.
- Akkor miért nem lóg veletek?
- Ő mit mondott?
- Csak annyit, hogy szerinte Holger miatt nehezteltek rá.
Felix értetlenül néz rám.
- Pedig ez nincs így. Ő nem tehet arról, hogy a bátyja gyökér.
- Értem.
Kicsit jobban magához szorít.
- Ezt most miért is kérdezted?
Hű, most valamit ki kell találnom… nem akarom lebuktatni Karint.
- Csak… kérdeztem.
- Csak úgy, mi?
- Pontosan.
Vigyorogva megcsóválja a fejét.
- Máris titkaid vannak?
- Karin a barátnőm. – mondom vállvonogatva.
Felix egyetértően bólint.
- Egyébként… ha már szóbahoztad: van barátja?
- Miért? – kérdezem homlokráncolva.
- Csak úgy.
- Jaj, ne már! Ki vele!
- Csak te utánad.
- Nem lehet… de te elmondhatnád, hogy miért érdekel.
- A-a. Ha te se, én se.
- És ha ezért cserébe kérhetsz valamit?
- Egy csókot?
Mosolyogva bólintok és megcsókolom Felixet.
- Tehát?
- Peternek tetszik Karin. Ezért kérdeztem. – mondja sóhajtva.
- Peternek? – kérdezem csodálkozva.
- Igen. Ő jött át hozzám délelőtt.
- Tudom, hogy ki az.
- Honnan?
- Onnan, hogy Karin odáig van érte. – közlöm huncut mosollyal.
- Tényleg? – kérdezi meghökkenve Felix, majd elneveti magát – Na, szép!
- Miért? Szerintem illenek egymáshoz.
- Igen, szerintem is. – közli még mindig nevetve, majd hirtelen elmélyül a hangja – De szerintem mi is.
- Igazad lehet.
- Gondolod?
- Biztos vagyok benne.
Magához húz és megcsókol.
Estig nála maradtam, majd hazamentem. Rachéket a nappaliban találtam; épp TV-ztek. Felhívtam Karin-t és elmeséltem neki a délután történteket, majd sietősen lezuhanyoztam, felvettem a pizsimet és egy darabig én is néztem velük a filmet, aztán elmentem aludni.
Már majdnem elaludtam, amikor kaptam egy sms-t Felixtől.
Jó éjt! Holnap találkozunk.
Mosolyogva visszaírok neki.
Neked is. Alig várom.
Nagyon jól érzem magam. Igazából reggel még nem hittem, hogy ilyen irányt vesznek az események, de egy csöppet sem bánom. Sőt, éppen ellenkezőleg – alig vártam, hogy ez a mai nap eljöjjön.
Mert ma végre kimondhatom azt, amit akár már tavaly is vagy az utóbbi pár nap egyikén szívesen kimondtam volna: Felix a barátom.
Igen, a barátom.
Elképesztő, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése