Másnap kipihenten ébredek. Az éjjeliszekrényen álló órámra vetődik a tekintetem: pár perccel múlt fél kilenc. Így nem csoda, ha nem érzem magam fáradtnak. Elég sokáig aludtam. Jó, valakinek ez talán nem tűnne soknak, de nekem igen. Általában nem szoktam eddig aludni.
Ebből is látszik, hogy tényleg fáradt voltam tegnap.
A tegnapi napról eszembe jut Felix. Tavaly tuti, hogy odalettem volna már csak attól is, ha rám néz, pláne akkor, ha szóba elegyedik velem. Erre tessék! Ő sem különbözik semmiben a többi pasitól. Bunkó és totál el van szállva magától. Ehhez persze hozzájön az is, hogy népszerű, ettől pedig csak még jobban elszáll magától. Őszintén szólva, régen egy kicsit másmilyennek képzeltem el a Nagy Találkozásunkat. Ebből is látszik, hogy néha milyen naiv tudok lenni. Hát igen... barátkozós és közvetlen típus vagyok, amit persze sokan ki is használnak.
Megrázom a fejem, mintha ezzel kitörölhetném a Felixszel kapcsolatos gondolataimat, de mivel – milyen meglepő – nem járok sikerrel, inkább kimászok az ágyból és gyorsan felöltözök. Nem igazán öltözök ki, mert vasárnap van és mert nem szándékozom sehová sem menni, ezért egy egyszerű, szürke melegítő és egy fekete, kissé kivágott póló mellett döntök.
Alig, hogy kilépek a szobámból, megérzem a frissen főzött kávé illatát. Ez kissé felvillanyoz, bár tudom, hogy egyesek szerint a kávé nem igazán egészséges… de ha azt vesszük, ez az egyetlen „káros” szenvedélyem, úgyhogy éppen ezért nem is aggódok ez miatt.
Az étkezőbe érve meglátom az asztalnál Racht és Lisát.
- Jó reggelt! Bernd?
- Neked is. Be kellett mennie dolgozni. Valami elromlott és csak ő tudja megjavítani. – Rach végignéz rajtam – Mitől vagy így feldobódva?
- Hm… nem tudom. – megrántom a vállam – Talán attól, hogy kialudtam magam.
Mielőtt leülnék az asztalhoz, adok egy puszit Lisa arcára, aki ezt az akciómat vigyorogva nyugtázza. Helyet foglalok Lisa mellett, odanyúlok a kannáért és kávét öntök a bögrémbe.
- Mit kérsz reggelire? Van minden. – Rach körbemutat az asztalon.
Meg kell hagyni, tényleg van itt minden. Hirtelen azt sem tudom, hogy mit válasszak. Rövid töprengés után a választásom a pirítósra esik. Teszek egyet a tányéromra és megkennem vajjal.
- Sammy, reggeli után játszol velem?
Mosolyogva Lisára pillantok.
- Persze.
- Kicsim, ma Franzihoz mész, nem emlékszel?
Szinte látni lehet a csalódottságot Lisa arcán. Kérdőn nézek Rachre.
- Franzi az új barátnője az oviban. Még pénteken megbeszéltem Bernadett-tel, hogy ma Lisa ott lesz náluk. – magyarázza Rach.
Egyetértően bólogatok. Bernadettet ismerem, ő Rach legjobb barátnője. Én is nagyon kedvelem.
Iszok egy korty kávét, majd Lisához fordulok.
- Hogyhogy Franzi lett az új barátnőd? Na és Anne?
- Őt nem szeretem.
Komolyan, Lisa tisztára úgy néz rám, mint egy ütődöttre. Honnan kellene tudnom, hogy éppen kikkel barátkozik?! Mondjuk Franzi ellen nincs semmi kifogásom, természetesen ismerem őt is. Ugyanolyan eleven, mint Lisa.
- Mit tervezel mára?
Beleharapok a pirítósomba, majd töprengve magam elé bámulok.
- Nem is tudom… nem sok mindent. Miért? Te?
- Elviszem Lisát Franzihoz, aztán meg hazafelé bevásárlok, úgyhogy a délelőttömnek lőttek, de délután ráérek. Akkor csinálhatunk valamit.
- Oké. Lisa meddig lesz el?
- Azt még pontosan nem tudom. Szerintem délutánig.
Hű! Egy egész délelőtt Lisa nélkül! Jó, most sokan tuti, hogy gonosznak tartanak, de néha azért Lisa is sok tud lenni. Igaz, hogy egy éve láttam utoljára és tényleg imádom az unokahúgomat, de… az a helyzet, hogy nem nagyon szoktam hozzá ahhoz, hogy valaki ennyire hiperaktív legyen. Persze tudtam róla, hogy ilyen, de azért időnként tényleg fárasztó. És mondjuk azért sem baj, ha nem lesz itthon, mert akkor legalább nyugodtan tudok dolgozni.
- Na és Bernd?
- Nem tudom, hogy mikor jön. Lehet, hogy ő is csak délután. Munka után beugrik Georghoz. Nagyon úgy tűnik, hogy egyedül leszel. Ez... ugye nem gond? Mert ha igen, akkor...
- Ugyan, dehogy. Már nem vagyok gyerek.
Igazán meghat, hogy Rach ennyire törődik velem, de szerintem elboldogulok. Eddig is megvoltam.
- Sammy, tudtad, hogy megyünk focizni?
Kérdőn nézek hol Lisára, hol Rachre.
- Foci?
- Aha. Jövő hét szombaton lesz. - Rach megtörli Lisa maszatos arcát. - Kicsim, nem mi fogunk focizni, mi csak nézzük.
Nyilván Rach látja rajtam az értetlenséget, mert még magyarázatként hozzáteszi:
- Tudod, a kupa. Amin tavaly is voltunk.
Bambán bólogatok. Tényleg! Felix mondta is tegnap, hogy jövő héten lesz… de valamiért, én kis naiv, azt hittem, hogy nem megyünk. Persze, engem is érdekel, de nem nagyon akarok összefutni Felixszel… meg különben is, tegnap elhatároztam, hogy kerülni fogom. Talán valahogy elbliccelhetném ezt a programot…
Rachre pillantok, aki még mindig a válaszomra vár.
- Igen, emlékszem. És?
Próbálok közönyös maradni, hátha… de Rach válaszától hamar szertefoszlik a reményem.
- Jó lesz majd, meglátod. Mindig szoktunk menni.
Kissé elhúzom a számat.
- Mindig?
- Persze. – Rach kutakodva néz rám – Mi a gond? Nem akarsz jönni?
Na, itt a nagy lehetőségem! Ha jó kifogással állok elő, talán nem kell mennem. Most már csak gyorsan improvizálnom kéne valami elfogadható kifogást.
- Hát… lehet, hogy kihagyom.
- Mi? Miért?
Utálom, ha hazudnom kell, de most talán így lesz a jobb.
- Sok a munkám. Kicsit le vagyok maradva.
- Ugyan, majd bepótolod. Egy délután te is elszabadulhatsz. Egyébként számítottam a segítségedre…
- Miben?
- Tudod, hogy sütit kell sütnöm és arra gondoltam, hogy segíthetnél. Aztán meg ugye el is kell adni és addig vigyázhattál volna Lisára… Bernd nem biztos, hogy tud jönni, mostanában nagyon sok a munkájuk.
Basszus! Rach szinte már könyörög. Nem hagyhatom cserben. Az nem az én stílusom. De ha elmegyek, akkor nyilván Felix is ott lesz…
Várjunk csak! Egyáltalán nem biztos, hogy ott lesz. Lehet, hogy más dolga lesz… bár, erre kevés esélyt látok, mert ha nem akarna menni, akkor nyilván nem is említette volna, hogy lesz kupa. De akkor meg hogyan kerülhetném el Felixet? Kis tanakodás után eszembe jut valami. Tulajdonképpen az se baj, ha ott lesz… egyáltalán nem biztos, hogy szóba áll velem. Tuti lefoglalják majd a rajongói. Fel sem fog neki tűnni, hogy ott vagyok.
- Sam?
Felriadok Rach hangjára. Nagyot sóhajtok. Megadóan felemelem a kezem.
- Rendben, elmegyek.
Rach helyeslően bólint.
- Helyes. Nem is vártam mást.
Úgy érzem, itt az ideje a témaváltásnak.
- Mikorra is viszed át Lisát?
- Hú, tényleg! Kicsim, kész vagy?
- Igen, anya.
- Oké, akkor gyere, kezet mosunk, aztán szépen felöltözöl.
- Jó, de ha hazaértünk, Sammyvel is játszhatok?
- Persze. Most viszont nyomás! Bernadett és Franzi már vár ránk. Sam, elpakolod majd a kaját?
- Igen, menjetek csak. Jó szórakozást!
- Köszi, neked is.
Gyorsan megiszom a maradék kávémat. A pirítóshoz már nincs gusztusom, nem nagyon szeretem, amikor már kihűlt. Miután végeztem, elrakom a maradékot. Őszintén szólva, fogalmam sincs arról, hogy mit csináljak, amíg egyedül vagyok itthon. Jó, persze, a munkámat befejezem, de az nem tart sokáig. Ha nagyon elhúzom, akkor is egy óra alatt megvan. Utána viszont még mindig van időm. Lehet, hogy elmegyek futni. Általában kora reggel szoktam, de most ugyebár később is keltem. A futás gondolata egészen felvillanyoz, el is indulok a szobámba, hogy minél előbb letudjam a melót. Az előszobában összetalálkozom Rachcsel és Lisával.
- Hé, Sam! Hívj nyugodtan, ha van valami.
- Oké. Sziasztok!
A szobámban elveszem a laptopomat az asztalról és az ágyra telepedek. Minden figyelmemmel a munkámra próbálok koncentrálni, de önkéntelenül is eszembe jut a foci és persze Felix. Valamiért úgy érzem, hogy kerülnöm kell. Nevezhetjük ezt akár női megérzésnek is.
A kérdés már csak az, hogy lesz-e erőm elkerülni és hogy egyáltalán el akarom-e kerülni.
A munkámmal hamar elkészülök és mivel egész jó idő van, elhatározom, hogy kimegyek egy kicsit a levegőre. Felveszek egy pulcsit – azért egy kicsit fúj a szél –, írok egy cetlit Rachnek, hátha előbb hazaér és elindulok. Kulcsom szerencsére van – még Rach adta tegnap -, úgyhogy be tudom zárni az ajtót.
Szeretek futni, mert kikapcsol. Ha futok, elfelejtem a gondjaimat. Teljesen üres lesz a fejem.
Bezárom az ajtót és a zsebembe csúsztatom a kulcsot. Körbenézek, hogy merre is induljak…
…és egy ismerős szempárral találkozik a tekintetem.
Akaratlanul is összerándul a gyomrom. Felix rám vigyorog.
- Hát te?
Nagy levegőt veszek. Ilyenkor igazán jól jönne, ha fel tudnám venni a pókerarcot.
- Futni megyek.
Felix bólint, majd a kerítésre mutat.
- Szabad?
Nem várja meg a válaszom. Persze most is, mint tegnap este, átugorja a kerítést.
Meg kell állapítsam magamban, hogy megint eszméletlenül jól néz ki. Van egyáltalán olyan alkalom, amikor nem?!
- Veled tarthatok?
Meglep a kérdése. Valójában úgy terveztem, hogy egyedül megyek, de most, hogy megkérdezte… valamiért csábítónak tűnik az ajánlata. Túlságosan is.
- Általában egyedül szoktam futni.
- Én is. – megvonja a vállát – De most tehetek kivételt. És… nem fogom mindig felajánlani.
Ó, már egészen kezdtem hiányolni a flegma stílusát. Hát most megkaptam.
- Kösz, de inkább nem élek a lehetőséggel. – mondom neki csúfondárosan.
- Biztos vagy benne?
- Igen.
- Fogadjunk, hogy leelőzlek.
Értetlenül bámulok rá.
- Mi?
- Tuti, hogy lassú vagy és simán leelőzlek.
- Ezt miből gondolod?
Vállat von, miközben tetőtől talpig végigmér. Egyes testrészeimnél tovább időzik el a tekintete, mint kellene, amitől kissé elkezdek feszengeni. Válaszként – vagy inkább reakcióként – felhúzom a pulcsimon a zipzárt. Kajánul elvigyorodik, mielőtt válaszolna.
- Sejtem.
- Bocs, de most megyek. Nem akarok egész nap itt szobrozni.
- Nem mersz kiállni?
Látom rajta, hogy csak cukkol, ettől függetlenül rögtön fellendül bennem a versenyszellem. Itt az ideje, hogy megmutassam neki azt, hogy ő sem jobb bárkinél.
- De igen. – felszegem az állam – Versenyezzünk!
Felix elröhögi magát.
- Oké. De aztán ne siránkozz, ha lealázlak.
- Hah. Nagyon biztos vagy magadban.
- Miért ne lennék?
- Csak aztán nehogy túlságosan is elbízd magad.
- Sosem szoktam. – balra, a földutak felé mutat – Csak utánad.
Együtt választjuk ki azt a helyet, ahol versenyezni fogunk, nehogy valamelyikünk véletlenül előnyhöz jusson. Itt, ahol most vagyunk, már voltam, úgyhogy egyáltalán nem idegen a környék. A falu elég kicsi, viszont ameddig a szem ellát, földutak vannak.
- Nos? – kérdezem Felixet.
- Kezdhetjük?
- Igen. Meddig futunk?
- A búzatábláig.
Kissé hunyorgok, hogy felmérjem a távot, de nem tűnik túl hosszúnak. Ennél nagyobb távokat szoktam futni.
- Még visszakozhatsz. – mondja Felix.
- Eszemben sincs.
- Helyes. – válaszolja röhögve – Háromra, oké?
Határozottan bólintok.
- Számolj!
- Oké. Egy… kettő… három!
Amint meghallom a hármat, elkezdek futni. Néha ő van elől, néha én, de a végén szinte egyszerre érünk a búzatáblához. Felix leül a földre, hogy kifújja magát. Úgy döntök, hogy követem a példáját, így lehuppanok mellé.
- Jó vagy. Megleptél. - mondja elismerően.
- Ne ítélj előre. - közlöm egykedvűen.
- Te se.
- Én nem ítélek előre.
- Ó, dehogyisnem. Tegnap legalábbis így volt.
- Bocs, de tényleg bunkó voltál.
- És most?
Hallom, hogy megváltozik a hangja. Olyan, mintha most lágyabb lenne. Rápillantok.
- Most mi?
- Most is bunkónak tartasz?
Egymás szemébe nézünk. Úgy érzem, hogy elveszek a szeme kékségében. Nem létezik, hogy valakinek ennyire kék legyen a szeme. Teljes képtelenség.
- Nem. – szinte már suttogok.
- Akkor jó.
Elfordítja a tekintetét, letép egy fűszálat és azt kezdi el babrálni. Egy darabig egyikünk sem szól. Csak élvezzük a csendet.
- A kupára jössz?
- Te mész?
Eldobja a fűszálat és megint a szemembe néz.
- Persze. Egyértelmű. Szóval?
- Szerintem igen.
- Oké. Lassan mennünk kéne… legalábbis nekem.
- Én is megyek. Akarsz még versenyezni?
Halványan elmosolyodik.
- Elég mára egy döntetlen is, nem?
- Igaz.
A délután a délelőtthöz képest eseménytelenül telt. Dél felé Rach hazaért, megebédeltünk, majd filmeket néztünk. Négy órakor Rach elment Lisáért és Bernd is hazaért. Mivel Lisa itthon volt, egyértelmű volt, hogy játszunk. Ahhoz képest, hogy ez egy teljesen átlagos délután volt, rég éreztem magam ilyen jól a családommal.
Este még mindig a délelőtt történteken gondolkozok. Sokkal jobb volt így, hogy nem volt beképzelt. Így szimpatikusabb is. Na, nem mintha tetszene… vagy ilyesmi. De azt be kell vallanom, hogy élveztem a társaságát.
Nagyon is.
Ez már kicsit aggasztó, nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése